Händel operában lép színpadra a Szegedi Szabadtéri Játékokon Vitray Tamás

Publikálás dátuma
2020.02.14. 14:11

Fotó: Népszava
Igen, az a Vitray Tamás.
Vitray Tamást is láthatja a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékok idei operabemutatójában, Händel Agrippinájában július közepén az Újszegedi Szabadtéri Színpadon - tájékoztatta a fesztivál sajtóreferense az MTI-t. Händel remekművét Pányik Tamás állítja színpadra magyar nyelven, új fordításban. A barokk opera a laza erkölcsű Rómába vezeti a nézőket, akik Néró és anyja a hatalmon lévő uralkodó elleni cselszövéseit láthatják humoros elemekkel fűszerezve. A cselekmény szálait mozgató, a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó címszereplő Mester Viktória lesz, míg fiát Nérót, a leendő császárt, Hanczár György alakítja. A fiatal tenor nemcsak a hazai, de a nemzetközi színpadon is ismert, többek közt Csehországban, Franciaországban és Németországban is imádták a nézők. A hatalom közelébe elbűvölő szépségével jutó Poppea figuráját Gyüdi Eszter kelti életre. Ausztriától Romániáig már meghódította az operaközönséget Ludovik Kendi, akit 2018-ban Rigolettóként láthatott a fesztivál közönsége, ezúttal pedig Pallante-ként tér vissza Szegedre. A neves énekes gárda mellett a darabban egy különleges szereplőt is színpadra lép: a kommentátor szerepében Vitray Tamás játszik majd. A barokk dallamok Pál Tamás karmester dirigálásában csendülnek fel. A mozgásvilágáért a street dance világából is ismert Barta Viktória felel, aki a tavalyi évad szuperprodukciója, a Titanic koreográfusa is volt. A fordulatos történet két estén, július 17-én és 18-án látható az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.
Szerző

