Járványtan

Az ókori mitológia egyik legtöbbet emlegetett istene Pán. Nemcsak az emberiség mintegy negyedének (a depressziósokat is beleértve) életét megkeserítő pánikbetegség okán, hanem azért is, mert nem mondható igazinak az a gazdasági krízis, amelyet ne kísérne egy kisebb-nagyobb pánik a tőzsdéken, pénzpiacokon. 
S mint a feledhetetlen költőtől, Juhász Ferenctől tudjuk: "A babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb." Valóban, a mögöttünk lévő hét negyedik napján zuhant akkorát az OTP-részvények árfolyama, mint legutóbb 22 esztendeje, az orosz válság kellős közepén. (A többi hazai részvény hasonlóképpen részese volt ennek a látványos zuhanásnak.) Magyarok százezrei érezhették úgy, hogy becsapták őket, hiszen a nyugdíj célú megtakarításaik hozama röpke néhány nap alatt elillant, és a korrekció, a visszaépülés ki tudja, mikor, tán csak az ijesztő hírű járvány elmúltával veheti újólag kezdetét.
Van okuk a szomorúságra az időskorúaknak is, hiszen bármiképpen írja is át a gazdasági növekedés forgatókönyvét a koronavírus, az idei nyugdíjprémiumnak jó eséllyel búcsút inthetnek, mivel a feltételéül előírt 3,5 százalékos GDP-bővülés kilátásai nem túl biztatóak. 
A járvány gazdasági hatásait még nem ismerjük, de a kormányok aligha dőlnek be az OECD vagy az IMF 0,1-0,2 százalékos visszaesést jósoló prognózisának. Viszont érdemes visszatekinteniük  azokra a változásokra, amelyek a legutóbbi világjárványokat követték. Emlékezetes, hogy a SARS lezajlása óta élik reneszánszukat az online kereskedőházak. Az ÁSZ ébersége ugyanakkor nem ismer határokat: a kiteljesedőben lévő járvány időszakában jelentette meg "Méltánytalan, hogy alig adózik a digitális gazdaság" című elemzését. A lehető legjobb pillanatot találták meg arra, hogy ujjukat óvón felemelve kételyt keltsenek: "a jelenlegi adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak." Ezek a multik már csak ilyenek...
Szerző
Bonta Miklós

