Előfizetés

Trump: „Mini Mike” nem szerepelt jól

Népszava-MTI
Publikálás dátuma
2020.02.21. 09:57

Fotó: Jason Connolly / AFP/Anadolu Agency
Az amerikai elnök szerint Bloomberg „bolondot csinált magából, bedugult”.
Donald Trump amerikai elnök leginkább a demokrata elnökjelölt-aspiránsokon élcelődött csütörtök esti kampányrendezvényén Colorado Springsben. Az elnököt óriási tömeg fogadta, beszédét többször tapssal és éljenzéssel szakították félbe. Trump kitért ugyan kormányzata teljesítményére is, de főként demokrata párti vetélytársait bírálta. Éles kritikát fogalmazott meg a demokraták elnökjelöltségére pályázó hat politikus szerda este Nevadában rendezett országos tévévitájáról, illetve a politikusokról.
„Nem tudom, nézte-e valaki az előző esti vitát? Tudják, Mini Mike nem szerepelt jól”

– mondta Trump Michael Bloombergről, akit apró termete miatt következetesen így nevez. Trump azt hangoztatta, hogy Bloomberg
„bolondot csinált magából, bedugult”.

Felidézte Amy Klobuchar minnesotai szenátor és Pete Buttigieg indianai volt polgármester szerdai vitájának egy epizódját, amikor Buttigieg emlékeztette Klobuchart, hogy egy interjúban nem tudta megnevezni Mexikó elnökét, mire a politikusnő ingerülten visszavágott: „szóval, azt akarja mondani, hogy buta vagyok?” Trump ezt úgy kommentálta, hogy Klobuchar is „bedugult”. Majd hozzátette, hogy szerinte Klobuchar kampányának ezzel vége. Az amerikai elnök – aki szereti dicsérni magát – csütörtök este azt fejtegette: 2016-ban azért is választották meg, mert
„a vitákon, Mini Mike-kal ellentétben, tudtam válaszolni a kérdésekre”.

A mintegy egyórás beszédben Trump ismét ostorozta a sajtót, amely szerinte tisztességtelen, mert nem számol be a kormányzat eredményeiről. „De úgyis mi fogunk nyerni” – utalt a novemberi választásokra. Beszédének váratlan fordulataként az elnök kitért a hollywoodi Oscar-díjas dél-koreai filmre, az Élősködőkre is.
„Elég gondunk van Dél-Koreával a kereskedelem miatt. A tetejében még az év legjobb mozijának járó díjat is nekik adjuk? Ez jó volt? Nem is tudom”

– mondta.

A rendezvényen Trump Cory Gardner coloradói republikánus szenátor újraválasztása mellett is kampányolt. A coloradói az utolsó volt Trump négy államot – előzőleg Kaliforniát, Arizonát és Nevadát – érintő kampányában.

„Én tudom, hogyan kell kezelni a kötekedő fickókat”

Ugyancsak csütörtökön Bloomberg kampányrendezvényén, Utah állam fővárosában, Salt Lake Cityben arról beszélt:
„a szerda esti vita igazi győztese Donald Trump volt, mert aggodalmaim szerint jó úton vagyunk afelé, hogy olyan elnökjelöltet állítsunk, aki nem tud győzni novemberben”.

Hozzáfűzte: „végzetes hiba” lenne, ha a demokraták Bernie Sanders vermonti szenátort választanák, mert szerinte Sanders csak keveseket képes megszólítani. Bloomberg, aki milliárdos vállalkozó és volt New York polgármestere is, „anti-Trumpként” mutatta be magát a kampányrendezvényen, és szinte szó szerint megismételte a szerdán Nevadában rendezett tévévitán elmondottakat: ő New York-i, aki tudja, hogyan kell bánni a New York-i emberekkel, köztük Donald Trumppal is.
„Mindannyian tudjuk, hogy Trump kötekedő fickó, és én tudom, hogyan kell kezelni a kötekedő fickókat. Nem félek Trumptól, és ő ezt tudja”

– fogalmazott rövid beszédében. Hozzátette még, hogy Trump is látja a közvélemény-kutatási eredményeket, és ezektől megrettent. „Ezért ír rólam állandóan a Twitteren” – vélekedett. Bloomberg a rendezvényen az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentését, a fegyvertartás és -vásárlás szigorítását, magasabb jövedelmet eredményező munkahelyek létrehozását ígérte, és klímaváltozás elleni harcot kínált. Utah államban a szuperkedden, azaz március 3-án voksolnak, amikor egyszerre 14 tagállamban tartanak előválasztást. Elemzők szerint Bloomberg esélyeit, illetve támogatottságát jelentősen befolyásolja majd a nevadai tévévitán nyújtott teljesítménye. Ennek megítélése azonban egyelőre nem pozitív. Vitatta alkalmasságát az elnökjelöltségre több pártbeli vetélytársa is. Pete Buttigieg, egy indianai kisváros korábbi polgármestere szerint eleve olyasvalakire lenne szükség, aki a Demokrata Párt elveit vallja, és Bloomberg nem ilyen. Joe Biden egykori alelnök is úgy fogalmazott, hogy a Republikánus Pártot megjárt Bloomberg megmaradt republikánusnak. Bernie Sanders vermonti szenátor azt vetette a 63 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező korábbi polgármester szemére, hogy nem értheti meg és nem is tudja megszólítani a társadalom széles rétegeit. Elizabeth Warren massachusettsi szenátor pedig úgy vélekedett, hogy nincs értelme felváltani egy milliárdost a Fehér Házban egy másik, még gazdagabb milliárdossal. Michael Bloomberg eddigi szereplését általában az elemzők is gyengének ítélték. Mary Anne Marsh demokrata párti stratéga például az amerikai közszolgálati rádióban (NPR) úgy nyilatkozott: az a Bloomberg, akivel szerdán Nevadában szembesültek, nem ugyanaz az ember, akit az internetes vagy televíziós reklámokból megismerhettek.
„Most megláthatták az igazi Michael Bloomberget”

– hangoztatta Marsh.

