Erzsébetváros;Oláh Lajos;VII. kerület;koronavírus;bulinegyed;

2020-03-05 12:40:26

A bulinegyed vendéglátóhelyei szerint országos a hiány a kézfertőtlenítőből

Oláh Lajos közölte: probléma az is, hogy a kormányzati tájékoztató honlap csak magyar nyelven érhető el.

Miután Magyarországon is megjelent a koronavírus, a bulinegyed tisztaságáról közös sajtótájékoztatót tartott csütörtökön Oláh Lajos, Teréz- és Erzsébetváros országgyűlési képviselője Ujvári-Kövér Mónikával, Erzsébetváros alpolgármesterével, illetve Molnár Bencével, a Szimpla marketing vezetőjével.

A tájékoztató előtt pár perccel ért véget egy egyeztetés a kerület vezetése és a kerületi vendéglátóhelyek vezetői között. Oláh Lajos a megbeszélést azzal indokolta, hogy a VII. kerületi bulinegyed még Budapesthez képest is rengeteg külföldit fogad, egy-egy hétvégén 30 ezer fölött van az ide látogató emberek száma. Ezért átbeszélték, hogy milyen biztonsági intézkedésekre van szükség.

A DK politikusa elmondta, hogy 

A vendéglátóhelyek ugyanis akkor tudják megadni az elérhetőséget a turistáknak, ha angolul is lehet ott tájékozódni.

Szeretnék, ha lenne 24 órás angol nyelvű ügyelet is. Emellett a repteret is aktívan be akarják vonni a tájékoztatásba, mivel a turisták jelentős része a reptéren keresztül érkezik.

Arról, hogy Erzsébetváros mit tett eddig a tájékoztatás érdekében, Ujvári-Kövér Mónika beszélt. Közölte, hogy még a vírus hazai megjelenése előtt válságstábot hívtak össze. Az önkormányzathoz tartozó összes intézménynek kiküldtek egy tájékoztató anyagot, amely a legfontosabb tudnivalókról számolt be. Készítettek tájékoztató plakátot is, amelyet kihelyeztek az intézményekben.

Mindenhol biztosítják a kézfertőtlenítés lehetőségét az ügyfélfogadási terektől a tankerülethez tartozó iskolákig. A társasházakban is kitették a plakátokat, amit a számos rövid távú szálláshely miatt is rendkívül fontosnak tartanak.

Molnár Bence a vendéglátók nevében elmondta, hogy pár hete intenzívebben takarítják a felületeket, és erősebb fertőtlenítőszert használnak a szappantartókban. Ezekből a szerekből azonban jelenleg országszerte hiány van.

Online felületeiken emellett tájékoztató kampányt indítanak, és megkérik a vendégeket, ha rosszul érzik magukat, inkább kerüljék el a vendéglátóhelyeket.

A képviselő emlékeztetett arra: egyes országokban már előírták, hogy az Airbnb helyeken kötelező fertőtlenítést végezni a vendégek után. A kerület felveszi a kapcsolatot a szálláshelyekkel, és arra kéri őket, hogy biztosítsák a fertőtlenítést a szállásokon. 

Újságírói érdeklődésre megjegyezte, hogy Franciaországban jelenleg ötezer főnél nagyobb zárt eseményt nem lehet rendezni, de ilyen típusú döntést csak a kormány hozhat, Erzsébetváros tehát nem vezetett be ilyen korlátozást.

A koronavirus.gov.hu a járványügyi feladatokat koordináló operatív törzs felügyelete alá tartozik, és elvileg minden, a járvánnyal kapcsolatos tudnivaló megtalálható rajta.