Fotó: Ladjánszki Máté / Népszava

Mesteremberek dicsérete

Szerző
Frissítve: 2020.02.14. 16:05
A Katti Zoób Divatház nem egy épület, a divattervezés sem magányos műfaj – vallja Zoób Kati, akinek munkásságát retrospektív kiállításon mutatja be a Pesti Vigadó.
Csak családi elbeszélésekből ismerem azt a szabót, akinek a műhelye a szomszéd utcában volt még a háború után. A környék nála készíttettet szinte mindent: kabátot, zakót, kosztümöt, esküvői ruhát. Azok a ruhák még ma is ruhák, nem találni rajtuk nem szép varrást. A szabó felesége kiváló varrónő volt, még egy gombot is úgy varrt fel, hogy annak ma is csodájára lehet járni. A Belváros már akkor is drágának számított, de mivel minden környéken volt egy-egy ilyen mesterember, nem számított luxusnak a méretre készíttetett ruha. Méretre dolgozott az ingszabó is a színház szomszédságában, méretre a cipész, a kalapos. És akadt olyan szabó is, aki kifejezetten csak fehérneműket készített, de persze nem volna ildomos elfeledkezni az ágyneművarróról sem. Aztán elterjedt a konfekció, majd a rendszerváltás után megérkezett az olcsó importáru, a műhelyek száma pedig egyre jobban megritkult. Egy haute couture divatházat persze sosem lehetett egy az egyben párhuzamba állítani egy szabósággal a szomszéd utcából, mindig is mások voltak a léptékek: utóbbinál a ruhák drága anyagokból készülnek akár több száz órán is át a legjobb szabók, varrók keze alatt, az egyediséget és szépséget pedig egy-egy tervező fantáziája és ízlése garantálja – de a műgond mindkettőnél alapvetés. A Katti Zoób Divatház retrospektív kiállítása sem csupán a tervező személyét helyezi reflektorfénybe: a bemutatott ruháknál feltünteti a készítőinek nevét is, részben így nyugtatva meg a látogatót: sok mesterember mégsem tűnt el teljesen. Zoób Kati hitvallása ugyanis: a divatház nem egy épület, hanem a mesteremberek alkotócsapata, ami nélkül a tervező csak félsikert érhet el – a divattervezés sem magányos műfaj. A tervező szerint nem is divattervezőnek, hanem olyan mesterembernek kell inkább lenni, akik ilyen ruhákat létre tudnak hozni. Első látásra meglepő: ami a Pesti Vigadóban – Kiss Szilárd stylist válogatásában – látható, az a maradék, a legszebb darabok ugyanis már elkeltek. A kurátor nem kronologikus, hanem tematikus rendben mutatja be Zoób Kati világát, amely a képzőművészethez hasonlóan egyszerre törekszik az állandóságra és a folyamatos változásra. Színek, technikák, témák szerint rendszerezve a ruhakölteményeket, amelyek igyekeznek különböző stílusokat és hangulatokat ötvözni. Motívumaiban merít a kortárs képzőművészeti elemekből és az antikból, a reneszánszból, a népművészetből, a Wiener Wekstätte és az art deco világából, vegyíti a geometrikus és az organikus formákat, felhasználja akár a XVIII. századi bútorintarziák mintáit (például egy Christie’s bútorárveréshez kapcsolódóan), vagy Lesznai Anna mesés képzőművészeti motívumait. De egy-egy ruhában visszaköszön a tervező nagymamájának díszpárnája, egy brüsszeli csipkedarab, vagy épp egy XVIII. századi hintótakaró bordűrje is.
A műgond – a különböző bravúros technikák alkalmazása, mint például a labirintusos zsinórhímzés – mellett, amelyet például egy-egy ruhára ráhímzett (nem pedig festett, nyomott) minta is jellemez, olyan anyagokkal, anyag- és ruhapárosításokkal találkozhatunk, amely sokaknak meglepetés lehet. Vízesésselyem, fémszálas zsakard, a szecessziós ruhákra visszautaló, pamuttal és selyemmel vegyített fémszálak, az 1920-as évek mintájával megszőve, damil és selyem, selyem-zsorzsett és bőr, díszes estélyi steppelt bőrdzsekivel – csupa játék, amelyben a Zoób Kati fő motívumai – a kocka, az akantuszlevél, a rózsa és a szamár – vissza-visszatér. Az időtlenséget jellemzi: egy 1998-ban és egy 2020-ban készült két, egymás mellé tett ruha között nem tudnák megmondani, melyik mikor készült. A szárnyaló képzelet persze drága, olasz anyagokban öltöttek testet – az egyik gyár például a Valentino beszállítója. Zoób Kati ruhái megjárták Párizst, Londont, Sanghajt is – de a tervező húsz éve tisztában van azzal, legyen bármilyen jó is, a nagy világmárkák közé nem tud bekerülni. Egy párizsi bemutatón megkérdezték tőle: hányszor is hirdet az amerikai Vogue-ban? Ilyen marketingversenyben egy magyar cég nem tud részt venni. További nehézség az európai kézművesipar válsága, több neves olasz gyár is már bezárt. Ilyen körülmények között, a túltermelés világában kell őriznie, felmutatnia Zoób Katinak és a magyar tervezőknek a személyességet, az egyedit.    Infó: Repertoár: Az ellentétek harmóniája Zoób Kati 25 éves retrospektív kiállítása Pesti Vigadó, VI. emeleti kiállítótermek, február 24-ig Kurátor: Kiss Szilárd

Az állam és Zoób Kati

A Magyar Foundation of North America nevű nonprofit szervezeten keresztül 2018-ban a magyar állam mintegy 33 millió forinttal támogatta a washingtoni nagykövetségen megrendezett Zoób Kati Fashion Show-t – írta korábban az Átlátszó. Szintén az oknyomozó portál számolt be arról 2015-ben, hogy Zoób Kati cége és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató állami cég, a Kézmű Kft. 2011-ben állt össze, hogy egy új magyar divatvállalkozást indítson el, ám az Attitude súlyos veszteséget termelt. Arról a 24.hu számolt be, hogy a tervező a 2017-es vizes világbajnokság idején is kapott állami forrást: a megnyitó keretében Balatonfüreden tartottak Zoób-bemutatót.

