egészségügyi ellátás;Ujhelyi István;

2020-02-12 17:47:42

Magyar politikus programjáról beszélget a legbefolyásosabb európai orvosszövetség

A mindenkinek járó tisztességes ellátásról tárgyalt Ujhelyi István az Európai Orvosok Állandó Bizottságának vezetőivel.

A hazai szakmai szervezetek után több európai politikus és nemzetközi szervezet csatlakozik az Ujhelyi István által kezdeményezett „Európai Egészségügyi Minimum Szolgáltatás” program kidolgozásához. Mint arról a Népszava is beszámolt, ennek lényege, hogy a szocialista EP-képviselő azt szorgalmazza, hogy a tagállamokban meghatározzanak egyfajta szolgáltatási minimumot, ezzel garantálva az európai - így a magyar - polgárok tisztességes ellátását. (Az európai keretrendszer kidolgozásában több magyar szakmai szervezet is részt vesz, így többek között a Magyar Orvosi Kamara is.)

A keretrendszer pontosítása és támogatása érdekében Ujhelyi Európai-szintű szakmai konzultációt kezdett, szerdán a strasbourgi Európai Parlamentben többek között Annabel Seebohmmal, az Európai Orvosok Állandó Bizottságának (CPME) főtitkárával és helyettesével, Sarada Dassal egyeztetett. A CPME az egyik legbefolyásosabb, a nemzeti orvosi szövetségeket képviselő szakmai szervezet Európában, tagszervezeteik között megtalálható a Magyar Orvosi Kamara is. Céljuk, hogy a lehető legmagasabb szintű orvosi ellátás elérhető legyen mindenki számára és támogatják az „egészség minden politikában” megközelítést, ugyanis határozott alapvetésük, hogy az „egészséges gazdaság” és az egészséges társadalom szoros összefüggésben áll egymással.

Önkritikus dokumentum, amelyik elismeri, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer működésképtelen és fenntarthatatlan, az adósságállomány újratermelődésének egyik oka pedig az, hogy a kormány forrásokat vont ki az ágazatból, kommentálta az MSZP politikusa a portfolio.hu által kiszivárogtatott kormányzati egészségügyi reform előterjesztését.  Ujhelyi szerint a tervezet - bár tartalmaz támogatható elemeket - összességében nem néz szembe a valós problémákkal: nem ad például választ arra, hogy miként akarja és tudja megakadályozni a már hivatkozott rendszerszintű adósság újratermelődését az egészségügyben. Nem véletlen, hogy Magyarországon az egészségügyi kiadásoknak alig több mint kétharmadát finanszírozza csak az állam, így a zsebből fizetett közvetlen lakossági hozzájárulások szintje az uniós átlag duplája.