Olaszország;koronavírus;

2020-02-24 16:28:56

Koronavírus: 7-re emelkedett a halottak száma Olaszországban

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. Eközben a milánói tőzsde is köhögni kezdett.

Immár heten veszítették már életüket, ebből öten az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán. Mindannyian idős, más egészségügyi problémákkal is küzdő emberek voltak - közölte az Ansa olasz hírügynökség hétfőn.

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A fertőzötteké eközben meghaladja a 200-at, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-at Venetóban tartanak számon. A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

A milánói tőzsde jelentős veszteséggel készül lezárni a napot. Egész Olaszországban óvintézkedések léptek életbe, elhalasztották a tüntetéseket és sztrájkokat is.