bérlakásépítés;Fővárosi Negyed;

2020-03-01 11:41:44

Mindent megígértek, de csak nem jön a bérlakásépítési hullám

A választási kampányban rengeteget ígértek, ám a XIII. kerületen kívül kevés a ténylegesen megvalósuló projekt.

A tavalyi önkormányzati választási kampány egyik legfontosabb kérdése volt Budapesten, hogy miként lehet enyhíteni a lakhatási válságot. A jelöltek mindkét oldalon új bérlakásokat ígértek, az azóta eltelt hónapokban azonban ritkán került elő konkrét terv, megkezdett építkezésről szóló hír és a napokban elfogadásra váró idei költségvetésekben is nehéz nyomát találni ilyen szándéknak. A főváros a tavalyi kiadásokhoz hasonlóan mindössze 14 és félmillió forintot tervezett be idei költségvetésébe a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló lakások üzemeltetésére, 800 milliót lakások felújítására, 55 milliót a lakásmobilitás segítésére, 6,5 milliót az elsőként lakhatási programra, 75 milliót ingatlanok vásárlására, de a tervek közt nem szerepel önkormányzati bérlakás építése.

A lakásigénylők száma nő, míg a bérbe adható lakásállomány folyamatosan csökken, az összes lakás mindössze 2-3 százaléka van már csak önkormányzati tulajdonban. A lakhatási válságban lévőknek segítő civil szervezetek közül az Utcajogász Egyesület folyamatosan gyűjti, hogy a fővárosi kerületekben hol hirdettek meg elérhető lakásokat, de jellemző módon legutóbbi bejegyzésük tavaly decemberi. Akkor Józsefvárosban öt lakásra, a XI. kerületben pedig kettőre lehetett pályázni.

Az egyetlen kivétel – mondhatni megszokott módon – a XIII. kerület, ahol a napokban indították el hivatalosan egy 35 lakásos, kizárólag a kerület tulajdonában lévő bérház építését a Jász utca 72. szám alatti tömbben. A két ötemeletes, liftes lakóépületben az egyszobástól a három szobásig többféle elosztású és méretű lakást alakítanak ki, hogy sokféle igényt ki tudjanak elégíteni, a legkisebbek 35, a legnagyobbak 70 négyzetméteresek lesznek. Két lakásba mozgássérültek költözhetnek majd, ahogy nekik külön akadálymentes parkolókat is kialakítanak a mélygarázsban. A többi lakáshoz is tartozik majd egy-egy gépkocsi beálló. A 2,8 milliárdba kerülő épületet már alapozzák, eddig 3 ezer köbméter földet mozgattak meg a kivitelezést közbeszerzésen elnyert FK-RASZTER Zrt. munkatársai.

Az új bérház alapkövének letételénél Tóth József polgármester arról beszélt, hogy a XIII. kerület lakáskoncepciója 2002 óta számos elemet tartalmaz a fiatalok fecskeházi lakásaitól a többlépcsős bérbeadási láncon keresztül egészen az építésekig, mert a helyi képviselők már akkor úgy látták, nem lehet csak a piacra bízni, hogy a kis jövedelemmel rendelkező családok lakhatási gondjai megoldódjanak. Ennek a szemléletnek köszönhetően azóta 11 helyszínen 632 önkormányzati bérlakást építettek meg, s a mostani 35 után már a kiviteli tervek engedélyeztetésénél tart a következő projekt, a Petneházy utcában épülő 67 lakásos bérház előkészítése. Ha minden a tervek szerint halad, augusztusban ott is elindulhat a munka. Valamennyi építkezésnél elsődleges szempont az is, hogy környezetbarát megoldásokat találjanak, ezért ezek a bérházak energiatakarékos passzív házak.

A kerület képviselőtestülete januárban elfogadta a 2024-ig tartó önkormányzati ciklus programját, amelyben ismét kiemelt részt foglal el a bérlakásépítések folytatása. Hasonló koncepciókon a többi kerület is dolgozik, az elfogadott terveket folyamatosan megismertetjük olvasóinkkal.