Szabad szemmel;koronavírus;

2020-02-27 06:44:33

Boldogan ráugrott a szélsőjobb a koronavírusra

A kór terjedésért az EU-barát kormányokat hibáztatják a populisták.

Vezető nyugat-európai populistáknak arra jó a koronavírus válsága, hogy ráerősítsenek saját, bevándorlás-ellenes kampányukra és követeljék a belső határok visszaállítását a földrészen, írja a The Times. A szélsőjobbos francia, olasz, német és spanyol vezetők egyöntetűen az EU-barát vezetést teszik felelőssé a betegség terjedéséért. Szerintük a bajt meg lehetett volna állítani, ha hagyják, hogy a józan ész nevében megszigorítsák a szabad utazást, illetve kereskedelmet. Ezzel szemben a politikai fő áramlatának képviselői azt vetik a demagógok szemére, hogy azok a félelemmel házalnak, így akarnak voksokat szerezni.

Franciaországban Marine Le Pen azt állította, hogy a Macron-kormány hazudik a gondok tényleges nagyságát illetően. Egyben sürgette, hogy újból ellenőrizzék a forgalmat az olasz határon. Rómában Salvini a migrációt tette felelőssé, amiért a fertőzés felütötte a fejét az országban, egyben pedig kijelentette, hogy igen szigorú szűrést kell életbe léptetni a határokon. A németeknél a szélsőséges AfD frakcióvezetője a nyitott határok dogmáját okolta járványért. A spanyol populista Vox vezére pedig úgy nyilatkozott, hogy a kormányt teljesen elvakította a határok lebontása, ezért még a minimális lépéseket sem tette meg a koronavírus betörése láttán, noha azok értelemszerűen következtek volna a józan paraszti észből.