Január végén féltucatnál több kórház nem tudott rendelni gyógyszert, varrófonalat, steril anyagokat, eszközöket a betegek ellátásához. A legnagyobb adós kórházak idei kerete ugyanis már az év első négy hetében elfogyott miután a kormány nem fizette ki az év végéig az adósságaikat. Számláikon egyetlen elkölthető fillér sem maradt. Eközben az egyik törvény tiltja a fedezet nélküli vásárlást, a másik viszont előírja, hogy beteg ellátatlanul nem maradhat. A januári fizetési krízissel érintett kórházak igazgatói a fenntartóhoz, az Állami Egészségügyi Ellátóközponthoz (ÁEEK) fordultak útmutatásért: mi legyen, reteszeljék be a kapukat, vagy föloldja valaki a lezárt számláikat?
A fenntartónak azonban egyik megoldásra sem volt felhatalmazása, ezért a kérdést előbb továbbította az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI), amely azt tovább küldte a Pénzügyminisztériumba. Mire az utóbb föloldatta a számlazárlatot, több mint tíz nap telt el, s ekkora már lett olyan intézmény, amelynek raktárkészletei egy-két naposra apadtak. Az ki sem derült, hogy a számviteli törvénymódosítás nélkül, miként adhatott fölmentés a pénzügyi tárca a túlköltésre, de ezt az érintettek nem is firtatták. A kritikus helyzet eleve csak azért állhatott elő, mert a kormány nem engedte kifizetni decemberben a kórházi adósságokat, így a tartozások is átkerültek az idei évre. A költségvetési intézményekre vonatkozó szabályok szerint pedig a kórházak sem költhetnek többet, mint amennyire az éves keretük alapján az adott hónapban futja. S miután a nagy adósok kiegyenlítették a közműszámláikat, már nem volt miből finanszírozniuk a napi betegellátást. A kincstár által vezetett számlájuk fedezethiányában lezárt, így hiába adták föl a rendeléseket – például injekciós tűre, varrófonalakra, infúziókra, kötözőszerekre, orvosságokra – azok el sem juthattak a szállítókig.
„Fiatal 35 év körüli férfit hoztak be botulizmussal. A kezeléséhez szükséges egyik gyógyszer Magyarországon éppen hiánycikk volt – avatta be lapunkat a kórházak „fedezetlen költéseinek rejtelmeibe” egy gazdasági igazgató. – A kezelőorvos arról győzködött, hogy beszerezhetjük éppen, de csak a készítmény ideszállítása kétmillió forint. A havi keretünket már rég elköltöttük. Ha nem hozzuk be a készítményt, a férfi meghal. A tét: börtönbe vihetnek, vagy halálra ítélek egy fiatal embert. Aláírtam ezt is, ahogy a többit, amit elém tesznek. Minden ilyen túlköltésről szóló papírhoz, amiből számos van még az asztalomon, megvan a magam magyarázata – mondta a vezető. Arra a kérdésre, hogy mikor vihetik börtönbe, szinte azonnal rávágta: „Amikor akarnak. Erre minden törvényes fölhatalmazásuk megvan. De ez úgy is bekövetkezhet, ha valaki följelent, mert nem kapta meg a szükséges kezelést és emiatt súlyos egészségkárosodása lett, vagy a rokona meghalt. A mostani helyzetben csak az olcsón és gyorsan orvosolható bajokkal érkezők nem okoznak az intézménynek súlyos gazdálkodási a krízist, minden egyéb, kicsit bonyolultabb eset tuti ráfizetés.”
A „fedezetlen költésekről” a főigazgatóknak minden egyes esetben tájékoztatniuk kell a kórházfenntartót is, ám hogy mi történik ezekkel a jelentésekkel, senki nem tudta megmondani. Megkérdeztük ezt az ÁEEK-tól, meg azt is, hogy havonta hány ilyen levelet kapnak az egészségügyi intézményektől, de az állami szervezetnek több mint egy hét sem volt elég arra, hogy válaszoljon.
Egy megyei kórház nagyságú intézménynek évente körülbelül 20 milliárd forint bevétele van az államtól. Az összeg 70-80 százalékát bérre, a maradékot úgynevezett dologi költségekre költi. Az utóbbiba azonban már nem csak a közműszámlák, a gyógyszerek, az infúziók, a lepedők, a fecskendők, a szerelékek, a műtétekhez szükséges eszközök tartoznak, hanem a szerződéses szolgáltatások is. Az intézmények a rendszer mind nagyobb emberhiánya miatt gyakran cégektől vásárolnak a műtétekhez, vagy egyéb orvosi ellátásokhoz szakembereket. Ez pedig tovább szűkíti a napi gyógyításhoz szükséges eszközökre költhető pénzt.
Az említett megyei nagyságú kórház a 20 milliárdos bevételéből évente 40-80 ezer fekvő-, és egymillió járóbeteg kezelését végzi. Azt, hogy pontosan mennyi és milyen súlyos esetek jönnek, azt csak év végén tudja, így az ellátás költségei előre szinte tervezhetetlenek. Kalkulációink szerint a citált intézményben egy átlagos kórházi betegre 267 ezer forintot költenek, míg a járóbetegekre 4000 forint jut. Az összegek azonban csak szigorúan az átlagos, könnyű és szövődménymentes esetekre – például vakbélműtétekre, vérnyomás-beállításra – elegendőek, mert például, egy balesetben összetört ember talpra állításának költsége, akár tízmilliós is lehet. A lapunk által górcső alá vett intézményben csak az évi mosatási költség 150-160 millió forint. Hiányzó textíliára egy fillérjük sincs, de ha meg kéne venniük, ami elrongyolódott, hasonló összegbe kerülne. „Nincs olyan osztálya az intézménynek, amely ne siránkozna, hogy kevés a lepedő, a párnaciha.” – állította az egyik főigazgató. Itt évente gyógyszerre egymilliárdot, varrófonalra, protézisekre, műtőben használatos eszközökre, injekciós tűkre kétmilliárdot is elköltenek. További százmilliós összeg megy laborra.
A lapunknak név nélkül nyilatkozó főigazgatók szerint a pénz útja erősen kontrollált: beszerezni csak közbeszerzéssel lehet, bárki is írja ki a pályázatot, azt ellenőrzi az ÁEEK, és a Miniszterelnöki Hivatal is. A forrásszűkét tetézték az áfaváltozások, a forint drágulása is. A kormányzati propaganda azt sulykolja, hogy milyen sok pénzt kapott az elmúlt évben az egészségügy, ám az mind elment a bérre. Miközben az orvosi és ápolói bérek még így sem elegendőek arra, hogy megtartsák a dolgozókat.
