Kiforduló jövő

Nézem, ahogy kifordul a kezeim közül a jövőm. Ifjúság, ígéretek, szavak, fény, becsület, tisztesség, korrektség, szolidaritás, tudás, igazmondás, hűség – minden olyan távoli ma már. Rég ígérték. „Légy hű magadhoz.” Ez mindenekfelett! De lehet-e repülni annak?

Nem. Már nem. Harc az életért. Struggle for life. Nyugger life.

Két hétre 890 forint. Meg lehet belőle élni. Vagy nem. Meglehet. Kit érdekel? Nem kell mindig kaviár! Tényleg nem.

Mókás, ahogy a száraz, szikkadt föld repedésein át is utat tör az élet. Apró levél. Kibújik. Zöld. Fiatal. Van jövője. Elvégre teher alatt nő.

De mit tegyen az a több évtizedet megélt, mára életet adó föld nélkül maradt tölgyfa, amelyik körül aszfalttal borítottak minden centimétert? Fuldokoljon, Mama! Ez a dolga. Nem?! Évtizedekig nőhetett, élhetett, minden tavasszal lombot növeszthetett, és minden ősszel álomba borulhatott. Szívhatott be szén-dioxidot, fújhatott ki oxigént. Mit akar még?!

Beleszólni? Mibe? Minek? Hasznot már úgysem hoz! Most már csak sorsa van, Mama, nem élete! Mi köze már mindahhoz, ami ma történik?! Magából nőtt, mint fatörzsből gyönge ága? Ugyan már! Új siserahad van. Más elvekkel, más elvárásokkal. Más ágakkal, más lombokkal. Más sáskákkal. Úgyis lerágják. Az övék. Maguk alatt rágják a fát. Gömböcéhesek. Mindent felfalnak. Nem korlátozza őket senki. A lovakat le, a fákat ki… Ugye?

Nekem a fotó volt az első figyelmeztetés. Az a portré, ami minden kereszteződésben ott virított az óriásplakátokon Férfifej. Fenségesen és dicsőségesen néz a jövőbe. Most még népfi. Később népffy lesz! A hatalomért. Nincs bajusza. Úgy ráismernénk? Az arc átlagos. De a tekintet! Hideg és kemény, büntető és irgalmatlan: Rajtad a szeme! A hatalmat csak egyszer kell…!

Új kor. A fején is másképp tapad a haj. „Régkórsága” van. Hatalma záloga. Mamelukok fején áll, egyre terebélyesedő gúlán. Legfölül ő, legalul a buta sereg. Középen az érdekhajhászok. Lógó nyelvvel. Azt mondják, amit hallani akar. Pénzért. Sok pénzért. Könnyen jön. Tudja ő ezt, ő alakította. Neki jövő, nekünk szakadék.

Új idők, új dalok. A refrén talán marad. Olyan emberi. Ifjúság, ígéretek, szavak, fény, becsület, tisztesség, korrektség, szolidaritás, tudás, igazmondás, hűség. Ja, nem. Tévedtem. Bocsi. Az új kotta: én ifjú vagyok száz évesen is, én ígérek, te elhiszed. Én mondom meg, mi a becsület. Én mondom meg, mi a tisztesség. Korrekten mondom: csak rám számíthatsz! Ehhez nem kell tudás! Tudás nem kell! A butaság: erő. Az enyém. Nem hazudok, azt mondom, amit hallani akarsz! Pénz olvasva… Csak velem lehetsz szolidáris, csak hozzám lehetsz hű. Csak akkor kellesz. Nem?! A jövő én vagyok! A múlt is! Jelen vagyok. Minden úgy van, ahogy én akarom! Minden úgy lesz, ahogy én akarom! Így akarom!

