Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava

Utolsó útjára kísérték Andorai Pétert - galéria

A Farkasréti temetőben helyzték örök nyugalomra a Nemzet Színésze címmel elismert, Kossuth-díjas színművészt, akit családja, barátai, pályatársai és tisztelői kísértek utolsó útjára. Szabó István, Oscar-díjas rendező és Eperjes Károly mondott búcsúbeszédet, majd a búcsúztató után a nyilvánosságot kizárva temették el. Andorai Péter február elsején, életének 72. évében, rövid, súlyos betegség után hunyt el.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2020.02.19. 17:06
Fotó: OLI SCARFF / AFP

A szél elállt, a víz itt maradt – árvíz a Dennis vihar után

Angliában több helyütt a legmagasabb fokú készültséget kellett elrendelni a viharciklon utáni árvíz miatt. Egy hét alatt már a második óriási vihar tombolt a szigetországban. Néhány településen annyi eső esett 48 óra alatt, mint máskor egy hónapban, volt, ahol több métert is emelkedett a folyók vízszintje. A legnagyobb pusztítást Wales és Anglia déli részein okozta, több mint négyszáz otthont öntött el a víz.

Szerző

Megosztás
A 4. skót királyi ezred katonái több helyen mobilgátakat építettek
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Helyiek figyelik, ahogy Tenbury Wells belvárosában hömpölyög az ár
Fotó: OLI SCARFF / AFP
A Dennis viharciklon viselkedése a múlt heti Ciarához képest merőben más volt, nem csapott le a kontinensre, csak a szigetországot érintette
Fotó: OLI SCARFF / AFP
A walesi Pontypridd gyalogoshídja összegyűjtötte az uszadékot
Fotó: GEOFF CADDICK / AFP
A lakókat sok helyen gumicsónakokkal menekítették ki házaikból
Fotó: GEOFF CADDICK / AFP
A megáradt Severn folyó Bewdleyban
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Mentők várakoznak a megáradt Teme partján
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Mobilgát Bewdleyben
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Az utak sok helyen autóval járhatatlanok
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Volt, ahol két nap alatt annyi eső esett, mint máskor egy hónap alatt
Fotó: OLI SCARFF / AFP
A Dennis inkább a Brit-szigetek felett tombolt, középpontja pedig mostanra több kisebb örvényre bomlott szét Izland és Skandinávia felett
Fotó: GEOFF CADDICK / AFP
A szigetországban jelentős anyagi károkat okozott az árvíz
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Sokan a házaikban rekedtek
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Mások megpróbálták vízhatlanítani otthonaikat
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Elárasztott temető Tenbury Wellsben
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Rekordszámú risztás érkezett a tűzoltósághoz és a katasztrófavédelemhez, bár gyakran ők is segítségre szorultak
Fotó: OLI SCARFF / AFP
A herefordi öreg híd egyelőre ellenállt az árhullám nyomásának
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Elakadt mentő Nantgarw-ban
Fotó: GEOFF CADDICK / AFP
Károk felmérése és elhárítása elkezdődött
Fotó: GEOFF CADDICK / AFP
A viharban megrongálódott házak és autók Herne Bayben
Fotó: BEN STANSALL / AFP
Szakértők szerint a globális felmelegedés azzal is jár, hogy gyakoribbá válnak az efféle viharok
Fotó: OLI SCARFF / AFP
Fotó: Béres Márton / Népszava

Nézze meg, kik tapsoltak Orbán Viktor évértékelőjén!

Új elemet nem nagyon tartalmazott Orbán Viktor évértékelője, amely a drámai, meglepő fordulatokat is nélkülözte. Balog Zoltán megnyitója után hosszan taglalta a kormány gazdasági sikereit és inkább hasonlított kampánybeszédre, mint évértékelőre. Előkerütek a nemzet ellenségei, a menekültek, Soros és a kommunisták, de beszélt a fiataloknak fontos témáról, a klímavédelemről is. A miniszterelnök 22. alkalommal értékelte az évet a Várkert Bazárban.

Szerző

Megosztás
Frissítve: 2020.02.17. 11:01
A szimpatizánsokat szállító buszok parkolnak a Várkert Bazárnál
Fotó: Béres Márton / Népszava