Víruspolitika

Víruspolitika? Hiszen a vírus pártsemleges. A miniszterelnök a pártoktól el is várja az „önmérsékletet”, hiszen „az emberek védelme nem pártpolitikai ügy”. Ám abból, hogy a vírus politikasemleges, még nem következik, hogy a politika is vírussemleges volna.

Azt szokták mondani, kezdetben a külső válság kedvez a kormányoknak. Természeti csapás, járvány esetén épp elég kérdőjel felhőzi be a jövőt ahhoz, hogy az emberek ne akarjanak hatalmi bizonytalanságot is hozzá. Kinek van kedve még kormányt is döntögetni? Egy vezérelvű rendszer a bajok ellenére akár lubickolhat is ilyen helyzetben, kielégítheti a határozott irányítás, biztos támasz és védelem iránti vágyat, ha… Ha nem lyukad ki valamilyen látványos baki következtében a biztonságérzet. De ilyenkor a legbőszebb ellenzéki sem gondolja, hogy minél rosszabb, annál jobb. Ilyenkor legyen csak jó, a rendszer legalább ebben a tekintetben működjön hiba nélkül.

Ez a jóakarat azonban nem követeli meg, hogy hülyék is legyünk. Hogy ne lássuk: naná, hogy épp a politikamentességet elváró kormány politizál a leginkább. Bocsánatos bűn, ha ez csak abból áll, hogy az első számú vezető élvezetet talál az országmentő hős szerepében, akár túl is játssza azt néhány színpadias pózzal. Nem meglepő, ha Orbánt gumicsizma helyett szájmaszkban látjuk majd legényként a gáton. Egyik kezében fertőtlenítő, másik kezében kard – azzal kaszabolja a hétfejű koronavírust. Ám tegye. Még annyi haszon is van belőle, hogy az eddigi gyakorlattal szemben a miniszterelnök most naponkénti kommunikációt ígér, és láss csodát: a sajtótájékoztatón még a független lapok - a Népszava, az Index - újságírói is kérdezhettek tőle.

Az is megszokható, hogy a vírusellenes haditettek többes szám első személyben hangzanak el, mintha bizony a nagyfőnök maga vezetne minden mentőautót, hőmérőzne minden gyanús esetet: „a fertőzés tényét megállapítottuk”, a vírushordozót „kórházba szállítottuk”. Még mindig jobb, mintha szegény Kásler miniszter mutatkozna egyszemélyes irányítónak, aki a Kapisztrán Jánosba oltott hun oroszlán helyett most a kedves kisnyuszi hangjára váltott főnöke oldalán. Ha már igazi pechvogelként belekeveredett a számokba: hány nap után kerültek kórházba az iráni diákok.

Az legfeljebb ízlés dolga, mit töltenek fel a miniszterelnök fb oldalára, hogyan száll ki autójából az operatív törzs ülésére érkezve - felelősségteljes zakóigazítás, gondterhelt, elszánt arc -, hogyan sorakoztatják fel mögé a sajtótájékoztatón vigyázzállásban, biodíszletként a válságstáb tagjait, akik tekintetüket egy percre sem merik levenni a vezér magabiztos hátáról. Ha így esik jobban, hát legyen. A gumicsizmás gátsétától sem lett annak idején nagyobb az árvíz. Igaz, kisebb sem.

De van, ami valóban veszélyes. Pusztítja a lelket, mint a vírus a tüdőt. A rendszer eddig is a bűnbakok állítására épült: kell, hogy a járványnak is legyen felelőse. Az Orbán-kormány a legkönnyebb utat választotta: árukapcsolással a régi bűnbakokra akasztotta az új vétket is. Járt utat a járatlanért, kipróbált bűnbakot a kipróbálatlanért fel ne adj! Kezdik már a fejünkbe verni: a járványról leginkább a migránsok tehetnek. Persze, mint minden sikeres PR akcióban, ebben is van valami a valóságból: minden népmozgás, még a turistautak is hozhatják-vihetik a vírust.

A járványok hálás táptalajai az idegenellenességnek: könnyű a szükséges egészségügyi karanténból tartós és országos lelki karantént csinálni, majd a konkrét ok megszűntével is fenntartani az elzárkózás, a gyanakvás állapotát, a rögzült sündisznó-magatartást. Miért ne játszanának a régi kottából most is, messze túllépve az egészségügyön? Addig sem kell beszélni arról, hogy az újabb menekültáradatról éppen Orbán két barátja, Putyin és Erdogan tehet. Az állami irányítástól nem túl távoli török média állítólag tanácsokkal is ellátja az erre igyekvőket arról, hogy Románia felől érdemes Magyarországra jutni. Látható, miféle barátság ez, hogyan használja bábként Erdogan a magyar partnert.

Mindenesetre Bakondi és Szijjártó a vírus hírére azonnal bejelentette: az eddigi napi egy helyett egyetlen legális menekültkérelmet sem fogadnak be elbírálásra. A szinte bármit készségesen mikrofonba mondó Hollik István videón közli: a migráns az, aki nemcsak a terrorizmust, hanem a vírust is behozza. Fölötte véletlenül narancssárga a felirat: „A magyar emberek biztonságát nem tehetjük kockára”. A letelepedési kötvényes persze nem fertőzött, a menekült igen, pedig utóbbi aztán minden karanténnál jobban és tovább van bezárva a határnál.

Stilárisan szépen elő volt készítve eddig is: a menekült gyengíti a nemzetek immunrendszerét, fertőzi a keresztény kultúrát, beteggé tette az egykor erős Nyugatot. Csupa olyan szófordulat az egészség-betegség témaköréből, amely szerint a migráns „idegen test”, mint – Závada regényéből tudhatjuk - egykor a zsidóság, most a vírus. Eddig csak jelképesen, most konkrétan is.

Az iráni diák kevés lesz. Kell majd olyan vírusgazda is, aki virtigli menekült. Vagy legalább cigány. Legalább igazoltan lehet majd szegregálni.

A szerző volt országgyűlési képviselő