Korona és kampó

Egykor a korona és a kard közötti választás okozott nehézséget nagyjainknak. Béla herceg megúszta. Reméljük, mi is, bár most választás sincs: egyszerre van korona és kampó. A koronavírus és a „turisztikai szezonnak idén kampó”, mint a miniszterelnök megfogalmazta, nem éppen hercegi stílusban. (Újabban szeret népéhez nyelvileg is leereszkedni: keccsöléssel kezdte, kampóval folytatja. Csak hogy szellemi fölénye – az anyagiról ne is beszéljünk - kevésbé legyen nyomasztó.) 
A kérdés az, csak a turizmusnak „kampó”-e. És csak idén, vagy tartósan köztünk marad valami rossz. A legiszonyúbb persze az emberveszteség volna. De létezik emberség-veszteség is. Válságos időkben könnyen legázolhatja a fertőzés az erkölcsi normáinkat is: a humánumra és szolidaritásra való hajlandóságot, az önálló gondolkodást, mindazt, ami emberré tesz minket. Egy másfajta koronavírus, amely a hatalomnak, a „koronának” való kiszolgáltatottságot, a kushadást, a minden idegennel szembeni gyanakvást konzerválja arra az időre is, amikor már nincs szükség a kényszerintézkedésekre. 
Nem kérdés: most elkerülhetetlenek a szigorú előírások. Legfeljebb azon lehet vitatkozni, miért hallunk százszor többet a rendészeti intézkedésekről, mint az egészségügyiekről. Az operatív törzset is Pintér belügyminiszter, és nem Kásler vezeti. Talán utóbbit alkalmasnak minősítették a köznyugalom megzavarására.
Természetes, hogy járvány idején, amennyire lehet, mindenki bezárkózik. De már az első menekülthullám idején megtapasztaltuk, hogyan lehet egy valódi problémából az emberek védelmére hivatkozva embertelen ideológiát gyártani, majd azt tartósítani. Hogyan lehet a határzár drótjából virtuális kerítéseket húzni körénk, amelyen kívül mindenki ellenség. Az újabb menekülthullám, találkozva a járványveszéllyel az eddig ép lelkű országok erkölcsi érzékét is próbára teszi. „Hirtelen elfogadhatóvá vált, hogy valaki kimondja: nem baj, ha gyerekek fulladnak a tengerbe” - döbben meg egy görög lapszerkesztő. „Már a mostani helyzet is aláássa Európa igényét az erkölcsi vezető szerepére” - írja az Economist.
Ha a kormányzat is ezen munkálkodik, könnyen lesz az elzárkózás az átmenetileg szükséges rosszból állandó norma, életünk vezérelve. Fizikai kényszerből lelki szükséglet. Ezért kell a hivatalos kommunikációban elegánsan elsiklani afölött, hogy az iráni diákok nem illegális migránsok, hanem a kormány által invitált, fizető egyetemi hallgatók, meghívásukról a keleti diktatúrák iránti rokonszenv-rohamában éppen Orbán egyezett meg ezres nagyságrendben. Most meg bűnbakok.
Hadjárat folyik a kormányintézkedések bármilyen jószándékú szakmai kritikája, egyáltalán: a róluk való gondolkodás ellen is. Csak egy lépés, és abból, hogy ezeket a rendelkezéseket természetesen be kell tartani, már el is jutottak oda, hogy a kormány általában is bírálhatatlan és tévedhetetlen. A kormányfő pláne. Heti pénteki rádiózásában megindító bepillantást engedett lelkébe: sokáig gondolkodott (ő, személyesen), bevezessék-e a veszélyhelyzetet, mert „ez mégiscsak egy demokrácián túli állapot”, ő pedig demokrácia nélkül köztudomásúlag egy tapodtat se. Végül – istennek hála - úgy döntött, hogy rászánja magát. 
Sem a két helyzet, sem a két személy nem hasonlítható össze, előre is bocsánatot kérek, de az embernek csak eszébe jut, mikor hangzottak el hasonlóan gondterhelt mondatok a homlokáról a felelősség verítékét törlő vezetőtől. A Rajk-per kapcsán fakasztotta könnyekre hallgatóságát a nagy-budapesti aktíván az akkori első számú ember: „megvallom, hogy sok álmatlan éjszakámba került, amíg a végrehajtás terve alakot öltött”.
Orbán nem Rákosi, a járványveszély pedig nem koncepciós ügy. Valódi lépéseket követel, de azt semmiképpen sem, hogy nemzetgyilkosnak kiáltsák ki, aki más javaslatot tesz. Már az is elképesztő, hogy a miniszterelnök a kamarák közül csak a Kereskedelmi- és Ipariba ment el, és nem az Orvoskamarába. (Pláne nem a munkavállalói képviseletekhez.) De az, hogy az Orvoskamara figyelmeztetését a védőfelszerelések hiányára micsoda kormányzati gyalázkodás követte, egészen példátlan. Péntek reggel megkapták az iskolák bezárása mellett érvelő pedagógus szervezetek is: ez esetben a tanárokra fizetés nélküli szabadság várna. Érdekes perspektíva a már bezárt intézmények dolgozóinak.
A jogi hátteret feszegetőkre a kormányszolga Alapjogokért Központot küldték rá („politikai értelemben rémhírterjesztés”, „az alapjogi fundamentalizmus jóemberkedő műaggódása”), az orvosokra és a javaslatokat tevő ellenzékre a Magyar Nemzetet és társait („A DK befolyása alá került a Magyar Orvosi Kamara”, „Soros és Gyurcsány emberei fúrják a kormány járványügyi intézkedéseit”). Az egyszerűbb lelkű kommentelő le is fordítja, történetesen a Népszava újságíróját átkozva: „Rohadékok vagytok! Abban reménykedtek, hogy minél több halott legyen. Remélem, hogy az anyátok is köztük lesz.”
Gyerekkorunkban mondtuk, ha valaki különösen rossz arcát mutatta: „Vigyázz, mert úgy maradsz!” Vigyázzunk, mert úgy maradunk. Akkor pedig nekünk korona nélkül is kampó. Mert a veszélyhelyzetnek is megvannak a maga veszélyei. A szerző volt országgyűlési képviselő 
Szerző
Lendvai Ildikó