Simon Rosenberg, a New Democratic Network (Új Demokrata Hálózat) nevű baloldali kutatóintézet elnöke - szintén a közszolgálati rádióban – „riasztónak” nevezte, hogy Bloomberg nem tudott válaszolni a rasszizmusát és a nőkkel szemben tanúsított sértő, kirekesztő viselkedését firtató kérdésekre. Bloomberg kampánymenedzsere, Kevin Sheekey csütörtökön újságíróknak azt hangoztatta, hogy a milliárdos „most még éppen csak bemelegít”.

Eltiltották Moralest a választási részvételtől Bolíviában

MTI
Publikálás dátuma
2020.02.21. 09:36
Evo Morales
Fotó: RONALDO SCHEMIDT / AFP
Arra hivatkoztak, hogy a tavaly megbuktatott és Argentínában élő politikus nem rendelkezik állandó lakhellyel az országban.
Bolíviában eltiltották a korábbi elnököt a részvételtől a parlamenti választásokon azzal az indokkal, hogy a tavaly megbuktatott és Argentínában élő politikus nem rendelkezik állandó lakhellyel az országban. Evo Morales a hónap elején jelentette be hivatalosan, hogy indul egy szenátori tisztségért a május 3-án esedékes voksoláson. A legfelső választási bíróság elnöke helyi idő szerint csütörtökön jelentette be a sajtónak, hogy Morales állandó lakhely híján nem felel meg a szenátoroktól elvárt követelményeknek. Salvador Romero kijelentette, hogy az ítélet ellen nem lehet fellebbezni. A politikusnak esélye lett volna a megválasztásra, mert pártja, a Mozgalom a Szocializmusért (MAS) vezeti a közvélemény-kutatási listákat. A párt elnökjelöltjét, Luis Arcét a választási bíróság elismerte indulásra jogosultként. Moralest hazájában terrorizmussal vádolják. A 2006-ban hatalomra került politikus novemberben lemondott, miután az országon véres tiltakozások söpörtek végig, mert az ellenzék és az Amerikai Államok Szervezete szerint csalással nyert az októberben tartott elnökválasztáson. Morales először Mexikóba, majd Kubába, végül Argentínába menekült.

Irán válaszút előtt

Rostoványi András
Publikálás dátuma
2020.02.21. 09:30

Fotó: Iranian Supreme Leader Press Off / AFP
Felháborodás, gyász és düh - heves érzelmek hatották át a közhangulatot a perzsa államban a mai parlamenti választásokat megelőző időszakban.
Az utóbbi hónapokban válságok sora kavarta fel az irániakat: az üzemanyag áremelések miatt 2019 novemberében tüntetések törtek ki, amelyeket a hatóságok vérbe fojtottak; továbbá az Egyesült Államok idén januárban likvidálta Kászim Szulejmáni kémfőnököt, a Forradalmi Gárda pedig néhány nappal később - valószínűleg tévedésből - lelőtt egy ukrán utasszállítót. Mindezen események hatására megrendült az iráni politikai oldalakba - a mérsékeltebbnek számító reformistákba, illetve a rezsimmel szorosabb kapcsolatban álló konzervatív keményvonalasokba - vetett bizalom. A múlt csütörtökön kezdődött kampányt ezért leginkább közöny övezte, senki sem tudta a széleskörű elégedetlenséget kihasználva fellelkesíteni a szavazókat. A jelentősebb változást ígérő jelölteket az Örök Tanácsa eltiltotta az indulástól. A vallásjogi testület a mérsékeltebbnek számító reformisták egy részét is megszűrte, akik amúgy sem számíthattak volna sok protest szavazatra. A 2013-ban Haszán Róháni elnökké választásával hatalomra jutó politikai tábor azt ígérte, hogy külpolitikai nyitással fellendítik a gazdaságot. A cél érdekében megkötött többhatalmi atomalku azonban az Egyesült Államok egyoldalú kilépése után nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Emiatt elképzelhető, hogy a reformistákból kiábrándult mérsékelt választók a szavazás helyett inkább otthon maradnak, így a voks a keményvonalasok háziversenyévé alakulhat - ami az eddigieknél is barátságtalanabb iráni külpolitikát eredményezne. A konzervatívok alacsony részvétel melletti győzelme azonban a rezsim egészére is veszélyes lenne, ugyanis megkérdőjelezné az iráni politikai rendszer legitimitását. Éppen ezért Ali Hámenei, a perzsa állam legfelsőbb politikai és vallási vezetője igyekezett mozgósítani az embereket. Az ajatollah vallási kötelezettségnek nevezte a szavazást, ami megerősíti Iránt az ellenséges propagandával szemben. Hámenei szerint a magas részvétellel az irániak bebizonyíthatják, hogy kudarcba fulladtak az ország megosztására tett amerikai kísérletek.