felvásárlás;OKSZ;

2020-02-27 15:42:52

Felvásárlási láz: a kereskedelmi szövetség szerint nincs és nem is lesz áruhiány

„A jelenlegi forgalomnövekedés alapján áruhiányra a tartós élelmiszerekből nem kell számítani” – jelentette ki az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ), amelynek tagjai közé tartozik egyebek mellett az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Metro, a Penny Market, a Spar és a Tesco is.

A szervezet azért tartotta szükségesnek ezt közölni, mert szerda estétől több hipermarketben is roham indult a tartós élelmiszerekért. Mint arról lapunk is beszámolt, a vásárlás lázat az váltotta ki, hogy sokan attól félnek, pánik tör ki, és akkor órák alatt kiürülnek az áruházak, mindent visznek majd az emberek, amit egy esetleges járványnál szükségesnek tartanak, tartós élelmiszert, tisztítószereket, vitaminokat.

A hazai kereskedelem és élelmiszeripar képes garantálni az ellátás biztonságát, az üzletek csakúgy, mint karácsonykor vagy húsvétkor, most is ki tudják elégíteni a megnövekedett igényeket – szögezte le érdeklődésünkre Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára, akit annak kapcsán kérdeztünk, hogy az elmúlt napokban erőteljes élelmiszer-felvásárlási láz tört ki Magyarországon is a koronavírusról érkező hírek miatt. Kollégánk már hétfőn este üres polcokkal találkozott az egyik élelmiszerdiszkontban, az igazi roham azonban szerdán – feltehetőleg az ezzel kapcsolatos sajtóhíradásokra is reagálva - indult meg. 

Úgy tűnik, leginkább a fővároskörnyéki hipermarketekbe térnek be most tömegesen a vásárlók nagyobb tételben beszerezni a tartós élelmiszereket – lisztet, olajat, tésztaféléket és konzervet –, ezekben az üzletekben látni teljesen lerabolt polcokat. A kisebb boltokban viszont egyelőre kevésbé lehet találkozni a jelenséggel. Az élelmiszer-házhozszállításra is nagyobb lehet az igény, az ezzel foglalkozó kereskedelmi láncoknál most a szokásosnál későbbre lehet csak szállítást kérni.

Mindez egyelőre nem jelenti azt, hogy hiány volna bizonyos élelmiszerekből, az áruházak munkatársai azonban nehezebben győzik a hirtelen megüresedő polcokat feltölteni. Amin valójában nincs is mit csodálkozni, hiszen a kereskedelemben is jelentkező égető munkaerőhiány miatt egy sima hétköznapon is gyakran a pénztárosnak kell kipakolnia az árut a polcokra.

Hogy a vásárlói igények valóban megnövekedtek, azt a – tagvállalatai, az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Metro, a Penny Market, a Spar és a Tesco nevében is nyilatkozó – OKSZ forgalmi adatai is visszaigazolják. Vámos György azonban százalékokat nem akart említeni, mondván: boltonként eltérő, hogy milyen árucikkre jelentkezik nagyobb kereslet. Azt ugyanakkor hangsúlyozta: áruhiányra a tartós élelmiszerekből a jelenlegi forgalomnövekedés alapján nem kell számítani.

A szövetség közleménye szerint „a média felületein bemutatott egyedi esetek, bevásárlási minta-listák a kevésbé tájékozott vásárlókat indokolatlan felhalmozásra sarkallhatják, amely a hónap végén szükségtelenül kifeszítheti a vásárlók háztartási költségvetését”. Hangsúlyozták: az áruházakban nemcsak az árukészlet rendelkezésre állása stabil, a polcok feltöltése is folyamatos. Néhány esetben ugyanakkor előfordulhat, hogy „egy-egy rövidebb időszakban egy-egy áruházban bizonyos tartós élelmiszer termékkörök kitöltési üteme nem tudja lekövetni a megnövekedett keresletet”. Az áruházak azonban a szövetség szerint az ilyen eseteket megfelelő módon tudják kezelni.