Rajk László hétéves koráig több mindent élt át, mint sokan egész életükben. A tér tágassága című életútinterjú a gyermekévek felidézésével kezdődik: az építész beszél arról, hogy édesanyja, Rajk Júlia börtönbe zárásakor hogyan került pár hónaposan álnéven egy csecsemőotthonba, ahol a gondozók sem tudták, kinek is a fia. Visszaemlékszik arra, hogyan szoktatták össze ismét anyjával, és arra, hogyan élte meg apja, Rajk László, a Rákosi-diktatúra kivégzett belügy-, majd külügyminiszterének újratemetését, illetve 1956-ban saját és a Nagy Imre-csoport romániai Snagovba deportálását.
A Mink András történész készítette interjúból látszik, hogy a családi (név)örökség, szülei politikai kapcsolatai és aktivitása megkerülhetetlen a tavaly elhunyt Rajk László személyiségét és élettörténetét tekintve, viszont korántsem feldolgozatlan, esetleg elkendőzött teherről vagy traumáról van szó. Rajk válaszaiból egy hiteles, önazonos, másokkal és saját magával szemben is kritikus, szabad és derűs személyiség képe rajzolódik ki, aki egész életében nemcsak elkötelezetten hitt, hanem tett is az általa fontosnak tartott értékekért. Ilyen a demokrácia, a liberalizmus, a kultúra szabadsága és az emberi méltóság.
A Magvető Tények és Tanúk sorozatában megjelent kötet egyszerre nagyon személyes és közéleti. Szülein keresztül ismerte a politika különböző szereplőit, majd a neoavantgárd művészeti csoportokon keresztül eljutott a demokratikus ellenzék alakjaiig és vált maga is aktívvá a Kádár-rendszer lebontásában. Személyén keresztül nemcsak arra nyílik rálátás, hogyan találtak utat maguknak a kísérletező, politikai üzenetet hordozó művészeti akciók, hanem arra is, hogy egy olyan szakmában, mint az építészet és a film, milyen mozgástere volt egy, a hatalommal szemben kritikusan fellépő szakembernek. A filmes és színpadi látványtervezőként is dolgozó Rajk külföldön is tanult, így a kötetben szó van a magyar emigráns közösségekről, illetve a demokratikus ellenzék aktivizálódásától kezdve a kelet-európai ellenzéki mozgalmakról is. Így Rajk élettörténetén keresztül egy olyan tág perspektívába helyeződnek a Kádár-korszak társadalmi és politikai mozgásai, amely nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi kontextust is figyelembe veszi. Az egyik legizgalmasabb rész az, amikor Rajk a szamizdat kiadásról beszél, arról, hogy a hatalom megszorításai egészen a technológia és az anyagfelhasználás szintjéig milyen kreativitásra kényszerítették az illegális kiadványok megjelentetőit.
A rendszerváltás, az újonnan alakult pártok szerepe, az akkor fontosnak tartott eszmék, ezek gyakorlati megvalósítása, kudarca, a jogállami intézményi rendszer kialakításának elvei, a kilencvenes években elkövetett hibák fontos pontjai az interjúkötetnek. Egyik legérdekesebb része a könyvnek az, hogy hogyan kellett beletanulniuk abba, mit is jelent a kampány és hogyan váltak a politikai események médiaeseménnyé is, amihez Rajk látványtervezőként alkalmazkodott Nagy Imre újratemetésének megtervezéskor. Rajk az SZDSZ egyik alapítójaként, majd országgyűlési képviselőként egészen addig vett részt a parlamenti munkában, amíg politikai közösségét vállalhatónak tartotta, és sem velük, sem a kétezres, sem és a kétezer tízes évek politikájának kemény kritikájától nem tartózkodik.
Az azonban kiderül az interjúból, hogy Rajk számára nem a politika, hanem a kultúra volt az első, habár a kettőt sok esetben nem lehet szétválasztani. Rajk gondolkodását alapvetően határozta meg 1956 és a holokauszt emlékezete, munkái a huszadik század legfontosabb történelmi és társadalmi eseményeinek is lenyomatai (egyik legutolsó példája ennek a Saul fia, amelynek látványtervezője volt), de több városon jelentős nyomot hagyott: építészként a Lehel Csarnok, az Aquincumi Múzeum és az auschwitzi magyar kiállításért, a Corvin Mozi rekonstrukciójáért felelt. Hitte, hogy az igazi konfrontáció a kultúra terén van és a kultúrából indulhat ki az a változás, ami a demokratikus válságra is megoldás lehet.
Rajk László életművéhez és személyéhez tökéletesen illik a kötet címe, amit Petri György Demi sec című verse ihletett: Rajk László számára a diktatúra sem volt szűkös és mindig megtalálta az utakat, hogyan tegye tágasabbá és szabadabbá azt a teret, amiben dolgozni és élni lehet.
