koronavírus;Szlávik János;

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetője (b) és Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa rendkívüli sajtótájékoztatót tart a Miniszterelnöki Kabinetirodában Budapest

Koronavírus – Mindkét iráni diáknak enyhe tünetei vannak

Két elszigetelt esetről van szó, az egyetemisták nem ismerik egymást – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa.

Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akinél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtök reggel az M1-en.

Az infektológus elmondta, két elszigetelt esetről van szó, a diákok nem ismerik egymást.

Amint megérkeztek a kórházba, szinte azonnal hivatalos „kontaktkutatás” kezdődött, ami azt jelenti, hogy pontosan feltérképezik, merre jártak, kivel kerültek kapcsolatba, amióta visszaérkeztek Iránból – közölte. Hozzátette, párjukat is elkülönítették, vizsgálati eredményük várhatóan még csütörtökön rendelkezésre áll.

Szlávik János emlékeztetett, az egyik diák február 22-én, a másik 28-án érkezett Magyarországra. A gyógyulási idejüket a laboratóriumi vizsgálatok határozzák meg, ezt azt jelenti, hogy egy koronavírusos beteg akkor tekinthető gyógyultnak, ha az egymást követő vizsgálatok nem mutatják ki a betegség jelenlétét szervezetében. Ez általában a betegség kezdetétől 10-14 napig tart, de egyénileg változhat – mondta.

Közölte, hogy a 15 főből – 11 diákból, két tanárból és két sofőrből – álló csoport előreláthatóan vasárnap elhagyhatja a karantént. Egy fogorvos és az asszisztense pedig jövő hétfőn távozhatnak az elkülönítésből. Mivel mindannyian jól vannak, valószínűleg nem fertőzöttek, de még az utolsó napon is vizsgálatokat végeznek rajtuk – mondta Szlávik János.

Csütörtökön elsőként Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-on, egy videoüzenetben számolt be a két Magyarországon tanuló iráni diák fertőzöttségéről.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a Népszavának elmondta, az egyik diák az intézmény negyedéves gyógyszerész hallgatója. Ő néhány napja tért vissza Iránból és szerdán jelentkezett enyhe tüneteivel az orvosnál, aki kérte a teszt elvégzését a Szent László kórháztól. A rektor hozzátette: az angol nyelvű évfolyam mind a 16 tagjának holnaptól két hetes „távoktatást” rendelt el. Ezalatt otthoni feladatokkal látják el őket. A további járványügyi intézkedésekről az operatív törzs dönt majd. 

Egy hétig gyakorlatra jártSzerda este a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzata a fertőzéses esetek kapcsán közösségi oldalán arról írt, hogy az egyik negyedéves iráni gyógyszerész hallgató nem tartotta be az egyetem által kért kéthetes otthontartózkodást, pedig fertőzött országból érkezett. Egy hétig járt gyakorlatokra.

Meglehet, hogy a két iráni diák esete csak a kezdet. Szerdán ugyanis a cseh sajtóból kiderült, hogy Magyarországon utazott át négy amerikai diáklány, akik közül hármat is már koronavírus fertőzéssel kezelnek. Ezt követően jelentették be a délutáni kormányinfón, hogy a magyar hatóságok is értesültek az esetről. A lányok közül kettőről Csehországban derült ki, hogy fertőzött, a harmadik társuk időközben már visszaindult Amerikába, de útközben rosszul érezte magát, emiatt Dániában rekedt. A negyedik lány egészséges.

Paár Attila, a 29. leggazdagabb magyar vállalkozó.