Meglepően visszafogta magát Gepetto szerepében. Nehéz volt elnyomni az őrületig pörgő Benigni stílust?
Én úgy látom magam, hogy sosem pörgök az őrületig. Gazdag szóáradattal beszélek, igen, mert ez maga a gyönyör és a csoda, ahogy William Blake is megmondta. Az élet maga a buja termékenység. De, hogy válaszoljak is a kérdésre: Matteo Garrone úr színészként kért fel, így azt tettem, amit ő kért. Persze mondtam én neki, hogy ha én rendezném a filmet, akkor sokkal több geget engednék meg magamnak. Aztán meggyőzött, hogy ő egy szeretettel teli apát szeretne, visszafogottan. Sosem játszottam még ilyen realista módon. Bár, érdekes, hogy Az élet szépben is egy apát alakítottam, de ő félig Pinokkió, félig Gepetto volt, mert nagyon sokat hazudott a fiának. Szóval, elfogadtam Garrone úr kérését, hogy csakis a szeretetet nagyítsam fel és legyek elképesztően szegény. Ehhez visszanyúltam a saját gyerekkoromhoz. Az én apám is rettenetesen szegény volt és ugyanúgy ács volt, mint Gepetto. Szóval én Pinocchióként nőttem fel.
Ez roppant sorsszerű.
Élnézését kérem, hogy magamat idézem, de amikor átvettem az Oscar-díjat, azt mondtam: szüleimnek a legnagyobb ajándéka nekem a szegénység volt. Kinevettek, mert azt gondolták, ez egy szokásos geg. De kivételesen komolyan beszéltem. Annyira szerény körülmények között éltünk, hogy a három lánytestvéremmel egy ágyon osztoztunk, de szüleim arisztokratáknak neveltek minket. Úgy éreztük, mi vagyunk a világ urai. Assisi Szent Ferencnek sem volt pénze, mégis a világ leggazdagabb emberét látom benne – igaz, nem anyagi szempontból.
Hogy viseli el, hogy most sikeres és gazdag?
Nem kötődöm a pénzhez, egyszerűen nem érdekel. Nem tudom értelmezni a gazdagság fogalmát. Ha milliomos lennék, akkor nem is tudom mit csinálnék. Egy kávé helyett kettőt rendelnék? Az életem ugyanolyan egyszerű, mint amikor egy lyukas garasom sem volt.
Mikor találkozott először Matteo Garronéval?
A hold hangja című Fellini film forgatásán odajött hozzám és bemutatkozott. Tizennyolc éves volt, statiszta volt. Azért emlékszem ilyen pontosan, mert Matteo apja volt az egyik legbefolyásosabb színházkritikus, és ő írta rólam az első kritikát. Ő hívta fel rám a figyelmet.
Igaz, hogy Pinocchio volt a gyerekkori beceneve?
Majdnem. Édesanyám Pinocchiettónak hívott ötéves koromtól.
Mert olyan engedetlen volt?
Nagyon rossz kölök voltam, ahogy mondja, engedetlen. De igazából egy óriási hazudozógép. Nagylelkűen hazudtam, mert így nagyon sok történetet találtam ki. Aztán Federico Fellini úr hívott engem Pinocchiónak. Hosszú ideig terveztük a közös filmünket, rengeteg rajzot készített rólam. Aztán sajnos nem tudta már megrendezni a filmet, mert megbetegedett majd végül elhunyt. De a lényeg, hogy igen, gyerekkorom óta én vagyok Pinokkió és most beleöregedtem Gepetto szerepébe. Azért ez egy csodálatos út emberként és színészként egyaránt. Most vált az életem teljessé.
A világ leghíresebb el nem készült filmtervei között van Francis Ford Coppola Pinokkió produkciója, amelyben szintén ön lett volna a főszereplő.
Coppolával Az élet szép Oscar-díja után találkoztam. Robin Williams – aki nagy rajongóm volt, én meg neki – hozott össze minket egy vacsorán. A saját házába hívott meg, rá lehetett látni a Golden Gate hídra. Óriási palota volt, rengeteg ritka festménnyel, mintha múzeum lett volna. Coppola ekkor ajánlotta fel a szerepet. Mondtam neki, hogy akár még a szamarat is eljátszom, ha kéri. Régen volt. Robin nagyon hiányzik, csodálatos hazug volt, igazi mesélő. Most ugrott be: ebédre pedig Tom Waitshez voltam hivatalos. Az erdőben élt és a házán lyukas volt a tető. Beesett az eső és még patkányok is rohangáltak föl-le. Aztán este Robinnál meg nézegettem az eredeti Picassokat. Aztán meséltem Robinnak, hogy másnap Liz Taylor hívott ebédre, hogy szerepért könyörögjön, Robin pedig azt ajánlotta, hogy menjek az ő repülőjével.
Az ön háza mekkora?
Teljesen átlagos. Szép kis ház. Nem palazzo.
Azért ön is rendezett egy Pinokkió filmet 2002-ben.
Igen, hát az az én kis gyermekem. De most meg fog lepődni: Matteo Garrone verziója sokkal jobb mint az enyém. Sőt, úgy vélem, hogy minden idők legjobb mozis adaptációja.
Miért?
Mert Garrone, aki korábban festőművész volt tudta az eredeti történetet először képekben és kompozíciókban elmesélni. Visszatért az eredeti irodalmi alapanyaghoz, ugyanakkor a saját világára formálta azt. Annyira fantáziadús a látvány, hogy tátott szájjal néztem végig. Érzelmileg is nagyon hatásos. El kell ismernem: remekmű. Az enyém nem volt az.
Most is készül egy amerikai verzió Pinokkió történetéből. Miért ennyire aktuális most ez a mese?
Mert a valós életünk megfoghatatlan. Fogalmunk sincs, mi történik körülöttünk. A mesék tanítanak meg minket az életre. A Pinocchio pedig van annyira mesteri alapanyag, hogy öt és nyolcvanöt év között mindenkinek tartalmaz tanulságot azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet megtalálni a magunk boldogságát. Egy művésznek a leggyönyörűbb feladat, ha egy klasszikus mesét újra mesélhet.
Meglepi még valami az életben?
Például az, hogy itt ülök és kérdéseket tesz fel nekem.
Filmet nem akar újra rendezni?
Dehogynem. Csak az elmúlt kilenc évben az időm nagy részét elvitte Dante Isteni színjátékának színpadi adaptációja és az, hogy a világon szinte mindenhova meghívtak vele. Most, hogy mondja, jövőre rendezek egy filmet.
Miről fog szólni?
Nincs esetleg valami jó ötlete?
Olaszország nem problémamentes hely…
Mire gondol, a korona vírusra?
A politikusokra.
Ők másféle vírusok! E téren Olaszország nem különleges. Úgy fogalmaznék: a világ politikai válságban van. Több filmemmel érintettem a politikát, de direkt módon sosem. Távol áll tőlem a dokumentarista realizmus.
Akkor esetleg egy önéletrajzi mű?
Áh, annyi minden érdekesebb van a világban mint az én életem. Nem is szeretnék többet beszélni róla!
