Egy másik valóság

Orbán Viktor évértékelőiben már régóta az a legizgalmasabb, ami kimarad belőlük. Hogy mi lesz az, amit elmond, azt középiskolás életkortól és műveltségtől fölfelé bárki meg tudja jósolni, és ebből a szempontból a mostani szózat is belesimult a rutinba: Trianon nagyon rossz volt, az elmúlt (orbáni) tíz év nagyon jó, egyébként meg Brüsszel, Soros, kommunisták, liberálisok, megvédjük, nem hagyjuk, hajrá Magyarország, hajrá magyarok.
A miniszterelnök prioritásai mintha végleg elszakadtak volna attól, amit az ország fontosnak tart. Ha majd egyszer az úgynevezett nép fog évet értékelni, biztosan szó lesz a kivándorlásról (tíz év alatt 5-600 ezer magyart vesztettünk), az immár térségi összevetésben is gyalázatosan teljesítő közegészségügyről, a nemzetközi statisztikák szerint is a leszakadásunkat újratermelő oktatásról, meg a módszertantól függően három-négymillió, reménytelen szegénységben ragadt honfitársunkról. Ezekre a kormányfő nem sok figyelmet pazarolt. Amiről viszont beszélt, az nincs rajta a mi problémalistánkon: nemhogy az első tízben, de az első százban sem. 
Nincs ott az úgynevezett börtönbiznisz, vagyis hogy az állam nem szeretne kártérítést fizetni a rács mögött jogsértést elszenvedőknek. Mint ahogy nincsenek rajta a hatalom és a jogfosztottak konfliktusaiban az utóbbiak oldalára álló jogvédők Soros-kapcsolatai és egyéb állítólagos gaztettei sem. Nincs ma ember a hazában, aki elhinné, hogy Magyarországot – a fentebb említett valódi sorskérdéseink helyett - tényleg ezeknek a hajuknál fogva előrángatott álproblémáknak a megoldása fogja előrébb vinni. És rengeteg pénzünknek kell majd elfolynia nemzeti konzultációk, plakátkampányok meg a közjavakból etetett pártmédia útján ahhoz, hogy néhány hónap múlva már milliók higgyenek benne (ahogy hittek a migránsokban is).
Orbán évértékelője alig-alig szólt arról az esztendőről, amelyben a NER időben is korlátlannak hitt hatalma megroppant. Ehelyett inkább a 2022-ig szóló programról hallottunk. Arról, hogy az ország – Budapesttel ellentétben – két évig még az övé, az ő kottájából játszik az országgyűlési és a médiatöbbség is. Arról, hogy a klímaválság megoldására nincs semmi ötlete, de frázisai már vannak róla, mert érzi, hogy muszáj valamit mondani. (Ha már tenni nem tesz semmit.) Meg arról, hogy a parlamenti és sajtó-kétharmad maximálisan ki lesz használva: a miniszterelnök fenntartja magának a napirend-meghatározás monopoljogát, és továbbra sem hagyja magát a valóságtól zavartatni. A gondolkodókról lemond, a választásokig csak az orruknál fogva vezethetőkkel kommunikál. Amivel foglalkozni kíván, annak legfeljebb politikai haszna lesz (ha haszonnak tekintjük a hatalom konzerválását), de a közvetlenül a Fidesz kiszolgálásából élőkön kívül senkinek sem kínál semmi előnyt. 
Az ország nem lesz tőle sem jobb, sem egészségesebb, sem okosabb, sem boldogabb. Marad minden ugyanígy – az egyetlen változás, hogy a lejárt szavatosságú bevándorlók/hódítók/megszállók helyett kapunk új, hazai ellenségeket, akiket gyűlölhetünk a már előre beígért kudarcokért.
Szerző
Hargitai Miklós

