Aszály a Rábán – Magyarországon nincs olyan futballista, aki élsportolónak lenne tekinthető

Megszűnik a labdarúgó NB II-ben szereplő Győri ETO önkormányzati támogatása, a klubnak önállóan kell eltartani magát.

Győr nemrégiben megválasztott fideszes polgármestere kijelentette: a város mostantól nem támogatja az ETO NB II-es futballcsapatát. Dr. Dézsi Csaba András azzal indokolta a döntést: „E lelketlen, szívtelen, munkának nem nevezhető teljesítményt nem vagyok hajlandó pénzzel honorálni. Ha azt munkának nevezném, amit a Győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán, az sértő lenne azokra a győri dolgozó emberekre, akik munkával keresik meg nap mint nap a kenyerüket.”

A városvezető egy kommentjében még „tingli-tanglizott” is, miközben a településen leginkább az érintett közeg, főként a klub utóbb leköszönő elöljárója fortyant fel. Meg hát akadt néhány szóbeli patrónus, aki mindjárt előhozta a régi idők ETO-it, arra utalva: ilyen nagy múlttal a hát mögött képtelenség a megvonás.

Csak hát a nagy múlttal nem a polgármester szakított; azt a modern idők ETO-ja csúfolná meg, ha tudná. (Merthogy a hajdani nagyok hőstettei a huszonegyedik századi agóniától függetlenül halhatatlanok.) Az önkormányzat irányítója nem is a Barna (Tóth László) – Koós (Kiss), Orbán (Szániel), Tamás – Palotai, Máté – Szaló, Korsós, Orosz, Povázsai, Keglovich összetételű 1963-as bajnokcsapattól, az 1965-ben a BEK legjobb négy együttese közé kerülő társaságtól sajnálja a százmilliós nagyságrendű dotációt. Majd hülye lenne olyanokkal szűkmarkú lenni, akik egy kategóriába tartoztak Germanóval, Colunával, Augustóval, Eusebióval, Facchettivel, a spanyol Luis Suarezzel, Jairral, Sandro Mazzolával, Morannel, Callaghannel, Hunttal, Thompsonnal, vagyis a Benficával, az Internazionaléval, a Liverpoollal! (S tovább jutottak, mint a negyeddöntőben kieső Real Madrid.)

Nem is a nyolcvanas évek ETO-jától tart távolságot a polgármester. A Kovács – Csonka, Hlagyvik, Mile, Magyar – Hannich, Póczik, Burcsa – Szabó, Szentes, Hajszán összetételű együttes 16 667-es átlag nézőszámot produkált egymást követő második bajnoki címe, az 1982-83-as évad idején. Merthogy abban a két szezonban összesen 184 gólt szerzett. Az Ózdot 9-2-re, a Szegedet 8-0-ra, a Debrecent 8-1-re, a Diósgyőrt 7-1-re és 7-3-ra, az MTK-t 6-0-ra, az Újpestet 6-1-re, a Videotont kétszer 5-1-re, egyszer 5-2-re verte. Nyolcvankettőben a gólkirályi címet a jobb oldali középpályás Hannich Péter szerezte meg a középcsatár Szentes Lázár előtt...

Nem mellesleg, a hatvanhármasok olyanokat előztek meg, mint Mátrai, Páncsics, Varga, Albert (FTC); Kotász, Tussinger, Komora, Tichy (Honvéd); Mészöly, Bundzsák, Machos, Farkas (Vasas); Várhidi, Solymosi, Göröcs, Bene (Újpest), a nyolcvanhármasok meg Ebedlit, Nyilasit, Garabát, Détárit, Kiss Lászlót, Váradyt, Szendreit, Törőcsiket hagyták maguk mögött. Most meg a folyók városának nem folyósító polgármestere azt állítja: a győri labdarúgók nem sorolhatók az élsportolók közé.

Persze, hogy nem. A kompánia mérkőzéseire átlagban 1114-en vetődnek el az ETO Parkba, azaz a 132 ezres város lakosságának egy százaléka sem jár ki a győri meccsekre. De nem csupán a kisalföldi brigádról van szó. Egész Magyarországon nincs olyan futballista, aki élsportolónak lenne tekinthető. Albert, Mészöly és társai a világszínvonalat képviselték, a legragyogóbb brazilokkal konkuráltak, de a mai NERB1-ből kiről lehetne mondani, hogy azt a sportágat űzi, amelyet a földkerekség legjobbjai játszanak? Természetesen leírható, hogy PAFC–Videoton rangadó lesz Felcsúton – tréfás, de nem viccnek szánták, „komoly” beharangozóként olvastam az interneten –, ám ettől még az a találkozó sem hasonlít azokra, amelyeket labdarúgó-mérkőzéseknek neveznek a glóbusz más tájain. S persze 1114 boldogtalan győri polgáron kívül továbbra sem tudja senki, vajon melyik alakulat a Gyurákovics – Vári, Gengeliczki, Tömösvári, Fejes – Simon Ádám, Bagi, Vaskeba, Kovács – Andrics, Simon András tizenegy.

Kitűnő újságíró-kollégám, Török Péter már az ezredforduló előtt, 1999-ben azt írta: „A semmi kis focista-imitációkat fizetjük meg mesésen.” Tíz éve még annál is mesésebben, mint valaha: a nívó mind mélyebbre, a szurkoló szégyenében a föld alá süllyedt, a dotáció viszont az egekbe szökött.

De Győrre ez mostantól nem vonatkozik.