Srí Lanka;gyermekorvos;gyerekotthon;

Nincs reménytelen gyerek

Srí Lanka után ma már Görögországba szervez nehezen kezelhető gyermekek számára élményterápiás utazásokat Vaskuti Pál klinikai gyermek-szakpszichológus, gyermekvédelmi szakember, egykori vállalkozó. Célja, hogy a kezelhetetlen gyermekeket „visszaadja” a családjuknak.

Jössz-e velem Srí Lankára?

Dóri hétévesen maga volt a megtestesült kis fúria. Nekiesett a szüleinek, tört-zúzott a lakásban, mindenki jobban tette, ha kitért az útjából. Egy kirándulás vele úgy kezdődött, hogy másfél-két órás küzdelmet követően végre felöltöztették, és elindult a család. Dóri az utcán teli torokból azt ordította, hogy a szülei meg akarják ölni, így a kirándulásból gyors menekülés lett, vissza az otthon négy fala közé. A kislány kemény diónak ígérkezett.

„Amikor beléptem a szobába és Dóri rám nézett – az arcán undor, szemében zsigeri gyűlölet –, mondtam a szüleinek, menjenek kicsit sétálni. Szinte azonnal kiderült, hogy nagyon okos, intelligens kis teremtéssel van dolgom” – meséli Vaskuti Pál. „Leültem vele szemben és csak azt kérdeztem tőle, Dóri, te szeretsz így élni? Ezt addig nem kérdezte tőle senki. Akkor a kislányból feltört a zokogás, bevallotta, hogy gyűlöli saját magát, mindent és mindenkit. Akkor megkérdeztem, akarsz ezen változtatni? Igen, válaszolta. Az utolsó kérdésem az volt, jössz-e velem Srí Lankára. Gondolkodás nélkül beleegyezett. Másnap már a repülőgépen ültünk.”

A délkelet-ázsiai szigetországban akkor már működött az a központ, ahol Vaskuti Pál az úgynevezett Chance Programot bevezette. Az általa kikísérletezett módszerrel nehezen kezelhető, vagy a környezetük által kezelhetetlen gyerekeken és fiatalokon segített. Két házban, összesen nyolc szobával, medencével felszerelt objektumban egyszerre legföljebb 4-5 gyerekkel foglalkoztak. Mindenkinek volt saját mentora, és pszichológus is volt a csapatban.

Dóri első este a medencében végletekig feszegette a határokat, torkaszakadtából üvöltött. Az egyik fiatal, még kezdő mentor csitítani kezdte, de Vaskuti leintette. Sajátosan közelítette meg Dóri problémáját. Ennyi az egész amit tudsz? – kérdezte tőle. „Még csak két szomszédos házból figyelnek minket, majd ha az egész falu felébred, az valami! Mire Dóri elnevette magát és én is. Kizökkent a megszokott – ha rossz vagyok, megbüntetnek – sémából. Ennyi kellett”.

A környezetváltozás általában is segített. A gyerekek látták azt a nyomort, ami körülvette őket, és azt is, hogy mégis vidámak az emberek. Mindjárt más szemmel nézték a saját problémáikat. Ráadásul gyorsan igazi közösséget alkottak, hiszen egymásra voltak utalva: sok tartós barátság is született ezeken a programokon. De talán a legfontosabb a bizalom volt, ami a gyerekek és a segítőik között kialakult. Amikor a kislány édesanyja megérkezett Srí Lankára a központba, csak annyit mondott a telefonba Dóri apukájának: „Visszakaptuk a lányunkat!”

Életre szóló élmény

Vaskuti Pál már az egyetemen a gyermekvédelem megújításán törte a fejét. A pszichológus diploma megszerzése után gyermekvédelmi szakemberként és családterapeutaként bele is vágott a hazai gyermekvédelem megújításába. Soha nem értett egyet azzal, hogy a problémásnak nevezett családokból automatikusan kiemeljék a gyerekeket. Kollégájával, Révész Magdával kidolgoztak egy, az állami rendszertől eltérő koncepciót.

Vaskuti később volt gyermekotthon igazgató, Izraelben szakács, írt a bibliai József történetéről filmforgatókönyvet, és ki tudja, mi mindenbe vágott még bele. A hazai BMX-esek szövetségi kapitányaként dolgozott, világbajnokságot szervezett, ami el is vitte a pénzét. Majd magánpraxisba kezdett.

A mai magyar gyermekvédelem helyzetéről szomorúan állapítja meg, hogy az elmúlt 20 év olyan volt, mintha 40 évet lépett volna vissza. Ma rosszabbak a körülmények, a személyi feltételek, mint a ’90 előtti korszakban: nincs pénz, megbecsülés, szakember, csak a korábbiakhoz képest is problémásabb gyerekek nem hiányoznak. Ez utóbbinak több oka van: a mindennapi frusztrációkkal küzdő szülők, a bensőséges, nyugodt családi élet és a hagyományos értelemben működő nagyszülők hiánya. Korábban 55-60 évesen nyugdíjba mentek a nagyszülők és segítettek az unokák felnevelésében. Ma vagy dolgoznak, vagy már fizikailag nem bírják a későn született gyerekek gondozását.

2004 decemberében, a történelem talán legtöbb áldozatát követelő cunamiját követően Vaskuti elhatározta, hogy segít a tragédia által leginkább sújtott Srí Lankán az újrakezdésben. Ezen csak azok csodálkoztak, akik nem ismerték az addigi életét. Néhány barátjával kidolgozta egy különleges gyermekotthon tervét; eszerint a szökőárban gyermeküket elveszített szülők nevelnek a tragédiában árván maradt gyermekeket. A terv lényeges pontja volt, hogy a nagykorúság után sem eresztik szélnek a gyerekeket, hanem ott maradnak a faluban. Végül a Magyar Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány támogatásával sikerült megvalósítani a tervet.

