Hogyan taníthatók a felnőttek?

A gyöngyöspatai romáknak kárpótlásul, pénz helyett képzést ajánlottak fel a kormány nevében. Ezt maga a miniszterelnök is megerősítette. Ha az elmaradt oktatást pótolni lehetne a képzéssel, méltányosnak is tarthatnánk az ajánlatot. De lehet-e valóban pótolni?

Nehéz kérdés. Ha a különböző megokolásokkal felnőtteknek szervezett „képzések” eredményeit nézzük, jogosan kételkedünk. Ezek többnyire arra voltak jók, hogy kedvezményezett „képzőknek” hatalmas összegeket fizessenek, és a képzés után ugyanolyan képzetlenek maradjanak a „képzettek”, mint előtte voltak.

A tanulatlan felnőttek oktatásához nem elég a jóakarat. Nem vezetnek eredményre az iskolás gyerekek esetében sem túl hatékony módszerek. Természetesen vannak ritka kivételek, akik felnőttként is képesek kemény erőfeszítésekkel rendszerezett, komoly ismeretekre szert tenni. Ha jobban megnézzük, az ilyen emberekben már korábban is volt erre valamennyi késztetés: érdeklődtek, olvastak. (Példaként néhány szakérettségivel egyetemre került kollégámat tudom felhozni.)

Vegyük észre, a szegregált oktatásban tanított gyermekekben még az érdeklődés szikráját sem keltették fel. Bennük más gondolkodásmód, világkép rögzült. Az ő képzésükhöz az első lépés ennek a megváltoztatása. Nem egyszerűen ismeretek átadására, ennél sokkal többre van szükség. Nem csupán tanárok, hanem speciálisan erre felkészített tanárok kellenek, akik szaktárgyukon túl képesek megfelelő kapcsolatot kialakítani a tanulatlan felnőtt tanulókkal. Képesek lelkesíteni, önbizalmat adni, ösztönözni, átsegíteni kudarcokon. Az ilyenek ma nagyon ritkán lelhetők fel.

Sokan hiszik azt, hogy az iskola csak a tananyagban megtanult ismereteket jelenti. Nem köztudott, hogy az oktatás-nevelésnek ugyanolyan fontos ̶ ha nem fontosabb ̶ része a szocializáció, az egymástól tanulás, a másság megismerése, mint a tananyag. A szegregáltan oktatottak életéből ez kimaradt. Ennek pótlása még nehezebb, mint a tudásbeli hiányoké.

Ma már egyre inkább tudott egyrészt, hogy az emberi agy rendkívül képlékeny, formálható. Másrészt az idő múlásával egyre inkább rögzülnek a már bejáratott gondolkodási utak. Változtatni egyre keményebb munkával lehet, és csak akkor, ha az érintett közreműködését megnyerjük. Ha el tudjuk érni, hogy ő maga nagyon akarja. Ehhez bizalom kell, a változás így is csak nagyon hosszú idő alatt várható. Ahogy azt a mélyszegénységben élők között példamutató pedagógiai munkát végző tanárok kitartása is bizonyítja, lehet változtatni. A megszokott módon történő úgynevezett képzés hatékonyságában azonban nem hiszek.