A veszélyhelyzet hete

Azt állította Orbán Viktor (a Kossuth rádióban), hogy a tanév végét jelentené, ha a koronavírus járvány miatt bezárnák az iskolákat.
Ezzel szemben a tény az, hogy nem jelentené, hiszen a tanév szükség esetén meghosszabbítható, a kieső órák pótolhatók. Rendkívüli jogrendben pedig, amit a kormány vezetett be, bármilyen megoldás elképzelhető. Ha van érv az iskolák nyitva tartása mellett, akkor biztosan nem ez az. 
Azt állította Bayer Zsolt (a Magyar Nemzetben az ellenzék kormánynak szóló bírálatairól), hogy „ezek mind a vírusnak szurkolnak. Ezért tesznek és mondanak bármit, szemrebbenés nélkül. És a kormány bármit is tesz, az rossz. Ideje lenne elzavarni ezeket”.
Ezzel szemben a tény az, hogy senki nem állítja, hogy minden rossz, amit a kormány csinál, legföljebb azt, hogy vagy kevés, vagy következetlen, vagy a tájékoztatás nem megfelelő. Ugyanilyen kritikák a világ minden országában hallhatók, olvashatók a kormányok intézkedéseiről. De a nyugati világban még senkitől sem hangzott el, hogy emiatt ideje lenne elzavarni az ellenzéket. Talán van némi fogalmuk arról, hogy akkor jönne a diktatúra. És maradna a vírus is. 
Azt állította Orbán Viktor (a Magyar Kereskedelmi Kamara rendezvényén), hogy az elmúlt évtized gazdaságpolitikája „a magyar karakter két fontos elemének fölismerésén és kombinálásán alapul: hogy a magyar egyszerre akar sikeres és büszke lenni, és szemérmes lenni. Anélkül is ismerjék el a teljesítményét, hogy neki személy szerint ezt meg kéne neveznie. Ő elvárja a miniszterelnöktől, hogy ő nevezze meg, ezért beszélek az elmúlt tíz év sikeréről én”.
Ezzel szemben a tény az, hogy Orbán azért beszél az elmúlt tíz év sikeréről, mert azt (már amennyiben sikernek lehet nevezni) magának tulajdonítja, hiszen a gazdaságpolitikát nem az emberek, hanem ő dolgozta és dolgoztatta ki. Az egyszerre önfényező és álszemérmes szöveget szintén. 
Azt állította a miniszterelnök (Moldovában, ahol százmillió dolláros hitelkeretet ajánlott föl közös vállalkozások számára), hogy „Magyarország egy szerencsés időszak után ma azt tudja magáról mondani, hogy tőkekihelyező országgá vált”.
Ezzel szemben a tény az, hogy bár „a szerencsés időszak” stimmel, továbbra is olyan ország vagyunk, ahová sokkal inkább jön a tőke, mint megy. Ha pedig valaki mégis azt hinné, hogy magyar cégek mostanában kezdtek külföldön beruházni, az téved, hiszen 2010 előtt is megtették, lásd a MOL-t vagy az OTP-t.  
Azt állította Szentesi Zöldi László (a Demokrata című hetilapban Greta Thunberg és az EU vezetőinek találkozójával kapcsolatban, amely az európai klímastratégiáról szólt), hogy „szegény, hülye Greta valószínűleg még akkor is hajtogatná, hogy ez nem elég, ha azt mondanák neki, hogy üljön az asztalhoz, mert jön a tejbegríz”.
Ezzel szemben a tény az, hogy nemcsak Greta, de a világ tudományos közössége is úgy véli, hogy a jelenleginél sokkal ambiciózusabb tervek kellenek a klímaváltozás leállítására. „Szegény, hülye” tudósok. Egyenek tejbepapit.
Szerző
Bolgár György