A semmi ágán ülök. Állást keresek. Önéletrajz. Curriculum vitae. CV. Navigare necesse est. Bővebben? Navigare necesse est, vivere non est necesse, azaz hajózni szükséges, élni nem muszáj. Én szeretnék. Dolgozni is. Jó tanács idősebbeknek: ne írja be, mikor született. Akkor nem derül ki? Beírom. Elküldöm. Még csak nem is válaszolnak. Túlkoros. Ezzel az erővel a WC-n is... Esetleg nyugger állás? Szövetkezetben, persze. Kis pénz, kis pénz! Ki a kicsit nem becsüli…! Na, ugye, hogy nem hagytuk az út szélén! Maradjon nyugton az árokban!

Visszanézek. Töprengek. Hogy volt? Mindig azt hittem, előre…. Már látom, mindig is egy helyben topogtam. Diploma, két gyerek, munka. Munka, munka, munka. Nem kerestem. Dolgoztam. Havonta fizettek. Függöny. Ismétlés nincs. Munka sincs. Mi van? Nyugdíj. Nyögdíj. Mit kellett volna másképp?

Nix ugribugri. Isten, becsület, ország. Ez egy új kór. „Az istenit!... jaj, istenem!...” Csak ahogy Tóth Árpád. Csak beteg ne legyek! Egészségügy? Nagyon beteg. Vészhelyzet. Ellátás? Fizetős. Ingyen? „Lószart, Mama!” SZTK. Orvos, várólista, orvos, gyógyszer. Egyek vagy szedjek? Ön dönt! Hulljon a férgese! Több marad. Nincs TAJ-kártyája? Pusztuljon! Na, kinek nem kell szuperkórház? Nem kell?! Majd megépítjük Mexikóban. Vagy Vietnámban. Vagy bárhol. Az is pénz! És mi lehajolunk minden fillérért! Fölkészültünk. Itt föltettük a koronát. A vírusra. Orvosok túl a határon. Minden határon túl.

Elszabott ország. Trianonba kéne menni? Az se úgy volt, népffyak! Pöffeszkedés, úri gőg. Felelősség? Az nem a mienk. Nekünk abból van a legkevesebb. Ezen a tájon nem hiányzik.

Becsület? Becstelen brigantik! Lófej az ágyban. Kilógó lóláb. „Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” Orwell figyelmeztetett. Látod, az a negyven év is, huss! Elszállt. Ami akkor volt, nem volt. Azokat utálja, akik csinálták. Szar volt. Verték. Főleg a papa. Ma már nem veri. Milliomos. Neki több hatalma van. Amit ki akar törölni, kitörli! Szabadság tér, emlékmű. Nem mi voltunk, a németek. Hatszázezer. Gáz, de akkor se. Eleven emlékmű? Majd eltakarítjuk! Ó, hogy az a szakállas…!

Isten. Hit. A nagybátyám megrökönyödött. Mikor gyerek volt, büntették, ha nem hitt. Mikor felnőtt, büntették, ha hitt. Mikor megöregedett, büntették, ha nem hitt. Hát, hogy igazodjon itt el az ember?! Nekem magánügy. Szegényeknek ópium. De így is pénzbe kerül. A szegényeknek. Perselybe vele! A koldust a sekrestyés zavarja el a templom lépcsőjéről. Ukázba kapta. Aztán hajléktalan se tébláboljon itt! Embertelen élet! Nem ér semmit. Mindenki annyit ér…! Emberség? Nuku.

A krumplileves legyen krumplileves! Legyen. Legyen inkább krumplistészta. Tészta van. A polgármester osztogatta a nyugdíjasoknak. Mégis megbukott. Pár milla véletlenül mindig a zsebében maradt. Tudtuk róla. Most sír! Hja, a hatalom! Miből lesz így kacsalábon forgó? Nem féltem. A hűség ladikján átevez egy boldogabb kikötőbe. Új állás. Neki jár. Mert hű! Yeah! Neki van jövője. Nekem csak ígérték. De a világnézetemet nem! Pénzért se! Nem alsógatya! Az én hitem. Az én etikám, az én matematikám! Büszkeség és balítélet. Nem jövedelmez. Nyögdíj. Így jártam.

