Joe Biden;Bernie Sanders;amerikai előválasztás;

2020-03-11 08:20:30

Biden már Trumpra feni a fogát

A mérsékelt szárny gyakorlatilag megnyerte a Demokrata Párton belüli küzdelmet, kezdődhet a nyolc hónapos sárdobálás.

Hacsak nem esik egy tégla a fejére, Joe Biden lesz Donald Trump kihívója. A volt alelnök az öt keddi előválasztásból négyet megnyert, egyet gyakorlatilag döntetlenre hozott és csupán a ritkán lakott Észak-Dakota jelölőgyűlésein veszített. Jó esélye van rá, hogy jövő kedden Floridát, majd utána Georgiát is behúzza, amivel gyakorlatilag vége lesz a versenynek – feltéve persze, hogy Bernie Sanders követi a négy évvel ezelőtti mintát és az utolsó pillanat után is folytatja „az establishment” elleni küzdelmét. A szenátor kedden este nem szólalt meg, helyette hazament Vermontba, mérlegelni a megmaradt lehetőségeit.

Biden bezzeg beszélt. Jóllehet a koronavírus járvány miatt ő és Sanders is előre lemondta az ohiói Clevelandbe tervezett gyűlését, a győztesnek muszáj volt learatni a babérokat. A „hazai pályának” számító Philadelphiában állt a mikrofon elé, Sanders fiatal és szenvedélyes szavazóit megdicsérve összefogásra szólított fel, de gyorsan ráfordult kampánya lényegére: Donald Trump négy évének leteltével vissza kívánja állítani a Fehér Ház tisztességét, méltóságát és becsületét. A volt alelnök szerint válságos korunkban a világnak szüksége van Amerika vezető szerepére, az amerikaiaknak pedig egy nyugodt és kiszámítható elnökre, aki visszatér a Barack Obama idején uralkodott civilizált, kompromisszumkereső stílushoz. Úgy tűnik, hogy a koronavírus járvány is Biden kezére játszott – az amerikaiak most megnyugtató hangokat szeretnének hallani, és túl soknak érezték Sanders óriási változásokat sürgető programját.

A kedden előválasztó államok közül Michigant tekintették a legfontosabbnak. Egyrészt ezen a napon itt döntöttek a legtöbb, 125 delegátusról, másrészt a korábban megbízhatóan balra szavazó államot 2016-ban Trump nyerte. Ráadásul az akkori előválasztáson Sanders meglepő győzelmet aratott az esélyesebb Hillary Clinton ellen. Most 53:37-re Biden nyert, aki nagyon nagy különbséggel vitte el Mississippit, és Idahóban illetve Missouriban is győzött. Ezzel mintegy százhatvan delegátusnyi előnyre tett szert Sanders előtt, aki a levélben szavazó Washington állam holtverseny-közeli eredményével sem vigasztalódhatott.

Bár még több mint harminc előválasztás van hátra, Sandersnek szinte már csak matematikai esélye maradt – különösen, hogy a Demokrata Párt arányosan osztja el a delegátusokat, szemben a republikánusok a győztes mindent visz módszerével. Az első három előválasztáson nagyon gyengén szerepelt Biden visszaszerezte a február előtt is élvezett vezető státusát, hiszen a felmérésekben ősszel is végig ő állt az élen, időnként elég nagy előnnyel – csak éppen leszerepelt Iowában és New Hampshire-ben. Tíz nappal ezelőtt, Dél-Karolinában fordult a szerencséje, onnan sikert sikerre halmoz, az ezután szavazó államokban pedig a felmérések szerint 31 százalékponttal vezet.

Most még az sem biztos, hogy megtartják Biden és Sanders vasárnap estére tervezett tévévitáját. Ezt korábban fontos eseménynek tartották, mert Biden hajlamos elkalandozni a témáktól és belezavarodni a saját mondanivalójába, míg Sanders összeszedett és harcias vitázó. Most viszont, ha addig Sanders nem lép vissza, Biden részéről elég, ha elismétli Trump ellenes tirádáit és megvillantja hibátlan fogsorát.