A védelem hete

Azt állította Orbán Viktor miniszterelnök (Röszkén, ahol Pellegrini szlovák kormányfővel együtt megnézte a határkerítést), hogy amit a nemzetközi sajtó képeiből látunk, az nem fedi a valóságot, mivel 95 százalékban katonakorú férfiak érkeznek. Európában ezt tilos mondani, de ez egy „megszervezett invázió”.
Ezzel szemben a tény az, hogy 60 millió ember vándorlását szerte a világon senki nem szervezi. Mint ahogy Asszad szíriai és Putyin orosz elnökön kívül senki más nem szervezte meg az elmúlt napokban végrehajtott támadásokat sem Szíria Idlib tartományában, ahonnét emiatt 700 ezer ember menekült el. Egyébként pedig nem igaz, hogy az Európába érkező migránsok és menekültek 95 százaléka katonakorú férfi: tavaly 16 százalékuk nő, 28 százalék pedig gyerek volt. Európában talán még ezt is el lehet mondani.
Azt állította továbbá Orbán (ugyanott), hogy a magyar határ nincs lezárva. Ha valaki be akar jönni, „bekopogtat”, elmondja, mit szeretne, jegyzőkönyvet vesznek fel, és lefolytatják az eljárást – mondta.
Ezzel szemben a tény az, hogy hiába kopogtatnának. A magyar hatóságok nem nyitnak se kaput, se ajtót, se kerítést senkinek, legföljebb a két határállomásnál napi 1-1 embernek. Ha tehát reménytelen a bejutás szabályosan és hivatalosan, nem csoda, hogy sokan illegálisan próbálkoznak. Persze nyugodtan vissza is fordulhatnának, és teljesen törvényesen hazamehetnének a barátságos afgán tálibokhoz és a békés Asszad elnökhöz. Ott élned s halnod kell.
Azt állította Szijjártó Péter külügyminiszter (egy terrorizmusellenes bécsi konferencián), hogy tarthatatlan, hogy az ENSZ nem költ a terrorizmus elleni küzdelemre, és ehelyett olyan ügyekre pazarolja a pénzét, amelyek veszélyesek az egész világra nézve, mint például a migráció elősegítése.
Ezzel szemben a tény az, hogy a migráció megállíthatatlan, és nincs az az ENSZ, amely képes lenne erre. Ezért a világszervezet az országok közti együttműködés elősegítése érdekében, humanitárius, valamint gazdasági okokból is a jelenség kezelésére, kézben tartására, az emberek beilleszkedésére törekszik, és nem a bezárásukra, amit amúgy sem tudna elérni. Szijjártó kijelentésével ellentétben egyébként az ENSZ-nek még terrorizmus elleni hivatala is van, amelynek működtetésére az elmúlt években több mint 200 millió dollárt fordítottak, bár ez a feladat alapvetően titkosszolgálatokra, hadseregekre és rendőrségekre tartozik, nem pedig az ENSZ-re. Aki azonban ezzel a szembeállítással a migrációt a terrorizmussal mossa össze, mint Szijjártó, az egyéb furfangokra is képes.
Azt állította Földi László egykori hírszerző és titkosszolgálati szakértő (a Magyar Nemzetben az új Nemzeti Alaptantervről), hogy „kell a régi idők szimbolikus nádpálcája vagy egy józanító pofon, amely világossá teszi a nebulónak, hogy hol a helye. (…) A nevelés módszere pedig mit sem változott, illetve nem kellene, hogy változzon az elmúlt száz év gyakorlatához képest.”
Ezzel szemben a tény az, hogy de igen, szerencsére változott, és persze kellene is, hogy változzon. Csak Földi László nem változott.
Szerző
Bolgár György