Legyen siker

Szabad-e ennyit írni a koronavírusról? Szabad-e a feltételezésekről írni, a lehetséges következményeket latolgatni? Vajon nem kell-e attól tartanunk, hogy miden egyes sor, minden egyes meg nem erősített hír fokozza a félelmet, pánikot okozhat? De közben szabad-e nem foglalkozni a koronavírussal? Segítünk vagy rontunk a helyzeten, ha megfogalmazzuk aggályainkat, ha kérdőjeleket teszünk a kormány intézkedései, vagy éppen elmaradt intézkedései mögé? Megint másként: megtehetjük-e, hogy szolgaian elfogadjuk a kormány közléseit, és hitelt adunk minden szavának? Bródy János legújabb klipjének – Legyen siker – szövegét átemelve: tarthatunk-e tükröt a valóságnak, ha nincs rá engedély? 
Lehetetlen ezekre a kérdésekre jól válaszolni. Lehetetlen megmondani, hogy hol kezdődik a hazugság, hol a dezinformálás, és hol végződik a korrekt, kötelező információ-átadás. Hallgatom az egyik ellenzéki vezető nyilatkozatát: ömlik belőle a szó, a kormány bírálata az elmulasztott vagy érthetetlen, vagy éppen elhamarkodott döntései miatt. Arról beszél, hogy baj van, az ország egyáltalán nincs felkészülve a vírus terjedésére, a miniszterelnök saját pozícióját erősítgeti a bajban is, és saját céljaira használja fel a válságot. Hogy senki nem tudja pontosan, hogy mit is jelent a rendkívüli jogi helyzet, netán azt, amit Orbán Viktor mindig is szeretett volna: korlátlan, és kontrollálhatatlan döntési jogkört. 
Amikor ezt hallom, megerősítve érzem a hivatalos kommunikáció állításait - azt ugyanis, hogy a kormány az operatív törzs javaslatai alapján cselekszik. Hamis a hang, hiszen tudhatjuk: itt minden döntés Orbán Viktorhoz fut fel, az operatív törzs sem más, mint ő maga.
Aztán arra leszek figyelmes, hogy a kormányzat embere arra figyelmeztet, az ellenzék ne akarja kihasználni politikai céljaira a járványt. És tényleg, nagyon nem lenne helyes, ha ilyet tenne. Orbán esetében viszont az, hogy vállalja a döntéseit, pontosan azt jelenti, hogy nem bújik el az operatív törzs mögé, és ez igazán erős vezetői kvalitásait mutatja. Hiszen hallani olyan panaszt is – valahonnan az amúgy illetékes minisztériumból, méghozzá egészen maga pozícióból -, hogy a szakmai döntések is a miniszterelnök kezében vannak. Amin persze nincs min csodálkoznunk, hiszen megmondta: bízzunk benne. 
De most akkor kiben bízzunk? Higgyünk el mindent a kormánynak, vagy fogadjuk el az ellenzék aggályait? Egy ilyen helyzetben is a politikai alapállásunk szerint kell gondolkodnunk? Koronavírus járvány van, az ENSZ (WHO) szerint világjárvány. Egyelőre fogalmunk sincs, hogy mikor és hogyan lesz vége, miként érint bennünket, a családunkat. Megússzuk a fertőzést, vagy sem? Elveszítjük majd a munkánkat, vagy megvédenek bennünket? Szörnyű, hogy idáig jutottunk: nem tudjuk, hogy hazudnak-e nekünk, manipulálják-e a számokat, vagy most végre nem a politikai haszonszerzés a legfontosabb szempont. Hogy létezhet olyan pillanata ennek az országnak, amikor mindenki számára az a legfontosabb, hogy – újra Bródyt idézve -: legyen siker.
Szerző
Németh Péter

Gesztusok

Nem tudni, mennyi időre kell felfüggesztenünk eddigi életünket. Nem tudni, mikor utazhatunk újra szabadon, mikor rendezhetjük meg a születésnapi bulit a kedvenc helyünkön, mi lesz az iskolaévvel, nyelvvizsgával és érettségivel, mennyi ideig lesz üres a liszt és tészta polca a boltban, és mennyi ideig nem látogathatjuk idős rokonainkat. Mindehhez képest nem fontos, de ezekben a napokban sokunkban tudatosodik, hogy mindennapjaink nélkülözhetetlen részei a színházi előadások, koncertek vagy kiállítások. Naptárunkban lefoglalva a könyvfesztivál és a színházi találkozó napjai, előszobánk parafatábláján sorjáznak a jegyek. 
Számíthattunk rá, hogy így lesz, tudjuk, mennyire fontos az elővigyázatosság, mégis sokkoló volt érzékelni, mi minden marad el. A művészek azonban a kétségbeesés helyett rögvest felocsúdtak, aki csak teheti, online közvetíti az üres nézőtér előtt játszott koncertet, a színházi előadást vagy a tárlatot Berlintől Firenzéig, Marosvásárhelytől Budapestig, Rómától Miskolcig. Nem ugyanolyan a varázslat, de enyhíti a kultúraínséget. És szép gesztus a művészektől, akik így adnak élményt, amiért cserébe nem kérnek semmit. 
Az előadók mozgalmával párhuzamosan jött létre a felocsúdó közönségé is. Azoké, akik már megvették a jegyet a programokra, de nem kérik vissza a belépők árát. Azoké, akik tudják, hogy a művészek és az intézmények egyebek mellett a jegyekből származó pénzből élnek, és az elmaradó bevételek mellett további nagy veszteséget jelent számukra a már megvásároltak visszafizetése. A #nemváltomvissza kezdeményezéssel megoldani nem lehet az eddiginél is nehezebbé váló helyzetet, de segíteni igen. A közösségi oldalon ezúttal valódi közösség jött létre. Ez a két nap pedig bizonyítja, hogy valójában hiába a csatára mindig kész katonák, a kultúrharcot legyőzik a kultúrgesztusok.
Szerző
Hompola Krisztina