Intő jelek

Ritkán találkozhatunk olyan ellentmondásos képpel, mint ami az egyik dunántúli gumiabroncsgyárban elénk tárul. A késztermék minőségellenőrzését javarészt 20-30 év körüli fiatal munkások végzik. A feladatuk amilyen egyszerűnek látszik, annyira fárasztó is, vékony kesztyűs kezükkel - körkörös mozdulatokat megtéve - végig kell simogatniuk az abroncsokat, hogy megfelelő-e a felületük. A főmérnök megesküdött rá, hogy a vizsgálat műszerrel nem végezhető el, és bár nem tagadta, hogy az ember vállízülete nem ilyen erőpróbákra vágyik, megnyugtatásul közölte, hogy rendszeres pihenőidőt kapnak a dolgozók. 
A magyar ipart már hosszú ideje ez az ellentmondás (is) jellemzi. Egyetlen üzemcsarnokon belül  fellelhetők a robotok és a kapitalizmus hőskorát idéző, monotóniába torkolló manufakturális elemek. Nehéz eldönteni, hogy a múlt esztendő végefelé miért kókadtak le 1,2 százalékos mínuszra az amúgy jól indult 2019-es év ipari mutatói, de az mindenképp elgondolkodtató, hogy hasonló jelenségre legutóbb 2015-2016 fordulóján akadt példa. Akkor éves összevetésben öt hónapon keresztül negatív mutatókkal küszködött az ágazat.
A hanyatlás most még korántsem ilyen súlyos, az azonban intő jel lehet, hogy a korábbi rendelésállomány alatta maradt még az egy évvel korábbinak is. Szakmai körökben most arról folyik a találgatás, hogy átmeneti vagy tartós jelenségről van-e szó. Korántsincs kizárva, hogy a nemzetközi környezet gyengélkedése éppen most lépte át a magyar határokat. Figyelmeztető jel lehet az is, hogy a hazai kohászatnak a  rendszerváltást követő szétesésétől a legnagyobb mértékben sújtott Ózdon 2020 végén bezár egy elektromos alkatrészeket gyártó üzem: ezt egy amerikai multi adta el egy svájci szektortársának, amely mindössze két esztendeig bírta a veszteségfinanszírozást. Ezer ember kerül utcára.
De nem érkeznek kedvező hírek Dunaújvárosból sem, ahol még termel Magyarország egyetlen vas- és acélgyártó üzeme, a Dunaferr. A cég vezetősége - a társaság nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva - azt javasolta az elmúlt napokban a szakszervezeteknek, hogy a 2020-as béremelésről szóló tárgyalásokat halasszák el július elsejéig. Ősszel az orosz-ukrán társaság vezetője elkeseredett nyilatkozatot tett közzé: "Eljutottunk arra a pontra, ahol már nincs más  választásunk, mint a létszámleépítés végrehajtása."
A kormány a negyedik ipari forradalomról ábrándozik, amely ellen elég széles körben úgy ágálnak az érintettek, mint két évszázada. Akkor a gépek megjelenésétől féltették a munkahelyüket, manapság a robotokkal szemben lázadnának. De az ellenérvek is haladtak a korral. "A gyárakban egymással kommunikáló számítógépek nincsenek alaposan felkészülve a kibertámadások ellen" - mondják. Amiben van némi igazság, bár Magyarországon az ilyen veszélyforrásból eredő károkozásról nemigen tudunk. 
Arról viszont igen, hogy a koronavírus miatt egyre több ország korlátozza repülőgép-forgalmát a Kínával, így a szállítási útvonalak bedugulnak. Kész csoda lenne, ha ennek negatív  hatása megállna a határainknál.
Szerző
Bonta Miklós

