bántalmazás;kiskorú veszélyeztetése;nők elleni erőszak;

2020-02-25 09:17:17

Éveken keresztül gyermekeik előtt bántalmazta egy férfi élettársát

Ütötte, szidalmazta, megalázta, és még meg is lopta a nőt.

A Tatai Járási Ügyészség a kapcsolati erőszak bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és lopás vétsége miatt indult ügyben vádiratot nyújtott be egy többszörös visszaeső férfival szemben, aki rendszeresen bántalmazta, megalázta élettársát a közösen nevelt kiskorú gyermekek jelenlétében, akik emiatt érzelmileg sérültek - derül ki az ügyészségi közleményből.

A vádirat szerint a vádlott és sértett élettársi kapcsolatuk alatt közösen neveltek két kiskorú gyermeket a bicskei, tatabányai, majd tatai otthonukban. A férfi 2015. május 04-én egy vita alkalmával az egyik gyermek előtt pofon ütötte élettársát, és megcibálta a haját. A nő ekkor elköltözött a vádlottól, azonban később megbocsátott neki, és 2015. november 3-án ismét összeköltöztek.

A férfi 2016. március végétől számos alkalommal belekötött a sértettbe, trágár módon szidalmazta, anyai mivoltában megalázta, több ízben bántalmazta nem csak szóban, hanem úgy, hogy pofon ütötte, a haját tépte és leköpte.

A sértett nő 2017 februárjában közölte a férfival, hogy el fog költözni tőle, mire a férfi olyannyira indulatba jött, hogy a nő fejét a padlóba verte, majd őt a hajánál fogva végig vonszolta az előszobán. A férfi ezután 2018 tavaszán és 2018. június 13-án is bántalmazta élettársát, ezeknek a két kiskorú gyermek tanúja volt. Ettől kezdve a férfi napi szinten veszekedett élettársával, szidalmazta, sértegette, trágár kifejezésekkel illette, valamint többször megjelent a nő munkahelyén, ahol durván beszélt vele. Ott egyszer az asszonyt ráncigálva szidalmazta is.

A sértett nő 2018. június 15-én rendőri intézkedést kért, ezen a napon a férfi véglegesen elköltözött az addig közös lakásból. Még ugyanazon a napon azonban visszament oda, és ellopta az asszony televízióját, tabletjét, hangfalát, összesen 129 ezer forint értékben.

Az ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.