Bioritmus;depresszió;agyműködés;függőség;sorozatnézés;

2020-03-07 14:14:00

„Csak még egyet” – Árthat az agynak a sorozatdarálás

Van, aki beteget is képes jelenteni, hogy megnézhesse a kedvenc sorozata összes részét. A binge watchingnak nevezett jelenség, amely függőséget is képes okozni, hat a szervezet fizikai és mentális állapotára is.

Míg 10-20 évvel ezelőtt legalább egy hetet kellett várni az aktuálisan futó sorozatok új epizódjaira, a filmek Kánaánjának számító streaming-oldalak elterjedésével mára teljesen megváltoztak a sorozatnézési szokások. Világszerte egyre inkább jellemző jelenség a binge watching, vagyis a sorozatok darálása, amikor egymás után, szünet nélkül nézünk meg több részt, sőt akár évadot. A szolgáltatók rájöttek arra, hogy az előfizetők nem akarnak napokat várni az új részekre, ezért gyakran egész évadokat egyben tesznek elérhetővé. 

A sorozatnézés ma már szinte minden korosztályt rabul ejt. Az NRC szabadidő kutatásából kiderült, hogy a megkérdezettek 82 százaléka átlagosan közel 3 órát szórakozik egy szokványos hétköznap, közülük pedig 44 százalék – leginkább fiatalok – ezt film- vagy sorozatnézéssel töltik. A RadioTimes.com felmérése szerint sokan még beteget is képesek jelenteni, hogy egyhuzamban nézhessék meg a kedvencük összes részét, akár 8 órán keresztül is. A sorozatok darálása azonban egyáltalán nem olyan ártalmatlan kikapcsolódás, mint azt elsőre gondolnánk, komoly hatással lehet a szervezet fizikai és mentális állapotára. 

„A legtöbben a munka és a családi élet után, este vagy éjszaka kezdnek bele a kedvenc sorozatunkba, noha tudják, le kellene feküdni időben, túl nagy a csábítás, hogy ellenálljanak az újabb résznek. Az, hogy a pihenéstől és az alvástól veszik el az időt, krónikus fáradtsághoz, napokig vagy akár hetekig tartó kialvatlansághoz vezet. Az átlagosan 30-45 perc hosszúságú epizódok azt az illúziót keltik, hogy nem rabolnak annyi időt, mint a kétórás nagyjátékfilmek, de a kipihentség szempontjából sokat számít, hogy éjfél előtt vagy után kerülünk ágyba” – mondta Stoll Dániel, a Budai Egészségközpont szakpszichoterapeutája, ambulanciavezető klinikai szakpszichológusa. 

Függőséget okoz

Amikor belekezdünk egy sorozatba, az agyunk ugyanúgy dopamint termel, mint minden olyan tevékenységnél, ami kellemes számunkra. Ez egy természetes, belső jutalom, ami arra ingerel, hogy még tovább folytassuk az örömszerző tevékenységet, legyen az evés, sportolás, szex vagy sorozatnézés. Mivel újabb adagra vágyunk, belekezdünk egy újabb részbe is, így függővé válhatunk, ami hasonló a drog- vagy a szexfüggőséghez, a test ugyanis nem tesz különbséget az élvezet forrásában.

A binge watching kialakulásának oka az is, hogy amikor elmerülünk egy fantáziavilágban, egy hosszú regény vagy egy sorozat által, az agyunk az ott szerzett élményeket is valós emlékekként rögzíti. Ilyenkor ugyanazok az agyi területek aktiválódnak, mint amelyek a valódi életben átélt élmények hatására. Ennek következtében elkezdünk kötődni a kedvenc hőseinkhez, ahogy a valódi életben a barátainkhoz, ismerőseinkhez: álmodunk velük, napközben is gondolunk rájuk, foglalkoztatnak minket a problémáik.

A sorozatokat ráadásul úgy készítik, hogy az egyes részek nyitott kérdésekkel, drámai helyzetekkel, úgynevezett cliffhangerekkel záruljanak. „Ezek akut stresszhelyzet elé állítják a szervezetünket, mivel nem tudjuk, mi fog történni a hőseinkkel. A stresszhormonok hatására normál esetben cselekednünk kell: elfutni vagy megvédeni magunkat, a sorozatoknál viszont nem tehetünk más, mint, hogy elindítjuk az újabb részt” – tette hozzá a szakember.

Depresszió: ok vagy okozat?

Nem meglepő, ha egy-egy hosszabb sorozat végén gyászhoz hasonló érzéseket élünk át, nehezünkre esik elengedni a kedvenc szereplőket, és úgy érezhetjük, mintha valóban elveszítettünk volna valakit. Aggasztó az amerikai Toledo Egyetem kutatásának eredménye, amely szerint összefüggés van a binge watching és a depresszió között. A tanulmányban 406 olyan felnőttet kérdeztek meg, akiknek meglehetősen nagy aránya, 35 százaléka állította magáról, hogy szokott sorozatokat darálni. A résztvevők mentális problémáira kérdezve kiderült, hogy a sorozatnézők között jóval magasabb a depresszióval küzdők aránya. 

Ez ugyan további vizsgálatokat igényel, mert egyelőre nem tudni, hogy ezek az emberek azért küzdenek depresszióval, szorongásos tünetekkel, mert jellemző rájuk a binge watching, vagy a sorozatmaratonokkal a már meglévő depressziójukat próbálják enyhíteni, elterelni a figyelmüket. Az azonban biztos, hogy a sorozatfüggőség komoly hatással van az agyra, ezért érdemes erősnek lenni és tudatosan törekedni arra, hogy egyszerre csak egy, legfeljebb két részt nézzünk meg, ne pedig egy egész évadot.