A kórház mint szentély – Szíria szó szerint alulnézetből

Publikálás dátuma
2020.02.14. 08:45

Fotó: National Geographic
A föld alatti kórház háborús hétköznapjai az Oscar-jelölt alkotásban.
A szíriai dokumentumfilmes, Feras Fajjád 2016-ban szinte egész évben követte kamerájával kezében az aleppói csatában dolgozó önkéntes mentőket. Az úgynevezett Fehérsisakosokat, akik a bombázások és utcai harcok ellenére próbálták meg pótolni a profi mentősöket, és sok embert mentettek meg azzal, hogy kihúzták őket a romok alól. Fajjád a felvételeiből összevágta Az utolsó emberek Aleppóban című filmjét, amely megnyerte a Sundance fesztivál nagydíját, és jelölték a 2018-as Oscar-díjra is. Ezek után – ahogy szokás mondani, a sikeres filmes bármit megtehet – Fajjád elfogadta a National Geographic ajánlatát, hogy időben 2016-ba visszatérve, egy olyan földalatti kórház történetét mesélje el, amit egy nő vezet. Ez lett a The Cave – barlangnak hívták a helyiek az intézményt –, a Oscar-jelölt dokumentumfilmet Az undergroud kórház címmel vetíti a NatGeo.  – A film témája már 2012 és 2016-között megfogalmazódott, amikor az Aleppót készítettem: nagyon sokszor forgattunk kórházakban, mivel az orosz bombázók sokszor kifejezetten a civil célpontokat támadták – mondta telefonon lapunknak a rendező, akit Los Angelesben értünk utol, épp az Oscar ceremónia előtt pár nappal. A filmes hozzátette: azért is tartotta kiemelten fontosnak, hogy a szíriai kórház intézményét a polgárháború alatt megmutassa, mert itt nem csak a sebesülteket és a betegeket látták el, hanem egyfajta szentélyként is működött az emberek szemében, hiszen csak a föld alatt érezhették viszonylag biztonságban magukat. A cselekmény a polgárháborúban sokat szenvedő Al Ghouta városának (a borzalmak 2013-ban egy vegyi támadással kezdődtek) keleti részében játszódik, ahol egy egy nő, Amani Ballour doktor vezeti a „kórházszentélyt”. Fajjád ezzel csavart is egyet a filmje témáján, amely legalább annyira szól a nők helyzetéről az arab kultúrában, mint Aszad-rezsim árulásáról, illetve az orosz agresszióról. Mert ugyan körbe van zárva a város, nincs kereskedelem, így a régi eszközökkel és gyógyszerekkel kell beérniük, egy férfi azért méltatlankodik, mert szerinte ha férfi vezetné a kórházat, akkor minden bizonnyal lenne olyan gyógyszer, ami most nincs. Elvégre a nő helye otthon van, a férfi meg elintézi a dolgokat. Igen ám, de a kórház férfi orvosai is úgy gondolták, Amani Ballour a legalkalmasabb ember közöttük a kórház vezetésére. Csak egy példa a doktornő leleményességére: mivel nem volt fájdalomcsillapítójuk, telefonról klasszikus zenét játszottak a betegnek a műtétek során.
A karakterben a rendező meglátta a filmes lehetőséget, de a doktornő hallani sem akart arról, hogy viszont lássa magát a vásznon vagy a képernyőn. Ám amint megnézte Az utolsó embereket Aleppóban megértette Fajjád művészetének erejét, és belegyezett a közös munkába. A „régi” 2016-os felvételek mellé 2018-ban forgattak újabbakat, azért, hogy az elmesélt történet kerek legyen. Igen komótosan indul tehát Az underground kórház, hiszen még egy háborúban sem folyamatos a borzalom, vannak olyan napok, napszakok, amikor a betegek élelmezése nagyobb probléma, mint az életmentés. Fajjád az Aleppóhoz hasonlóan építkezik, az igazi drámát a végére hagyja, amikor összeszorul a szívünk egy masszív orosz bombázás következményei láttán. Ezek a képsorok annyira erősek, hogy tényleg összerezzenünk, amikor megjelenik egy repülő a város felett. Arra a kérdésünkre, hogy a rendező használt-e bármilyen effektet a felvett ezerkétszáz órányi anyagot erősítendő, határozott nem volt a válasz. Szavai szerint nem volt ilyenre szükség, mert amikor bombázó repült el a fejük fölött, az valóban olyan fülsértő volt, mint amilyennek a filmjében tűnik.

Infó:

Az underground kórház szíriai-német-dán-katari-amerikai dokumentumfilm rendező: Feras Fajjád National Geographic 21.00

Témák
Szíria Aleppo