Oda csap, ahova köll

Kiderült, hogy ez a képesség nem korlátozható a „munkás ököl, vasököl”-re. Mármint, hogy oda csap, ahova köll. Másfajta vasöklök sem hülyék, nem hadonásznak tétován: nagyon is céltudatosan csapnak. Nálunk pl. nemzeti konzultáció útján hirdetik ki, hova köll lecsapni. 
A kormányököl nem áll távol az egykori munkásököltől, pár éve még arról volt szó, hogy a munka társadalmát építjük. Nem ám a fogyasztóit. (A munkát akkor még nem keccsölésnek hívták, most a miniszterelnök a nép egyszerű gyermekei számára lefordította, hogy ne legyen félreértés.) Később más jelszavak jöttek, de annyi maradt, hogy a túlzott fogyasztás árt a jellemnek. Ha másképp már nem bírják visszafogni a mohó magyart a konzumálástól, hát inkább úgy intézik az inflációt, nagyon helyesen, hogy felszökjön a sertéshús, a parizer meg a benzin ára. Ebből is látszik, hogy a legtöbbet közülünk a kormány dolgozik, proletár módra szinte éhbérért. A vagyonnyilatkozata szerint megtakarítása nem lévén, a miniszterelnök zsebében egyenesen „kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért”. Néha talán cukros ételekről álmodik, s nem tud kartellekről. Azokról semmiképpen, amelyek közbeszerzési pályázatok kapcsán vetődnek föl.
A lényeg különben is az ököl, amelynek időnként csapnia kell. Természetesen nem az ököljog alapján – nálunk jogállam van, vagy mi a szösz. De ha valami bántja a magyarok igazságérzetét, akkor a kormánynak ezt haladéktalanul orvosolnia kell. Kivéve, ha a magyarok igazságérzetét az bántja, hogy egyesek kilopják a szemüket. Az ilyenfajta lopás a rend részét képezi, vasöklöt tehát nem igényel. A cigányok, a börtöntöltelékek, a helyüket nem tudó, nagyszájú civilek viszont rendetlenek, megbontják a harmóniát és a köznyugalmat.
Juszt is ellenállok a kísértésnek, hogy a legújabb nemzeti konzultációt „rendpártinak” nevezzem. A kormányfő éppen erre vár. Hogy ő álljon a rend és a biztonság oldalán, míg a sok ágáló ballibsi a felfordulásén. Gulyás miniszter így indokolt: „helyre kell állítani a rendet”. Persze az ú.n. „rendpártiak” éppen nem a „rend pártját” fogják, sokkal inkább egy hatalmi csoport, egy „párt rendjét”, rendszerét akarják erősíteni. Verik a mellüket: ők azok, akik a népakaratra hivatkoznak a törvényre mutogató bürokraták és jogvédők rinyálása helyett. Nem azért, de ezt speciel az Orbánék által utált jakobinusok vitték tökélyre. 
Az Akadémia Politikatudományi Intézetének kutatói már 2013-ban (na ja, akkor még voltak akadémiai intézetek) írtak a ”büntető populizmus” szokásos manipulációiról. Mint kifejtik, hálás dolog a politikai ellenfeleket és a bíróságot szidni, amelyik „a bűnözőknek és a fogvatartottaknak kedvez, az ő jogaikat védelmezi, szemben az áldozatokkal és a jogkövető többséggel”. Szegény tudósok nem sejtették, hogy dolgozatukat a Fidesz receptkönyvnek nézi. 
Először jött a „Három csapásként” hirdetett szigorítás, ami a világon semmi eredményt nem hozott. Aztán már a 14 éveseket is el lehetett zárni szabálysértésért is, ha apuka nem tudta kifizetni a pénzbírságot. Most irányt vettek a 12 évesek felé. Lesz még ebből ovis karcer is, borzasztó, hogy ezek az ötévesek is milyen rendbontásokra képesek. Aztán 2015-ben bedobták a halálbüntetés népszórakoztató ötletét. Közben egy merész kanyarral kriminalizálták a hajléktalanságot, később a civil szervezeteket, utoljára a „zaklató” színházakat. 
A nemzeti konzultáció hivatalos célja, hogy „egyes aktivista csoportok” ravaszkodása ellenére a bűnözők jogai ne legyenek fontosabbak a törvénytisztelő emberek jogainál. Ami azt illeti, én ismerek egy ilyen csoportot. Nap mint nap falaznak a közpénzeken hízó korrupt alakoknak, bűneiket olykor az ügyészséggel takargattatják, baltás gyilkosoknak adnak menekülő utat. Nem fogják elhinni, de még a bírósági ítéletek semmibe vételére is felszólítanak, sőt egyeduralomra törnek, pedig azt az alaptörvény is tiltja! 
Na de hogy ki a rendzavaró, azt a vezér mondja meg, különben összevisszaság lenne. Ő a legfőbb jogforrás, mert nálunk az igazság is központosítva van. A konzultációban lesz szó ugyan korrupcióról, de kik a korruptak? Na kik? Hát a bírók, csakis. Ne tessék itt mindenféle más neveket sorolni. Hollik István már kész tényként beszél a „Szegeden tapasztalható bírósági korrupcióról”, ez „ezer szállal kötődik a szegedi önkormányzathoz, amelyet Botka László vezet”. Remélem, hogy Karácsony meg kártérítésért perelő börtöntöltelék. Vagy biznisz-ügyvéd. Vagy legalább cigány.
Lehet persze leleplezni, kiröhögtetni a nemzeti konzultációt, fontosabb dolgokról beszélni. De még jobb, ha a köztársaságpártiaknak is megvan a maguk javaslatcsomagja a valódi biztonságra. A korrupció leküzdésére, a családon belüli erőszak, az iskolai agresszió vagy a választási csalások megelőzésére, az áldozatvédelemre, náci randalírozások és oktalan uszítások elleni fellépésre. Az álnok „rendpártiság” helyett az igazi rendre, amelyről Illyés írt: „Rendet, rendet, rendet végre,/ ki a szennyet a szemétre!/ Házunk tája ez az ország,/ takarítsuk ki a mocskát!”
Vasököllel elég nehéz takarítani. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó