Vatikán;húsvét;koronavírus;

2020-03-15 12:18:48

A Vatikán hívők nélküli húsvéti szertartásokat rendelt el

Április 12-ig Ferenc pápa dolgozószobájából egyenes internetes közvetítéssel sugározzák az egyházfő minden imáját, beszédét és a szerdai audienciák felszólalásait is.

A húsvéti szenthét szertartásait a hívők jelenléte nélkül mutatják be a Vatikánban – derült ki a pápai állam liturgiai hivatalának rendelkezéséből vasárnap, amelyet az olaszországi egyházmegyékben is követnek majd a koronavírus terjedése miatti rendkívüli egészségügyi óvintézkedések értelmében.

Az egyházi szertartások szervezésével foglalkozó Pápai Ház „zárt ajtók” mögötti szertartásokat rendelt el a három hét múlva esedékes húsvéti hétre.

Ez azt jelenti, hogy a virágvasárnapi szertartást, a nagycsütörtöki, nagypénteki, valamint a szombati, húsvét vasárnapi és hétfői egyházi eseményeket is hívők részvétele nélkül tartják meg. Az intézkedés a hagyományosan a Szent Péter-bazilikában és a Szent Péter téren tartott szertartásokra vonatkozik, mivel azokat már egy hete lezárták. Hívők nélkül tartják meg a Via Crucis keresztútját is nagypéntek este a Colosseumnál.

Azt még nem tudni, hogy Ferenc pápa személyesen elmegy-e a szertartások helyszínére, vagy a Vatikánban, az apostoli palotákban maradva vezeti a keresztút stációit.

Április 12-ig a Vatikán Ferenc pápa dolgozószobájából egyenes internetes közvetítéssel sugározza az egyházfő minden imáját, beszédét és a szerdai audienciák felszólalásait is.

Az olaszországi templomok többségét bezárták az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) miatt bevezetett rendkívüli óvintézkedések következtében. A legtöbb fertőzöttet regisztráló északnyugati Lombardia tartományban már hetek óta zárva tartanak a templomok, máshol, köztük a római egyházmegyében, misét nem mutatnak be, de a plébániatemplomok nyitva vannak, hogy a hívők be tudjanak térni imádkozni.

A korábban kiadott rendelkezések szerint az olaszországi egyházmegyék felmentették híveiket a vasárnapi és az úgynevezett parancsolt ünnepek alkalmából tartott szentmiséken való részvétel alól.