Járványtan

Az ókori mitológia egyik legtöbbet emlegetett istene Pán. Nemcsak az emberiség mintegy negyedének (a depressziósokat is beleértve) életét megkeserítő pánikbetegség okán, hanem azért is, mert nem mondható igazinak az a gazdasági krízis, amelyet ne kísérne egy kisebb-nagyobb pánik a tőzsdéken, pénzpiacokon. 
S mint a feledhetetlen költőtől, Juhász Ferenctől tudjuk: "A babonák napja csütörtök, amikor a legnehezebb." Valóban, a mögöttünk lévő hét negyedik napján zuhant akkorát az OTP-részvények árfolyama, mint legutóbb 22 esztendeje, az orosz válság kellős közepén. (A többi hazai részvény hasonlóképpen részese volt ennek a látványos zuhanásnak.) Magyarok százezrei érezhették úgy, hogy becsapták őket, hiszen a nyugdíj célú megtakarításaik hozama röpke néhány nap alatt elillant, és a korrekció, a visszaépülés ki tudja, mikor, tán csak az ijesztő hírű járvány elmúltával veheti újólag kezdetét.
Van okuk a szomorúságra az időskorúaknak is, hiszen bármiképpen írja is át a gazdasági növekedés forgatókönyvét a koronavírus, az idei nyugdíjprémiumnak jó eséllyel búcsút inthetnek, mivel a feltételéül előírt 3,5 százalékos GDP-bővülés kilátásai nem túl biztatóak. 
A járvány gazdasági hatásait még nem ismerjük, de a kormányok aligha dőlnek be az OECD vagy az IMF 0,1-0,2 százalékos visszaesést jósoló prognózisának. Viszont érdemes visszatekinteniük  azokra a változásokra, amelyek a legutóbbi világjárványokat követték. Emlékezetes, hogy a SARS lezajlása óta élik reneszánszukat az online kereskedőházak. Az ÁSZ ébersége ugyanakkor nem ismer határokat: a kiteljesedőben lévő járvány időszakában jelentette meg "Méltánytalan, hogy alig adózik a digitális gazdaság" című elemzését. A lehető legjobb pillanatot találták meg arra, hogy ujjukat óvón felemelve kételyt keltsenek: "a jelenlegi adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak." Ezek a multik már csak ilyenek...
Szerző
Bonta Miklós