Vaskuti nem csak igazgatóként dolgozott gyermekotthonban, de épített is egyet. Mivel az építkezés minden erejüket lefoglalta, így született az ötlet, próbáljanak nehéz sorsú fiatalokat bevonni a projektbe. Az első fiatal egy reménytelennek tűnő drogfüggő fiú volt. Mire végeztek, a srác leállt a heroinról, megszűntek a depressziós tünetei. Ma már munkája, családja van. A sikeren felbuzdulva kezdték megszervezni nehezen kezelhető gyermekeknek a Srí Lanka-i élményterápiás programot. Egy-egy turnus előbb 3, majd 2,5 hónapig tartott. Nem volt könnyű megoldani a finanszírozást, hiszen semmilyen állami, vagy más támogatást nem kaptak. Ez egyébként ma is így van.

A programban csoport- és személyre szabott terápia is működik. Mielőtt a gyerekek, többségében tizenévesek, beszélnének a saját problémájukról, Vaskuti Pál mesél sok humorral, anekdotával a saját, színes, kalandos életéről, ezzel is oldva a feszültséget. Ilyenkor megszólalnak azok a gyerekek is, akik otthon még a szüleikkel sem voltak hajlandók beszélgetni.

„Kaptam is szemrehányást azért, hogy csak a tehetős családoknak segítünk, mint ahogy a cunamis árvák esetében is szóvá tették, hogy miért csak 20 elárvult Srí Lanka-i gyerek kapott új esélyt a programban” – mondja Vaskuti Pál. „Erre csak azt tudtam válaszolni mindkét esetben, hogy ennyire volt lehetőségünk. Nem tudtunk több ezer árván maradt gyereknek új családot szerezni és a problémás magyar gyerekek azért ne kapjanak lehetőséget terápiára, mert tehetősebbek a szülők? Dóri egyike annak a nyolcvannak, akik az elmúlt hat évben részt vehettek a programban, közülük 15 nagyon szegény vagy nevelőotthoni gyerek volt, akiket a saját költségünkön vittünk ki.”

Egy Srí Lanka-i terápia az utazással, az ellátással, a mentorok költségével együtt milliós tétel volt. Különösen, hogy a terápia részeként az utolsó néhány napban a gyerekek szülei is a helyszínre utaztak, hogy ezzel is megkönnyítsék a visszailleszkedést a családba. Vaskuti hiába magyarázza, hogy ez nem az üzletről szól és ő havi 800 ezer forintos magánpraxisát adta fel ezért a programért, sokan csak legyintenek. Pedig ez az „üzlet” anyagilag veszteséges, de a résztvevőknek életre szóló élményt ad. Sajnos kevés az olyan támogató, mint az a Németországban született magyar férfi, akit érdekelt a program és átvállalta három (állami gondozott) gyerek költségeit. A 10 millió forintos adományért csak annyit kért, hogy meglátogathassa a terápiás központot Srí Lankán. Egyetlen kikötése volt, mégpedig az, hogy maradjon titokban a személye.

Motiváció nélkül nem megy

A Srí Lanka-i program szó szerint robbanásszerűen ért véget. Tavaly húsvétkor a szigetországban tevékenykedő muszlim terroristák robbantásos merényleteket követtek el. A több mint 200 halottat követelő mészárlás után nem vállalhatták a kockázatot a program szervezői és távoztak a szigetről.

Vaskuti, amilyen gyorsan lehetett, felszámolta a terápiás központot, persze áron alul, de az összegből Görögországban, a Peloponnészoszi-félsziget déli csücskén, Kalamata mellett kibérelt egy házat. Azért választotta a helyet, mert ott sem zord a tél és kellemes a hőmérséklet, illetve ott a tenger. Az útiköltség is jóval alacsonyabb a Srí Lanka-inál. Így talán könnyebben lehet támogatókat szerezni és összegyűjteni a szükséges forrásokat és több szegény segítségre szoruló család, illetve állami gondozott gyerek is részt vehet a Chance Programban. A kisebb költségek miatt végre megvalósíthatta régi tervét, az érzékenyítő programot. "Tavaly nyáron két nagyon nehéz sorsú fiatalembert hívtam meg, hogy meséljenek magukról. A saját depressziójukba süllyedt drogos gyerekek, akiknek fájt az élet, szembetalálkoztak az igazi kemény valósággal és az azt legyőző életvidámsággal. Alig akarták hazaengedni a két fiatalembert” - idézi fel Vaskuti.

Jelenleg is 200 gyerek vár arra, hogy beléphessen a programba. „A kiválasztásnál elsődleges szempont, hogy a család, de főleg a gyerek motivált legyen, vagyis ő is akarja a változást” – hangsúlyozza Vaskuti Pál. „Ha ez hiányzik, nincs értelme belekezdeni.”

Vaskuti Pál idén január 9. óta blogot ír a saját Facebook-oldalán. Szeretné könyvben is kiadni tapasztalatait, igaz történetekkel, anekdotákkal fűszerezve. Már csak egy kiadó kellene, amelyik fantáziát látna egy ilyen, sokakat érintő/érdeklő kötetben.

Itt segíthetünkÉlményterápia a Trópusokon Alapítvány Számlaszám: 10403387-50526654-87521013