Irak;Egyesült Államok;

2020-03-09 15:20:00

Megöltek két amerikai katonát Irakban

A katonák egy felderítő akció során vesztették életüket.

Két amerikai katonát megöltek Irak északi részén egy felderítő akció során – közölte hétfőn az Egyesült Államok e térségért is felelős központi parancsnoksága.

A két katonát – akiknek a személyazonosságát egyelőre nem hozták nyilvánosságra – vasárnap este ölték meg az Iszlám Állam terrorszervezet elleni, iraki katonákkal közösen végzett felderítőakció során.

A Teherán és Washington közti feszültség, valamint az Irakban található amerikai érdekeltségek elleni támadások miatt – amelyeket Washington szerint Irán által támogatott iraki fegyveresek hajtanak végre – a terrorellenes küzdelemben részt vevő, amerikai vezetésű nemzetközi koalíció bejelentette iraki hadműveletei felfüggesztését.

Hétfőn az iraki katonai parancsnokság azonban azt közölte, hogy sikerrel járt a felderítőakció, amelyet a koalíció légierejével együttműködve hajtottak végre.

Az Egyesült Államoknak jelenleg mintegy 5200 katonája állomásozik az arab országban. Az ő feladatuk az Iszlám Állam ellen harcoló iraki hadsereg katonai kiképzése.