bántalmazás;erőszak;

2020-02-18 11:20:41

Diák és anyja közösen verte meg az osztálytársat az iskolában

Az egész osztály előtt.

A vád szerint egy nő fiával együtt 2019. november közepén bementek az általános iskola egyik tantermébe tanítási óra közben. Ott az osztály előtt, korábbi vitájuk miatt, megfenyegették a vádlott fiának osztálytársát - derül ki az ügyészség közleményéből.

Ezután a vádlott fia ütlegelni kezdte az osztálytársat, majd amikor befejezte, az asszony folytatta a bántalmazást. Többször megütötte a fiút, és ruhájánál fogva rángatta őt.

Ennek az iskola karbantartója vetett véget, aki közbeavatkozott és megakadályozta a további tettlegességet.

A vádlott cselekménye alkalmas volt arra, hogy az osztályközösség tagjaiban megbotránkozást és riadalmat keltsen. A bűncselekmény öt évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, a vádlott szabadlábon van és a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A Szikszói Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt emelt vádat a nő ellen. Az ügyészség ezért a vádlottal szemben indítványozta a más büntetőeljárásban korábban alkalmazott próbára bocsátás megszüntetését, az ügyek egyesítését, illetve tárgyalás mellőzésével közérdekű munka kiszabását.