Szabad városok – így csinálják Amerikában

Nem magyar találmány, hogy a saját (a központi hataloméval nem feltétlenül azonos) értékrendjük alapján működni próbáló önkormányzatok szövetségbe tömörülnek – az USA-ban 2012 óta létezik hasonló szerveződés. Silvia Fabela, a CPD – Local Progress programkoordinátora a héten Budapesten járt, hogy megismerkedjen a magyar önkormányzatiság kihívásaival, és megossza a tapasztalatait a fővárosi és a kerületi helyhatóságok politikusaival és háttérembereivel.

A Local Progress a Center for Popular Democracy (CPD) egyik sikeres projektje, maga a CPD pedig különféle szervezetek és szövetségek olyan hálózata, amelyek kifejezetten alulról építkezve megpróbálnak nyomást gyakorolni a politikára és a politikai döntéshozókra helyi vagy országos ügyekben. A Local Progress polgármestereket, önkormányzati képviselőket, iskolaszékek tagjait és civileket tömörít, és az USA 50 legnagyobb városának több mint 70 százalékában jelen van. Ez a hálózatos, koordinált működési mód lehetővé teszi, hogy olyan településeken is érdemi hatást fejtsenek ki a politikára, ahol nincsenek többségben (e tekintetben tehát különböznek a hasonló magyarországi kezdeményezésektől). A Demokrata Párthoz közel(ebb) álló szervezetet Magyarországról – vagy inkább a kormányoldal térfeléről – nézve azonnal balliberálisnak bélyegeznék, ezek a fogalmak azonban Silvia Fable szerint az USA-ban nem ugyanazt jelentik, mint nálunk.

A résztvevőket nem is elsősorban a politikai vonzalmaik kötik össze, hanem az ember-, közösség- és környezetközpontú értékrendjük, meg az a meggyőződés. Hangsúlyosan odafigyelnek a (bőrszín, nem, szexuális orientáció stb. alapján) kisebbségi helyzetű polgárok boldogulására. Igen gyakori, hogy egy-egy ügyben a szövetségi kormánnyal vagy az adott állam vezetésével szemben kell megpróbálniuk eredményeket elérni – tipikusan ilyen terület a klímavédelem, ahol a progresszív amerikai városok lényegesen előrébb járnak, mint a Trump-kormányzat vagy a legtöbb tagállam. Ütközési pont a bevándorlás is, de, mint Silvia Fabela hangsúlyozta, nem azért, mert ösztönözni kívánnák a migrációt – azoknak próbálnak munkával, iskolával, jogi háttérrel segíteni, akik már az USA-ban élnek, az amerikai társadalom részei, és szeretnének minél inkább beilleszkedni. Küldetésüknek érzik a közszolgáltatások fogalmának újradefiniálását is, vagyis annak elérését, hogy például a mentális egészséggel vagy a kapcsolati erőszakkal összefüggő segítségnyújtás is része legyen a mindenki számára hozzáférhető állami/önkormányzati szolgáltatásoknak.

Arra a kérdésünkre, hogy mindezt hogyan lehet „nem hatalmi helyzetből”, azaz kisebbségből vagy civilként elérni, Silvia Fabela szerint az a legjobb válasz, hogy hatalomra kell kerülni, azaz be kell jutni a települések vezetésébe, és erre is vannak tanulható technikáik – de arra is, hogy hogyan lehet a hatalmat és a politikai napirendet kívülről befolyásolni az emberek hangjának fölerősítésével, a tiltakozások láthatóvá tételével. - A cél nem a hatalomra kerülés, hanem az, hogy pozitív hatást tudjunk gyakorolni az emberek életére – szögezte le az aktivista.

Az egyik olyan témakör, amelyben küzdenek, a lakhatási válság. Seattle-ben a város olyan adót akart kivetni a nagy foglalkoztatókra, amelynek segítségével enyhíteni lehetne az otthontalanság problémáját, illetve elérhetőbbé lehetne tenni a megfizethető lakhatást. Az adót az önkormányzat előbb megszavazta, majd néhány informatikai világcég, mindenekelőtt a város elhagyásával fenyegetőző Amazon nyomására visszavonta. Ez nem egy sikertörténet, de Silvia Fabela szerint egyrészt megmutatja a frontvonalakat, másrészt azt, hogy a vállalati erőcsoportokkal szemben csak nagyon széles összefogással lehet fölvenni a harcot. A siker nem feltétlenül a pénzen múlik, rengeteg olyan online képzésük, önkéntes aktivitásra épülő programjuk van, amely egyetlen centbe esem kerül, mégis tömegeket mozgat meg. Sokszor az irigységet érzik a legnagyobb ellenfélnek, mert a politika – akárcsak nálunk – előszeretettel használja azt az érvet, hogy ha segít egy hátrányosabb helyzetű csoportnak, akkor a többségnek kevesebb jut.

– Itt csak az számít, hogy milyen értékekben hiszünk. Mi például abban, hogy minden embernek joga van a fűtött lakáshoz vagy az oktatáshoz. Hamis szembeállítás, hogy „mi vagy ők”. Vannak lehetőségek, amelyeket minden embernek meg kell kapnia – vélekedett kérdésünkre Silvia Fable. A legnagyobb kihívás szerinte az, hogy kiderüljön, mik az emberek prioritásai, mire van szükségük, vagyis hogy ezeket a valós igényeket csatornázzák be utána a politikába (és ne a politika határozza meg, hogy mivel szeretne foglalkozni). Mondott erre is egy példát: Észak-Karolinában hagyományosan kulcstéma a bűnözés, de az emberek megkérdezése után kiderült, hogy ezen belül az „agresszív igazságszolgáltatást” tartják a fő problémának, és azt szeretnék elérni, hogy csip-csup ügyek miatt ne kerüljenek annyian börtönbe. - Az első lépés a problémaazonosítás, a második pedig, hogy az azonosított probléma mögé tudjunk olyan erőt állítani, amelyik kikényszeríti a politikai megoldást – hangsúlyozta az amerikai aktivista.