„Hol vagytok ti régi játszótársak?” Szülőföldemen? Nem. Égi mezőkön, mint Petőfi. Új NAT. Elfogadhatatlan! Butaságunk története. Butasereg növelő. Még benne van? Megúszta. Ottlik nem. Kertész nem. Sorstalanság. Kerettanterv. Majd ott. A nagy utazás. Keretlegénytől a kerettantervig. Mi a fasz az a Nobel-díj? Szent-Györgyi Albert, Lénárd Fülöp, Bárány Róbert, Zsigmondy Richárd, Hevesy György, Békésy György, Wigner Jenő, Gábor Dénes, Elie Wiesel, John C. Polanyi, Oláh György, Harsányi János, Kertész Imre. Magyarok és származásúak. Attól függ, mikor, hogy akarjuk. Marslakók. Tudjuk kik. Ők már történelem. Történelem? Ja, az se úgy volt. Dicsőség igen, tatárjárás nem. Csak a szépre emlékezünk? A hazaffy nem kérdez. Népiesch. Bólogat. Teljesít. Ha nem, menjen a fenébe! Hogy ment? „…s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.”. Az akkor volt, Attila. Most azért annyian nem. Csak többszázezer. Színe-java. A mi bajunk. Visszanéznek, de nem fordulnak vissza. Ez is a mi bajunk. Vessünk magunkra! Vessünk magunknak. Ki mint vet…

Ugyan már! Ki mint vett! Valutát. Hitel, Világ, Stádium. Egy frászkarikát! Devizahitel. Kicsike, vigyázzon, egyszer adósom lesz, adósom lesz! Oh, yes! Bál a Savoyban. Aki szegény, az a…. Ne álmodozzon, nincs kecmergés! Kikecmeregés. Miért? Csak. A ló kérdez. Oktalan állat. Eladósodott? Kilakoltatják. Hajléktalan? Börtönbe vele! Pénz beszél. Ne ugasson! LeCSOKolt nép. Beszoptuk. Három szoba, három gyerek, négy kerék. Van, akinek megéri. Akinek nem is kellett volna. Támogassuk a gazdagokat! A többinek egy kerékkel kevesebb. Meglesz a böjtje!

Tovább is van, mondjam még? Kártérítés börtöntöltelékeknek?! Embertelen bánásmód? Börtönbiznisz. Hát hol élünk?! Lesz itt rend! Butasereg bólogat. Csak én keccsölök itt?! Még hogy pénzt, mert szegregáltunk?! Egy frászt! Munka nélkül zsozsó?! Jól jönne, mi?! Dupla frászt! Majd mi megmondjuk. Üljenek vissza az iskolapadba! Hogy korábban kellett volna őket tanítani? Én fogom! Egész népemet! Sőt! Európának energiával teli, új mozgalmakra van szüksége. „…dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét.” J.A.

Itthon vagyunk? Írók írjatok remekműveket! Kutatók találjatok fel remek dolgokat! Csak fialjon! Kultúra? Harc! Csak érthetően, mint Wass Albert! Nem kell ehhez szabad egyetem! Színház? Cirkusz és kenyér! Inkább csak cirkusz. Ott a foci! Focializmus! Új világ! Migráncs nélküli! Csak mi! Heteroszexuális, fehér, keresztény. Itt élned, halnod! Mindenki tudja, hol a helye! Az asszony is…! Aki NER, az nyer!

„A város peremén, ahol élek” öregasszonyok banyatankkal. Fél kiló kenyérke, tartós tej. Egy hónapra. Minden második hónapban. Húzzák, mintha tele lenne. Lesik a postást. Nyugdíj lesz. Ebéd is. Főzelék feltétlenül. Miért nem Finnországba születtek? Ott a legjobb megöregedni. Finn? Ugrás! Lassan rokonaink se lesznek. Nyelvileg se!. Hun a magyar? Hun? Majd a Magyarságkutató Intézet! Nem hiszed? Hazaáruló vagy! Másképp gondolkodsz? Hazaáruló vagy! Libsibolsi, Soros-ügynök. Te vagy a soros!

Nézem, ahogy kifordul kezeim közül a jövőm. Íme, hát megleltem hazámat? Jaj, Attila! Tényleg, de tényleg „Föl kéne szabadulni már!”