Egy cég, két szakszervezet

Jó érzéssel olvastam, hogy a magyarországi Spar áruházláncnál már január 9-én lezárult a 2020-ra évre vonatkozó bértárgyalás, és a hazánkban 13 ezer munkavállalót foglalkoztató multinacionális cég megállapodott az ágazatban és a vállalkozásnál egyaránt reprezentatív (meghatározó) szakszervezettel, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ). A vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársainak, amit továbbra is kiegészít hűségprogramjának juttatási elemeivel. (A boltokban dolgozóknak az eltöltött évek számától függően változatlanul évente minimum 40, maximum 100 ezer forint jár SZÉP-kártyára. Új elem a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára. Továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény is. Jó hír az is, hogy a cég 2020-ban is új munkahelyeket teremt: az idei beruházási keret meghaladja a 31,6 milliárd forintot, amit az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be. 
Naivan azt gondoltam, hogy „mindenki boldog”: a vállalkozás, a szakszervezet (KASZ) és nem utolsó sorban a munkavállalók. Az érdemi béremelés megtörtént, a munkaügyi kapcsolatok – mostanában biztosan - rendezettek. Ez az elégedettségem január hónap végéig tartott, addig, amíg el nem olvastam a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) közleményét, amelyből hosszan idézek: „A Spar áruházláncnál hivatalos képviselettel rendelkező Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) ezúton fejezi ki a nyilvánosság felé, hogy elfogadhatatlannak tartja, miszerint a bértárgyalásokra és a bérmegállapodás aláírására a Spar-munkavállalókat is képviselő KDFSZ előzetes tájékoztatása, bevonása nélkül került sor. Emiatt szakszervezetünk az érdekérvényesítést elvégezni nem tudta a Spar és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között egyoldalúan megkötött 2020-as bérmegállapodás során. Sajnálattal közöljük, hogy tapasztalataink szerint a vállalat a KDFSZ törvényesen folytatott tagszervezési tevékenységét és érdekérvényesítési törekvéseit folyamatosan akadályozza a Spar üzletekben, emiatt a szakszervezet hónapok óta perben áll a munkáltatóval. Az pedig megítélésünk szerint károsan megosztó és a munkavállalók érdekeit egyáltalán nem támogató hozzáállás, hogy a Sparnál működő reprezentatív szakszervezet, a KASZ nem vállal szolidaritást a következetes munkavállalói érdekvédelemben partnerségre törekvő társ-szakszervezettel, amelyet diszkriminációval sújt az osztrák tulajdonú áruházlánc a magyarországi kereskedelemben alkalmazott magyar munkavállalók kárára.”
Most hosszan viccelődhetnék azon a megfogalmazáson, hogy a KDFSZ az „érdekérvényesítést elvégezni nem tudta”, de nem teszem, mert sokkal nagyobb értetlenséget és ellentmondást látok. A KDFSZ nyilatkozata (január 31-i) a Spar-KASZ megállapodás után három héttel született, akkor, amikor már a tárgyaló és kontraktust kötő felek a gyakorlati megvalósítás részletein dolgoztak. Nem ismerem a Sparnál lévő – belső – szakszervezeti viszonyokat, de abban biztos vagyok, hogy az osztrák „anya” és magyarországi „leánya” pontosan tudja, hogy melyik szakszervezettel kell tárgyalnia, és melyikkel lehet érdemi bérpaktumot kötni. Lehet, hogy a KDFSZ nem rendelkezik olyan erős cégszintű képviselettel, ami lehetővé és érdemessé tenné, hogy a bértárgyalásokon és szerződés aláírásán részt vehessen. 
A KDFSZ közleménye szerint a Spar Magyarország akadályozza szerveződésüket, amely állítást azért illene bizonyítani. A munkáltatónak az is lehetne érdeke – ez az én csúnya spekulatív megközelítésem -, hogy minél több szakszervezet legyen a munkahelyen, annál inkább aprózódik a munkavállalók ereje. Jó példa erre a MÁV-csoport, ahol két kezemen sem megszámolható szakszervezet működik. Ennél kényelmesebb helyzete nem is lehet a munkáltatónak. A Spar nem így gondolkodik: a cég a meghatározó dolgozói érdekképviseletekkel akar dűlőre jutni munkaügyekben. Egyszerű és logikus megközelítés, az osztrák munkaügyi kultúra átkelt Hegyeshalomnál.
A hatályos Munka Törvénykönyve szerint a szakszervezet kollektív szerződés kötésére akkor jogosult, ha a munkáltatónál munkaviszonyban álló tagjainak száma eléri a kollektív szerződés hatálya alá tartozó munkavállalók létszámának tíz százalékát. Ennek a követelménynek – vélhetően – a KDFSZ nem felel meg. A történésekből és a KDFSZ nyilatkozatából azt szűröm le, hogy a szervezet nem a munkáltatóval szemben küzd a dolgozók érdekeiért, hanem a KASZ által kötött megállapodást próbálja gyengíteni. Az is valószínűsíthető, hogy a KDFSZ szervezettségi szintje igen alacsony, hiszen a munkáltató sem „oszt neki lapot”. 
A hatályos munkajog engedi, hogy egy munkáltatónál több szakszervezet működjön, de azt nem törvényesíti, hogy a munkahelyi békét és a rendezett munkaügyi kapcsolatokat markáns támogatással (értsd: jelentős tagsággal) nem rendelkező szerveződések veszélyeztessék. Bizonyára sok területen lehetne javítani a szakszervezetek működési körülményein, de két dologban nem célszerű, és nem is szabad engedékenynek lenni. Egy munkahelyen csak egy kollektív szerződés köthető, és ezt csak az a szakszervezet (azok a szakszervezetek) hitelesíthetik aláírásukkal, amely/amelyek jelentős dolgozói háttérrel és felhatalmazással rendelkeznek. Ezt a munkavállalói hátteret kell kiépítenie a KDFSZ-nek is, és rögtön érdemi beleszólásuk lesz a Spar-ügyekbe. Addig viszont még sokat kell erősödniük. Nem szövegben. A szerző közgazdász, a Demokratikus Koalíció szakértője 
Szerző
Dr. Dávid Ferenc

