Igazságos nyugdíjrendszert!

Hál’ istennek ismét a közbeszéd tárgya lett a nyugdíjak igazságtalansága. Az országjárásunk során az állampolgárok is sok problémát vetettek fel: például, hogy merev a rendszer, csak korhatáron lehet elmenni nyugdíjba, hiányzik a progresszív adórendszer, az átlag alatti nyugdíjak pedig elértéktelenednek és a bérektől drasztikusan leszakadnak.  
Emberek százezrei kínlódnak aktív pályafutásuk vége felé az előrehozott nyugdíj hiányától. Sajnos nagyon sokan meg is halnak, mielőtt nyugdíjba mehetnének. A rugalmas nyugdíjbavonulás lehetősége kulcskérdés a bemerevített rendszerrel szemben, ennek csak előnyei vannak a munkavállalókra nézve. Erre már több alkalommal tettem javaslatot a parlamentben, de sajnos a fideszes többség mindannyiszor leszavazta az indítványomat.
Nagyon pontos számításokra és legalább az ellenzéki pártok közötti konszenzusra van szükség ennek érvénybe léptetéséhez. A munka elkezdődött, már le lehet szögezni néhány alapelvet. Ilyenek, hogy a rugalmas nyugdíjba vonulás feltételei között legyen lehetőség csökkentéssel korhatár előtt nyugdíjba vonulni. Ez politikai kérdés. Lehet olyan döntést is hozni, hogy a megszerzett szolgálati időt/jogosultsági időt nem veszi figyelembe a rendszer, de a csökkentés mértéke evidencia. Mielőtt bárki is felhorkanna, álljon itt egy példa. A szolgálati idő figyelembe vétele nélkül, ha valaki úgy dönt, el kíván menni nyugdíjba a jövőre életbe lépő 65 éves nyugdíjkorhatár előtt 3 évvel, akkor 15 százalékos csökkentéssel (málusszal) tehesse ezt meg. Amennyiben a korhatár előtt 2 évvel kívánja azt igénybe venni, akkor 10 százalékkal, és ha csak egy évvel korábban teszi azt meg, akkor csupán 5 százalékkal csökkenjen az induló nyugdíj nagysága.
Az elmúlt évek fórumai Komlótól Ózdig azt bizonyították számomra, hogy nemcsak azt kell figyelembe venni, mennyit takarít meg Orbán Viktor a nem létező nyugdíjkasszának (ha egyáltalán megtakarít), hanem azt is, mennyit és meddig tud dolgozni egy ember. Ez utóbbi jobban függ a fizikai és mentális egészségtől, mint az akarattól. Politikai döntés kérdése az is, hogy engedi-e az új rendszer a csökkentés nélküli előrehozott nyugdíj alkalmazását, vagy sem, továbbá, fenn kíván-e tartani a jelenlegi igazságtalanságok közül bármit is. Én értelemszerűen ez utóbbi ellen szavazok.
A másik kardinális kérdés az értékvesztett nyugdíjak felzárkóztatásának kérdése. A fent említett előterjesztésünk is utalt az alacsony nyugdíjak azonnali emelésének szükségességére. Mi már készítettünk egyszer egy valódi nyugdíjkorrekciós programot, mely több mint másfél millió nyugdíjasnak könnyített a sorsán.  
Most az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására teszek egy javaslatot. Ez nem párt-álláspont, még csak nem is a Nyugdíjas Kerekasztal javaslata, hanem egy lehetséges verzió. Javaslatom a következő: a 40 ezer forint alatti nyugdíjakat fel kell emelni 60 ezer forintra. A 40-50 ezer forint közöttieket 65 ezer forintra. Az 50 és 60 ezer forint közöttieket 70 ezer forintra és a 60-és 70 ezer közöttieket 75 ezer forintra. Tudom, tudom! Honnan lesz minderre pénz? Előre szeretném bocsátani, hogy van rá forrás. Már a múlt évben is volt, csak másra költötték. Ez 15-16 milliárd forintból megoldható. 
A felvázolt két megoldási javaslatom alapos előkészítés melletti döntéseket igényel. Van viszont olyan ügy is, amit azonnal el kell rendezni. Ilyen a 2,8 százalékos nyugdíjemelés és a jelenlegi infláció közötti ordító különbség ügye. A múlt évi költségvetésben elfogadott és most januárban megadott 2,8 százalékos nyugdíjemelés igazságtalanságát a vak is látta. A januári inflációs adatok meg is erősítették álláspontunkat. Vissza kell térni a vegyes indexálás intézményéhez, azaz az infláció mellett a bérek nettó növekedését is figyelembe kell venni a mindenkori nyugdíjemelés mértékének megállapításánál. Ez a jelen helyzetben 6,55-os nyugdíjemelést eredményezett volna. Persze tudom, hogy most nincs rá szabály, de arra van, hogy legalább az MNB inflációs adatának megfelelően április hónapban januárig visszamenőlegesen, ennek megfelelően folyósítsák a nyugdíjakat, és ne a közel 2,5 millió nyugdíjas „hitelezzen” a kormánynak 10 hónapon keresztül.
Summa summarum, a felvázolt átalakítási programnak sok-sok szigorú feltételnek meg kell felelnie. Felelőtlen ígéreteket tenni, utána kormányon csapdába kerülni nem szabad. A lényeg, hogy egy koherens, igazságos és szolidáris nyugdíjrendszer szülessen, amit végre is lehet hajtani. Ennek érdekében dolgozunk. A szerző országgyűlési képviselő (MSZP) 
Szerző
Korózs Lajos

