Godó Irén jelenleg a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanul Pszichológiai tanácsadás és beavatkozás valamit Magyar nyelv és irodalom mesterszakon, Nagyváradon pedig már csak a szakdolgozat hiányzik, hogy elvégezze az Európai szociálpolitikák szakot. 2017-ben a Debreceni Egyetem (akkori nevén) Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karán végzett nemzetiségi óvodapedagógus alapszakon, később Debrecenben szociálpolitika mesterszakon. Ikertestvére magyar-német középiskolai tanárként végzett, most neveléstudományi doktori képzésre jár. Vagyis igazi diplomahalmozók, pedig ez egyáltalán nem volt „benne a pakliban” gyerekkorukban. „Tiszanánáról származunk, édesanyám háztartásbeli, három osztályt végzett, nem tudott segíteni az iskolai feladatokban. Apukám szakmunkás, sokat dolgozott, nem volt ideje leülni mellénk tanulni. Az órák után az iskolai tanulószobában oldottuk meg a házi feladatot, így a tanárainktól mindig tudtunk kérdezni. A tesóm német tudásával már ekkor is kiemelkedett, talán ekkor tűntünk fel a pedagógusoknak. Igyekeztünk mindig szorgalmasak lenni, de ennek ellenére erősen éreztük a szegénység hátrányait. Jó osztályba jártunk, de leginkább egymásra támaszkodhattunk, tesi órán gyakran minket választottak utolsónak a csapatba, nem voltak olyan szép tanszereink, ritkán tudtunk elmenni a fizetős kirándulásokra, de a tanáraink szerettek és segítettek minket. Szerencsére ketten voltunk, ezért könnyebb volt boldogulni” – mesél a kezdetekről Irén. A családjukban szokatlannak számított a lányok ambíciója, az anyukájuk azt mondta: menjenek péknek, mert akkor mindig lesz kenyér az asztalon. A bátyjuk meg is fogadta ezt a tanácsot, a nővérük viszont nem tanult tovább nyolcadik után, most négygyerekes anyuka. Az ikrekre a család mellett ma már szinte az egész falu büszke.
„A romák száma a felsőoktatásban 2010 óta megkétszereződött” – jelentette ki Orbán Viktor még egy január 17-i rádióinterjúban, vélhetően ellensúlyozandó a gyöngyöspatai szegregációs ügy miatt őt, illetve a kormánykoalíciót érő bírálatokat. Csak éppen azt nem tudja senki, hogy honnan vette ezt az adatot. Valójában nagyon keveset tudunk arról, hogy mennyi roma tanul a magyar egyetemeken, hiszen a kilencvenes évek eleje óta az oktatás egyik szintjén sem vezethetnek statisztikát származás alapján az intézmények. „Sarlatánság lenne erről bármilyen számot mondani, hiszen kizárólag következtetéseink lehetnek más adatok alapján. Egészen biztos, hogy az elmúlt 30 évben növekedett a számuk a felsőoktatásban, köszönhetően például a kilencvenes évek közepén beindult oktatási expanziónak, ami jelentősen megnövelte az érettségit adó középiskolába kerülő gyerekek számát. Ez némileg javított a cigány gyerekek esélyein is” – mondja Havas Gábor szociológus, aki 9 évig tanulmányi igazgatóként vezette a Romaversitas Alapítványt, amely a felsőoktatásban részt vevő roma fiatalokat támogatja komplex képzési-mentor programmal, már több mint 20 éve. Az oktatási esélyek javulásával párhuzamosan a roma társadalmon belül is végbement egy erős középosztályosodás, ami viszont esetükben egy jóval szűkebb réteget érintett. Így szakadék keletkezett a mélyszegénységben élő és az abból kiemelkedő családok között. Utóbbiak körében javultak az iskolázottsági mutatók, többek között azért, mert kifejezetten ambicionálják gyerekeik taníttatását.
Ez a tendencia viszont az utóbbi nyolc-tíz évben a Fidesz-kormány intézkedései nyomán megfordulni látszik – egyre nehezebbé válik a felsőoktatásba való bekerülés, az utóbbi években csökken a bekerülő hallgatók száma, és ez a „bezáródás” a fenti logika mentén a roma tanulók esélyeit is tovább rontja, pedig esetükben már egyébként is nagyon rögös az út. „Nagyon erős a nyomás, hogy a cigány gyerekek a nyolc általános elvégzése után ne gimnáziumba menjenek, hanem érettségit nem adó szakképzésbe. Sok általános iskola közelében van olyan szakiskola, ahová azokat a tanulókat is hajlandók felvenni, akik gyakorlatilag funkcionális analfabéták. Ők viszont hamar kimaradnak ezekből az iskolákból, különösen a tankötelezettség 16 éves korra való leszállítása óta” – mondja Havas Gábor, aki hozzáteszi, nyilván ezek a fiatalok már korábban elvesztik az esélyt, hogy valaha egyetemre menjenek, de az erősödő szelekció a felkészültebbek esélyeit is rontja.
