influenza;látogatási tilalom;

2020-02-13 16:32:04

Influenza: újabb intézményekben rendeltek el látogatási tilalmat

A veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban szombattól, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának fekvőbetegosztályain pedig csütörtöktől lép életbe a korlátozás.

Látogatási tilalmat rendeltek el a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban szombattól – tudatta a Veszprém Megyei Kormányhivatal az MTI-vel csütörtöki közleményében.

Tájékoztatásuk szerint Veszprém megyében az elmúlt héten mintegy ezren, azaz másfélszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban. A járvány leginkább a gyermekeket és a 35 év alattiakat érinti.

Csütörtöktől a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának valamennyi fekvőbetegosztályán is látogatási tilalmat rendeltek el. Az intézmény közölte: védőfelszerelés – így orr- és szájmaszk, valamint védőruha – használata és kézfertőtlenítés mellett a gyermekosztályon a beteget kísérő, ápoló szülő, szülés esetén a szülő nő által meghatározott kísérő, valamint a súlyos állapotú beteg hozzátartozója kivételt képez a tilalom alól, ha az adott egység vezetője a látogatásra engedélyt ad.

A népegészségügyi szakemberek szerint még mindig érdemes beadatni a veszélyeztetettek részére ingyenesen igényelhető influenza elleni védőoltást, a védettség kialakulásához 14 napra van szükség.

A betegség által veszélyeztetettnek tekinthetők a krónikus vagy immunrendszeri betegségben szenvedők, a gyerekek, az idősek, a várandósok, illetve azok, akik gyakran vesznek igénybe tömegközlekedést, vagy közeli kapcsolatba kerülhetnek betegekkel.

Jelenleg Budapest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Zala és Pest megye egészségügyi intézményeit érinti részleges vagy teljes látogatási tilalom, a teljes lista itt található.