NB I;labdarúgás;

2020-02-29 21:46:36

Nyert a Fradi és a Zalaegerszeg, kikapott a Honvéd

A Kisvárda hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paksot, a Puskás Akadémia győzött az Újpest vendégeként, és a Fehérvár legyőzte a Kaposvárt.

Az éllovas és címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának zárómérkőzésén, szombaton.

Bátor, egész pályás letámadást vállalt fel az első félidőben a Debrecen. A vendégek állandóan mozgásban és feszültség alatt tartották a hazaiak védelmét, de Kinyik korai öngóljával, valamint Boli remekül eltalált lövésével a Ferencváros kétgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre. A második félidőben a kapuk csupán egy-két alkalommal forogtak veszélyben, de miután a debreceni letámadásokból már hiányzott a korábbi intenzitás, a ferencvárosiak fokozatosan átvették az irányítást, és a lefújásig magabiztosan tudták a mezőnyben tartani a játékot.

A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként immár 48 találkozó óta nem talál legyőzőre, ezeken a meccseken a 37. győzelmét aratta. A DVSC sorozatban a harmadik mérkőzésén nem szerzett pontot, és a bajnoki szezonban 11 idegenbeli meccsén hetedszer kapott ki. 

A kiesés ellen küzdő Zalaegerszeg meglepetésre 2-1-re nyert a harmadik helyen álló Mezőkövesd vendégeként.

A félidő hajrájához közeledve Mitrovic jól sikerült távoli lövése után a labda utat talált a hazaiak kapujába, így a kiesés elől menekülő ZTE egygólos előnyénél vonultak szünetre a felek. Fordulás után a Mezőkövesdnek egyetlen akcióra sem futotta még, és máris megduplázta előnyét a vendégegyüttes. A folytatásban a hazaiak rákapcsoltak és sorra dolgozták ki a helyzeteket. Már úgy tűnt, a hajrára kiszabadul a szorításból a ZTE, Katanec kezezése miatt azonban tizenegyeshez jutottak a kövesdiek, a vendégek pedig emberhátrányban voltak kénytelenek lejátszani az utolsó tíz percet. A lefújásig nagy erőket mozgósítottak a hazaiak a gólszerzés érdekében, de pont nélkül maradtak.

A borsodiak két győzelem után kaptak ki ismét, saját közönségük előtt pedig sorozatban három veretlen meccs után maradtak pont nélkül. A zalaiak idegenben az előző három bajnokijukat elveszítették.

A Budapest Honvéd súlyos, 4-0-s vereséget szenvedett a vendég Diósgyőrtől.

Az első félidő jó iramú, hullámzó és küzdelmes mezőnyjátékot hozott, amelyben a zárt védelmek miatt komoly gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. A szünet után Hasani góljával azonnal vezetést szerzett a vendégcsapat, majd az azonnal nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt hazaiak pillanatai következtek, de még a veszélyes helyzeteiket sem tudták gólra váltani. Az elmaradt egyenlítés helyett a több ígéretes kontrát vezető diósgyőriek szereztek újabb találatot, akkor Ivanovszki volt eredményes a 71. percben. A hátralévő időben Batik, majd Mezghrani is begyűjtötte a második sárga lapját, így kilenc emberrel fejezte be a találkozót a Honvéd, míg a DVTK Molnár révén egy újabb kontrát zárt góllal, Iszlai pedig egy büntetőt értékesített.

A kispestiek a bajnoki szezonban a 12. hazai mérkőzésükön ötödször maradtak alul. A DVTK legutóbb 2014 áprilisában nyert bajnoki mérkőzésen a Honvéd vendégeként. 

A Kisvárda hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Paksot. Ezzel meg is előzte szombati ellenfelét, amely a játéknap előtt egy ponttal állt előtte.

A hazaiak mezőnyfölényben játszottak és időnként látványosan kombináltak, de sokáig nem jelentettek komoly veszélyt a kapura. A vendégek a stabil védekezést helyezték előtérbe, öt védővel álltak fel, és ellentámadásokból igyekeztek zavart kelteni. Összességében eseménytelen játék zajlott a pályán, az első – hazai – helyzetre a 40. percig kellett várni. A szünet után komoly mezőnyfölénybe került a Kisvárda, alig tudott kijönni a szorításból a Paks. Ezzel együtt a hajráig továbbra sem volt igazi helyzete a hazai csapatnak, amely a vezetést egy jól eltalált távoli lövéssel a csereként beállt Sassá révén szerezte meg. Pár perccel később Bumba is nagy gólt lőtt, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést.

     

A Kisvárda saját közönsége előtt mindkétszer begyűjtötte a három pontot a Pakssal szemben, idegenben pedig döntetlent játszott vele a mostani bajnokságban.

A Puskás Akadémia 3-2-re nyert szombaton az Újpest vendégeként Zalaegerszegen.

Mivel az Újpest a fővárostól 230 kilométerre talált ideiglenes otthonra – amíg a játékra jelenleg alkalmatlan Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegét nem teszik rendbe –, egyáltalán nem volt meglepő, hogy csak néhány néző lézengett a zalaegerszegi stadionban. egész pontosan 182 néző előtt fogadta iaz Újpest a Puskás Akadémiát. Lapunk talált olyan pozitívumot, amit a Magyar Labdarúgó-szövetség) is használhat, amikor igyekszik mindenben a pozitívumot láttatni: nem ez a negatív rekord, ugyanis 2012. 10. 26-án a Debrecenben rendezett Egri FC–Lombard Pápa Termál élvonalbeli mérkőzésnek 56 nézője volt. A szombati találkozóra majdnem négyszer ennyi érdeklődő váltott belépőt, erre lehet építeni, csak az nem látja az előrelépést, aki nem akarja.

A vendég már a harmadik percben megszerezték a vezetést. Az Újpest mezőnyfölényben futballozott és a játékrész közepén egyenlített. A félidő hajrájában a felcsútiak előbb még csak a kapufát találták el, majd érkezett Knezevic, aki egy óriási bombával újra vezetéshez juttatta csapatát. A fordulást követően az Újpest támadott az egyenlítésért, de egyetlen Novothny fejesen kívül nem tudott veszélyhelyzetet kialakítani. A vendégek a 87. percben a csereként pályára lépő Van Nieff távoli szabadrúgásával eldöntötték a találkozót, így Novothny gólja a 91. percben már csak a szépségtapaszt jelentette a lila-fehérek számára.

A MOL Fehérvár FC az első félidőben szerzett három találatával 3-0-ra legyőzte a vendég, sereghajtó Kaposvárt.

Villámrajtot vett a Fehérvár, a második percben Funsho Bamgboye közelről perdített a vendégek kapujába. Tovább támadtak a hazaiak, előbb Vinícius Paulo ollózott a felső lécre, majd Nagy Tamás öngóljával növelték előnyüket. A szünet előtt tovább növelte előnyét a hazai csapat: Ivan Petrjak önzetlen passzát a február elején visszatért Nikolics Nemanja gurította az üres kapuba. A második félidőben is a Fehérvár játszott nagy fölényben, a somogyiak becsülettel küzdöttek, gólt azonban egyik csapat sem szerzett, így maradt az első félidő végén kialakult 3-0-s eredmény.