karantén;koronavírus;Dél-pesti Centrumkórház;

2020-02-24 08:23:19

Már vizsgálják a koronavírus miatt karanténba zárt magyar diákokat

Az Olaszországból visszatérő gimnazisták és felnőtt kísérőik is jól vannak, 14 embert figyelnek meg a Dél-pesti Centrumkórházban.

Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek haza és a koronavírus miatt karanténba kerültek - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa hétfő reggel az M1 műsorában.

A főorvos beszámolója szerint diákok és a felnőttek is jól vannak, panasz- és tünetmentesek, lázuk nincsen. Emlékeztetett, hogy az országos tisztifőorvos 14 napra rendelte el a karantént, így addig valamennyien a kórházban maradnak - írja az MTI.

Szlávik hangsúlyozta, nem azt kell nézni, hogy honnan érkeztek, hanem, hogy voltak-e veszélynek kitéve; a diákoknak Milánó mellett, egészen közel volt a szállásuk ahhoz a területhez, amelyet az olasz hatóságok hermetikusan lezártak, ezért van szükség a karanténra.

„Folyamatosan ellenőrizzük őket, egészségügyi felügyelet alatt állnak, reméljük, nem lesz semmi baj” - mondta Szlávik János. Mint hozzáfűzte, az ilyen járványokat csak drasztikus intézkedésekkel lehet megfékezni vagy lassítani, így valószínű az is, hogy további hasonló intézkedések lesznek Olaszországban.

A főorvos kitért arra is, hogy a három magyar, aki (egy óceánjáró hajóról hazaérkezve) korábban került karanténba, továbbra is jó állapotban van A vizsgálatok alapján nincs nyoma annak, hogy bármely vírusfertőzéstől szenvednének. Nekik péntekig, illetve szombatig kell a kórházban maradniuk.