Szerencse és véletlenek
A magyar oktatási rendszerben ma gyakorlatilag nincs benne annak a lehetősége, hogy egy mélyszegénységből induló roma gyerek eljusson a felsőoktatásig. Ha ez sikerül, az tulajdonképpen a rendszer ellenében, szerencsés véletleneknek, egy-egy jó, támogató pedagógusnak köszönhető. „Iszonyú tehetetlenségi nyomatékokat kell legyűrni, hogy itt valaki előrejusson, és bizony a szerencsének is nagy szerepe van. „2008-ban végeztünk egy kutatást, amelynek során 58, a felsőoktatásban tanuló vagy diplomás roma fiatallal készítettünk mélyinterjút. Ezeknek az egyetemig eljutó fiataloknak a családjaiban is a nagyszülők általában még nagyon alacsony iskolázottságúak voltak, a 8 általánost se végezték el, a szülők generációjában viszont bekövetkezett valamilyen jelentősebb változás – szakmunkások lettek, kiköltöztek a teljesen szegregált telepi körülmények közül. Elsősorban ebből a körből volt esély eljutni a felsőoktatásba, a mélyszegénységből ez sokkal-sokkal nehezebb” – mondja Havas Gábor. De még az interjúalanyok iskolai pályafutásában is voltak olyan pontok, amikor csak a szerencsén múlt, hogy nem vesztették el minden esélyüket.
Az interjúkból kiderült: az 58 fiatal közül 11-et fenyegetett az a veszély 6 éves korában a beiskolázáskor, hogy gyógypedagógiai vagy elkülönített felzárkóztató osztályba irányítják. „Ez nyilvánvalóan teljesen abszurd olyan gyerekek esetében, akik később eljutottak az egyetemig. Márpedig nagyon sok cigány gyerek válik a korai és durva szelekció áldozatává, amely már a legelején kizárja az iskolai boldogulás leghalványabb esélyét is. A mi interjúalanyaink közül volt olyan, akit a szülő határozott fellépése mentett meg: addig verte az asztalt, amíg nem érte el, hogy a gyereke normál osztályba kerüljön” – idézi fel a szociológus. Volt olyan is, aki a gyógypedagógiai osztályban kezdte, de a körülmények szerencsés alakulása kimentette onnan: egy lányt a bátyja otthon szórakozásból tanítgatott a betűkre, számolásra már óvodás korában. Ennek ellenére őt is egy összevont gyógypedagógiai osztályba irányították. Ott tűnt föl a tanítónak, hogy a kislány megoldja azokat a példákat, amelyeket a negyedikesek nem. Ennek a pedagógusnak köszönheti, hogy végül egyetemre mehetett, de tulajdonképpen ez is csak egy szerencsés véletlen.
Legyőzni a bizonytalanságot
A roma fiatalok egyetemi boldogulását segítő, hátránykiegyenlítő programok nehézsége nem csak önmagában a tanulási, iskolai akadályok leküzdésében vagy az anyagi, lakhatási segítség biztosításában áll. „Hamar felismertük, hogy azoknak a fiataloknak, akiket felvettünk a Romaversitasba, a többsége iszonyú mértékű bizonytalansággal küzd a származásából adódóan. Annyi negatív élmény éri őket, hogy cigány voltukat nem tudják megnyugtatóan feldolgozni, és ez sokszor komoly akadálya annak, hogy a tanulmányi elvárásoknak meg tudjanak felelni. Bizonytalan az identitásuk, nem igazán vállalják a cigányságukat. Kevesen voltak azok, akiknek a családjában a hagyományos roma kultúra elemei megőrződtek és beszélték a cigány nyelv valamelyik változatát, ami öntudatossá tehette őket. Nyilvánvaló volt számunkra, hogy amíg nem segítjük őket hozzá ahhoz, hogy ezt a problémát magukban el tudják rendezni, addig a tanulmányi sikeresség sem garantált. Mindez nagyon jól mutatja, hogy a cigány gyerekeknek mennyi megaláztatást, megvetést, lenézést kell elszenvedniük kicsi gyerekkoruktól. És ehhez jön hozzá a mélyszegénységből érkezők esetében az életkörülmények hatása. Esetükben a felhajtóerőt, hogy akarjanak tanulni, tulajdonképpen a kitörés iránti vágy adja” – mondja Havas Gábor, aki azt is hangsúlyozza, nincs univerzális recept a fiatalok saját származásukkal való „kibékítésére”, az identitás megerősítésére, ez mindenkinél kicsit másképp működik.
