A magánember kiszállt a luxusterepjáróból, és luxuskarórájára pillantva elégedetten konstatálta, éppen idejében érkezett meg a vadászati kiállításra, még egy kávéra is marad ideje, mielőtt magánprogramként körbesétál, s megnézi, milyen magáncélra használható fegyverek, ruhák, kiegészítők, erdő- és vadászterületek akadnak az idei felhozatalban. Közben kettőt pittyent a telefonja, előbb a magánember egyik beosztottja sms-ezett: hatalmas szmájlit küldve jelezte, rendben kúsznak felfelé a részvényei a cégnek, melyet a magánember szigorúan magánszorgalommal, szerencsével és némi magánkapcsolati tőkével szerzett meg és épített birodalommá. A második a a gyerekkori magánbaráttól érkezett, aki gratulált, mert a magánembernek jól sikerült a legutóbbi biznisze is, hiszen talált egy balekot, s rásózta a veszteséges energiatermelő üzemét, egyben jelezte, találkoznak a hétvégén a magánfutballcsapat magán-VIP-jében, a szotyolát a magánember hozza!
Remekül telt tehát a magánember magánideje, amire azonban hirtelen árnyék vetült: egy újságíró furakodott a magánszférájába, és éppenséggel az ominózus üzem áráról érdeklődött, vagyis megpróbált beleturkálni a magánember zsebébe. Melybe amúgy nemcsak a veszteséges energiatermelő cég vételára került az elmúlt években, de lassan megszámlálhatatlan mennyiségű közpénz is. Ami viszont magánügy.
Távolodjon el tőlem!, közölte tehát a magánszférájába betüremkedővel, aki azonban nem akarta megérteni, hogy magánember, vagyis nem közszereplő, s mindenáron ki akarta belőle csikarni a legutóbbi magánbiznisz hozadékát. Polgár vagyok, vette elő a végső érvet, majd megismételte: távolodjon el! Majd elindult a magánprogramjára, s közben azon gondolkodott, hogy még hatásosabb lenne külföldiül is felháborodnia, de hiába, nem jutott eszébe a megfelelő kifejezés.
Apage satanas!