Navigare non est necesse

Kezdjük a jó hírrel. Ha ezt olvassák, minden bizonnyal szerencsésen földet ért a Nagyon Olcsó Légitársaság (NOL) Dublinból Budapestre tartó járata, fedélzetén 185 utassal. Persze van egy kis esély arra is, hogy a 185 utas végül Dublinban töltötte az éjszakát. Vagy egy másik géppel elindult valahová, követve a lenyugvó, vagy a felkelő napot, nem kívánt rész törlendő.
Az ember régi álma a repülés. Kezdetben mindenféle maga eszkábálta eszközökkel próbálkozott, aztán jött a léghajó és a Hindenburg (akkor kellett volna abbahagyni egyszer s mindenkorra). De nem, az ember nyughatatlan lélek, feltalálta a repülőgépet, az óriási repülőgépet, végül pedig a nagyon olcsó repülőgépet. Amit aztán elnevezett „fapadosnak”, bár ez sokkal kényelmetlenebb, mint a fapadok többsége, feltéve, hogy azok gyalult deszkából készülnek. 
A repülés históriája keretes történet, amennyiben az elején veszélyes kaland volt, később luxuscikk, aztán egyszerű, hétköznapi utazási forma, mára pedig ismét visszatért a kaland. A kaland a repülőtéren kezdődik. Nyolcvanas éveiket taposó nénik és bácsik kígyóznak, hosszú tömött sorokban mezítláb az urológiai szakrendelést végző biztonságiak előtt, miközben egy másik szakorvos a kézipoggyászként magukkal hozott alsóneműiket vizsgálja, kizárólag biztonsági szempontból. Utána a potenciális terroristákat hosszú sorokba terelik egy kapu felé, ahol a NOL gépének kellene megérkeznie. De nem érkezik. Viszont aki a sorból kiáll, azt olybá veszik, hogy kiesett a játékból, és két körön keresztül nem dobhat újra. Némi késéssel (ez nagyjából másfél óra) megérkezik a NOL, és a terrorcsoport elfoglalhatja helyét a 11 éves, süldő lányokra méretezett üléseken. 
Ezután vagy egy órán át nem történik semmi. Akkor nagyon kedvesen bemondják, hogy sajnos a gépen valami egészen apró hibát találtak, ami miatt ki is kéne cserélni egy másikra, de még próbálkoznak, hátha. Ettől kezdve negyedóránként jelentik, hogy még mindig semmi, de nagyon köszönik, hogy a Nagyon Olcsót választottuk. Egy utas megjegyzi, hogy ez nem egészen így volt, tekintve, hogy nincs másik. Néhány apróbb gyerek sírása és egy pánikbeteg utas mormolása töri csak meg a csendet. Egy másik utas megkérdezi, mi lenne, ha ő most szépen leszállna? A légiutas kísérő barátságosan megmagyarázza, hogy megteheti, de akkor magának kell gondoskodnia a hazajutásáról. „Miért, ha maradok, maga garantálja, hogy még ma hazajutok?” – így az utas, mire a sztyuvi kacsint egyet, jelezve, hogy azt azért nem. Három és fél órával később a gép kecsesen a levegőbe emelkedik, és a kellemetlenség miatt minden utast meghívnak egy teára. Feltéve, hogy 3 eurót fizet érte. 
Talán mégis igaza volt Tamás Gáspár Miklósnak, aki a minap azt találta mondani, hogy a repülés a globalizált világunk rákfenéje, és jobban járnánk, ha mindenki maradna, ahol van. Persze lehet, hogy elég lenne, ha az, ami nagyon olcsó (egyébként nem is annyira), az nem volna ennyire megalázó és embertelen. Lehet, hogy mégsem volt igazuk a rómaiaknak?
Szerző
Kövesdi Péter
Frissítve: 2020.02.25. 14:03

