repülés;IATA;koronavírus;

2020-02-20 17:17:25

Koronavírus: közel 30 milliárdos bevételkiesésre készülhetnek a légitársaságok

A legrosszabbul a kínai cégek járnak az IATA becslése szerint. Az összeg ráadásul még nőhet, ha a járvány tovább terjed.

A koronavírus okozta járvány, és az emiatt bevezetett közlekedési korlátozások miatt a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) becslései szerint idén 29,3 milliárd dollár bevételtől esnek el a légitársaságok - tudta meg az AIRportal.hu. A montreali székhelyű szervezet azt közölte a portállal, hogy a légiközlekedés iránti igény az ázsia-óceániai régióban éves szinten 13 százalékkal csökkenhet, ez az előre jelzett 4,8 százalékos bővülés elmaradása mellett 8,2 százalékos éves visszaesést is jelent a várható éves forgalomban. Vagyis

A legnagyobb kitettsége a kínai cégeknek van, ők csak a belföldi járatokon közel 13 milliárd dollár bevételről mondhatnak le az IATA becslése szerint. A régión kívüli légitársaságok esetében a szervezet 1,5 milliárd dolláros kárral számol, feltételezve, hogy a repülés iránti igény csökkenése kizárólag a kínai járatokat érinti. Azt egyelőre korai lenne megbecsülni, hogy a szektor profittermelő képességét mennyiben érintik ezek a folyamatok, már csak azért is, mert a kormányok támogatásokkal igyekeznek ellensúlyozni a kieső bevételeket.

A szervezet felhívta a figyelmet, hogy becslése csak a SARS-járványhoz hasonló, V-alakú igénygörbe esetén helytálló, vagyis fél éves igénycsökkenési periódust, majd fél éves felfutás feltételez. Ha viszont a koronavírus-járvány tovább terjed, úgy a gazdasági hatás is nagyobb lehet – közölte az IATA.