„Mi nem őriztük a hagyományokat, nem beszéltük a nyelvet, azt sem tudtuk, hogy romungrók vagyunk, csak azt, hogy cigányok. A kultúráról, a történelemről nem tudtunk szinte semmit. Minderről akkor tanultam meg sok dolgot, amikor egyetemista lettem, és bekerültem a Wáli István Református Cigány Szakkollégiumba. Az óvodapedagógia szak első féléve után átjelentkeztem nemzetiségi óvodapedagógus szakra, ott tovább mélyültek az ismereteim a témában” – támasztja alá a szociológus szavait Godó Irén. Egyetemi évei alatt került kapcsolatba a Romaversitasszal is, ahol sokat tanult közösségszervező gyakornokként, és rengeteg segítséget kapott, többek között a munkaerő-piaci integrációban is. Irén azt gondolja, hogy ha valakinek sikerül eljutni az érettségiig, van egy kis szerencséje és látják rajta a szorgalmat, akkor már sok segítő kéz nyúlik be. De ehhez valahogy le kell győzni az információhiányt is, a kis falvakba ugyanis nagyon kevés jut el arról, hogy milyen ösztöndíjak, támogatási lehetőségek, tehetséggondozó programok léteznek, vagy egyáltalán mi az a szakkollégium.
Az elgondolás jó
Orbán Viktor januári, a roma egyetemisták megduplázódásáról szóló kijelentése után Szél Bernadett képviselő írásban fordult a miniszterelnökhöz, hogy megtudja, mire alapozza az állítását. Erre Pintér Sándor belügyminiszter válaszolt, aki azt írta, a növekedés a szakkollégiumi hálózatnak köszönhető, amely hátrányos helyzetű, elsősorban cigány hallgatóknak nyújt támogatást. A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH) négy nagyvárosban, 53 fő támogatásával indult el a 2011/2012-es tanévben, a kollégiumok száma pedig tavaly már 11-re nőtt, idén 327 hallgató tanul ezzel a háttértámogatással. A „matek” akkor sem stimmel, ha a miniszterelnök erre az adatra alapozta nyilatkozatát, hiszen a szakkollégiumok létszáma a hatszorosára nőtt. Ugyanakkor ezekben nem kizárólag roma diákok tanulnak – általában a diákok 60 százaléknak kell cigány származásúnak lennie.
Godó Irén és testvére is a KRSZH egyik szakkollégiumának segítségével boldogult el a felsőoktatásban, számukra a lakhatás biztosítása és az anyagi támogatás kulcskérdés volt az előadások és képzések mellett. Először tapasztalhatták meg azt a fajta anyagi biztonságot, hogy nem okoz gondot a hazautazás költségeinek kifizetése vagy az eszközök beszerzése. Az sem jelentett gondot, hogy Irén katolikus, a szakkollégiumot viszont a református felekezet működteti. Mint mondja, csak az volt fontos, hogy aki odakerül, valamennyire nyitott legyen a hit iránt.
Azt, hogy a szakkollégiumok tényleg segítenek az idáig jutó diákokon, nem vitatja Havas Gábor sem, aki szerint nem véletlen, hogy a hálózat működtetésében több egykori romaversitasos fiatal is részt vesz. Még a balliberális kormányzat utolsó időszakában született egy terv, hogy a Romaversitasból kiindulva hasonló intézmények hálózatát kellene felépíteni, hogy az egyetemi városokban legyenek ehhez hasonló, szakkollégium-jellegű intézmények. Ekkor egy viszonylag jelentős összeget el is különítettek erre a célra, de már lehetett sejteni, hogy a következő választást a Fidesz fogja nyerni, és az akkori illetékes már nem engedélyezte ennek a pénznek a felhasználását. Végül az új kormány ezt a programot és ezt a tervet átvéve indította el a maga hálózatát, azzal a különbséggel, hogy az egészet egyházi keretbe helyezték, vagyis különböző felekezeteket kértek meg, hogy szervezzék meg a szakkollégiumokat” – meséli a szociológus, aki szerint ennek egyes intézményei jól, mások kevésbé jól működnek, de az elgondolás alapvetően jó. Furcsa módon viszont olyan feltételeket szabtak, amelyek alapján éppen a (nem feltétlenül felvállalt) mintaként szolgáló Romaversitas szorult ki abból, hogy csatlakozhasson a hálózathoz.