Válság

Komoly változások mennek végbe a német belpolitikában, amint ezt a vasárnapi hamburgi választás is mutatta. Hogy a balra fordulás, illetve a jobboldali pártok visszaesése egyfajta trend előszele-e, még korai eldönteni. A majd három héttel ezelőtti türingiai események azonban érezhetően sokkolták a közvéleményt. Akkor az Alternatíva Németországért (AfD) cselhez folyamodott, s a türingiai miniszterelnök-választáson együtt szavazott a kereszténydemokratákkal és a szabaddemokrata FDP-vel a liberálisok jelöltjére. Óriási botrány alakult ki, hiszen első ízben fordult elő a második világháború óta, hogy a szélsőjobb vált a mérleg nyelvévé. Drámai fejlemény abban az országban, amely évtizedeken át mindent megtett, hogy ne azonosítsák sötét múltjával. A botrány magával söpörte Annegret Kramp-Karrenbauert, a CDU elnökét. Christian Lindner, az FDP vezetője a posztján maradt, de pozíciója meggyengült. Sokan csak most szembesülnek azzal, hogy az AfD felemelkedése nem játék, mennyire veszélyes a párt ideológiája. Hamburgban mindhárom politikai erő meggyengült, a CDU 11 százalékot szerzett: ez a kereszténydemokraták legrosszabb eredménye az eltelt hét évtized folyamán akár szövetségi, akár tartományi szinten. A CDU-nál példátlan káosz alakult ki, nincs központi vezetés. Bár a Bloomberg a hamburgi választásról szóló beszámolójában „Angela Merkel pártjának” nevezte a kereszténydemokratákat, ez csak papíron van így, a kancellár már többször kiemelte, nem szól bele a tömörülésen belül zajló hatalmi harcba. A háttérben a trónkövetelők már az áprilisi elnökválasztásra készülnek. Ám egyelőre nincs a CDU-nak erős embere, nincs olyan személyiség, aki képes lenne irányt szabni a tartományi és a szövetségi vezetésnek, mindenki megy a saját feje után. Méltatlan az, ami a CDU-ban kialakult, s a válság oly mértékű, hogy talán a leendő elnök sem talál rá gyógyírt.
Szerző
Rónay Tamás