Budapest felszabadult

Budapest már felszabadult! - a Drezda – A pokol napjai című német szuperprodukcióban mondja ezt egymásnak örömhírként egy drezdai házaspár, miközben körülöttük lángtengerré változik a szász város. 1945. február 13-a van, Drezdát aznap érte el a háború legrémesebb hulláma, de lakói a külföldi rádiókból már értesültek arról, hogy Budapestet bevette a Vörös Hadsereg. 
Amikor meghallottam ezt a mondatot, egy pillanatra meglepődtem. Évek óta nem hallottam, hogy valaki nyilvánosan felszabadulásnak nevezte volna a náci csapatok kiverését Budapestről. A háború szörnyűségeiről, a zsidó lakosság üldöztetéséről, a nem zsidó polgári lakosság szenvedéséről és a Dunába robbantott hidakról persze sok szó esik. De a magyar média – és nem csak a jobboldali propagandagépezet – egyre kevésbé meri felszabadulásnak nevezni a pusztító háború befejezését a magyar fővárosban. 
Pedig a náci hadsereg, az SS kommandók és magyar nyilasok nem önként távoztak, és nem is az ufók győzték le őket, hanem a szovjet Vörös Hadsereg szabadította meg tőlük Budapestet. Ezt a tényt nem lenne szabad elhallgatni, ezt a napot illő megünnepelni. Az első vonalban érkező frontkatonák az életet hozták el a nácik és magyar csatlósaik által halálra ítélt város lakóinak. A Szabadulást, ahogy Márai Sándor írja hasonló című, szép regényében.
Aztán persze sok minden következett. Földreform, a faji törvények eltörlése, a nők és férfiak egyenjogúságának kimondása, a „törvénytelen születés” bélyegének megszüntetése, a magyar történelem első, valóban szabad választása egyfelől. Sok erőszak, újabb szenvedés, a diktatúra előbb lopakodó, majd egyre brutálisabb hatalomátvétele másfelől. Végső soron mindkettőt ugyanazon erő hozta el és tette lehetővé: a Vörös Hadsereg. 
Mindez együtt a történelmünk. Párizs lakói felszabadultabban ünnepelhetik a felszabadulásukat, hiszen ők – a szövetségesek jóindulatából és látszatra – önmagukat szabadították fel. Nekünk keserűbb történelem jutott. De ez sem változtat azon a tényen, hogy a halálra ítélt, „bűnös városként” gyalázott, hidaitól megfosztott várost mégis a szovjet katonák szabadították meg a legrosszabbtól, a háborútól és a fasizmustól. 
Van ideje az ünnepnek, és van ideje a gyásznak. Ezen a napon Budapest felszabadulását ünnepeljük, miközben tudjuk, hogy az utána történtekben öröm és gyász, szabadság és újabb elnyomatás egyaránt jelen volt. A szerző publicista, volt európai parlamenti képviselő 
Szerző
Hegyi Gyula