külföldi lapszemle;Szabad szemmel;

- Szabad szemmel: a járvány leleplezi a nacionalistákat és a populistákat

Nemzetközi sajtószemle, 2020. március 16.

Yahoo/Reuters

A Bizottság azt szeretné, ha a határok lezárása nem érintené az áruforgalmat, illetve az orvosi felszerelések kivitelét. A testület ma nyilvánosságra hozza, hogy pontosan milyen intézkedéseket tart kívánatosnak e cél érdekében. Von der Leyen már tegnap kijelentette, hogy nem szabad gátolni a termékek szabad áramlását. Ezért tájékoztatják a kormányokat, hogy Brüsszel milyen lépéseket tekint elfogadhatónak a határokon. Meg kell védeni az emberek egészségét, de az egészségügyi ellátáshoz szükséges dolgoknak el kell jutniuk a betegekhez, a gyárakba és üzletekbe. Ugyanez vonatkozik a gyógyító személyzetre is.

Az EU arra ösztönzi az ipart, hogy fokozza a védőfelszerelések előállítását, viszont ezeket az árukat csakis az érintett államok kifejezett engedélyével lehetne szállítani a közösségen kívüli megrendelőknek. Ma különben az unió a tagállamokkal közösen új közbeszerzési akciót indít tesztkészletek és lélegeztető gépek gyártására. Von der Leyen szerint most elsősorban Olaszországnak van szüksége ilyen segítségre, de később valószínűleg más tagok is rászorulnak. Azt azonban elsődleges fontosságúnak nevezte, hogy a különleges állapotok közepette is működjön az egységes piac.  

Spiegel

A járvány leleplezi a nacionalistákat és a populistákat, mert feltárja, hogy valójában veszélyes uszítók, akiket nem érdekel a valóság, ám éppen ezért súlyos hibákat követnek el. Csak az kell hozzá, hogy igazi gondokat kelljen megoldaniuk és a valóság azonnal felülkerekedik, mivel működik. A hülyítés híveinek viszont teljesen mindegy, mi a tényleges helyzet, azt mondják, amiről úgy gondolják, hogy hasznukra van az adott pillanatban. Viszont az ilyesmi gyakran vonzóbb, ezért könnyebben eladható. Főleg ha bonyolult témáról van szó. Persze amíg a populisták ellenzékben vannak, nem tűnik fel, hogy üres szólamokat hangoztatnak. De ha bekerülnek a hatalomba, akkor is el tudnak lavírozni egy darabig.

Csakhogy most a koronavírus miatt nehéz idők járnak, ami globális gazdasági visszaeséshez vezet. Csak a mérték, az időtartam kérdéses, továbbá, hogy mely államok, cégek és bankok mennek csődbe, és milyen lesz minden, mire egyszer majd véget ér a válság. Hogy egy ostobaságokat terjesztő politikus mennyi kárt tud okozni, arra jó példa Trump. Először elterelő hadmozdulattal próbálkozott, így az USA sok időt vesztett, hogy az egészségügye fel tudjon készülni. De elégtelen választ adott a kormányzat akkor is, amikor arról volt szó, hogy stabilizálni kell a gazdaságot.

Napjainkban a populizmus, a nemzeti önzés és a sima hozzá nem értés igencsak elterjedt kormányzati szinten. Szaúd-Arábia és Oroszország az olajár háborút vív, miközben bezuhan a világméretű konjunktúra. Szíriában egymással csatározik Putyin és Erdogan. Vagyis vetélkedés megy együttműködés helyett, márpedig ez azzal fenyeget, hogy kiéleződik az orvosi és gazdasági helyzet. De a bajban kiderül, hogy a populisták csak a szólamokban jók, a vírus, a klíma-, vagy a migrációs politika már nem az ő asztaluk. Viszont azonnal megbünteti a hibákat a mostani fertőzés, amelynek következményeit azonnal észlelik a polgárok.

Ugyanakkor az unalmas technokraták bizonyítják, hogy mire képesek. A halottnak tartott német nagykoalíció igen rövid idő alatt jelentős gazdasági mentőprogrammal rukkolt ki. És megtesz mindent, kerüljön, amibe kerül. Márpedig ez a helyes irányvonal a bizonytalanság ellen. Az állam feladata mindenkor az, hogy előbbre vigye a társadalom ügyét, és megvédje az embereket a nagy fenyegetésektől. Ezért kellenek a politikában profik. Akiket hidegen hagynak a tények, azok kudarcot vallanak, amint komolyra fordulnak a dolgok. Ráadásul úgy sülnek fel, hogy az jól látható a közvélemény számára.    

Economist

A kormányok egészen példátlan lépésekhez folyamodnak a vírus miatt, ám kérdés, hogy olasz mintára a többieknek is le kell zárniuk az egész országot. Ami Olaszországban történik, abba beleborzong Európa és Amerika is. De a jelek szerint hamarosan másutt is élesen megugrik a betegek száma. Úgyhogy árgus szemekkel figyelik, sikerül-e Rómának lelassítania a fertőzés terjedését és így legalább lélegzetvételnyi szünethez jutnak a kórházak. Jelenleg azonban félő, hogy sok orvos és ápoló lelkileg kiég, mert neki kell eldöntenie, hogy kit mentsenek meg, és kit hagyjanak a sorsára.

Olaszország a 2. világháború óta nem látott ellenőrzést rendelt el. Mások – egyelőre legalábbis – nem tartanak szükségesnek ilyen szintű korlátozásokat, csakhogy egyre többen betegszenek meg. Viszont nincs semmiféle garancia arra nézve, hogy sikeres lesz az olasz országos karantén. Az két dologtól függ: egyrészt, hogy az emberek mennyire partnerek hozzá, másrészt, hogy meddig maradnak érvényben a különleges rendelkezések, hiszen óriásiak a gazdasági és társadalmi költségek. Egyébiránt az olaszok a kínai példát követik. Vuhanban az emberek több mint egy hónapig nem hagyhatták el az otthonaikat. Ehhez képest Olaszországban elég, ha bárki kiállít saját maga számára egy papírt és máris mehet, ahová akar.

Egy hongkongi szakértő, aki a WHO-csapat részeként mérte fel a kínai intézkedések hatását, úgy látja, egyelőre senki sem tudja megmondani, melyek a leghatásosabb intézkedések a Covid-19 ellen. A nagy kérdés az, hogy teljes ellenőrzést kell-e bevezetni, ahogy azt Peking csinálta, vagy netán elég bizonyos elemeket átvenni.    

Guardian

A koronavírus miatt ismét divatba jöttek a szakértők, de azért a populisták továbbra is megosztásra játszanak. Még akkor is, ha Trump esetleg felfüggeszti a tudomány elleni háborúját, Johnson pedig szünetelteti a közigazgatásban zajló tisztogatást, illetve a BBC elleni hadjáratot. Ugyanakkor Európában még mindig kísértenek a demagóg hullarablók, akik előre megjósolhatóan azzal érvelnek, hogy a járvány igazolja a politikájukat. Idetartozik Salvini, Le Pen és Orbán, akinek a biztonsági tanácsadója a napokban azt állította, hogy van bizonyos kapcsolat a fertőzés és az illegális migránsok között.

A valóság hirtelen behatolt az amerikai elnök színjátékra és manipulációra épülő hatalmi rendszerébe, és nem lehet onnan twitter-üzenetekkel kiűzni. Továbbá hiábavaló volna drónokat bevetni ellene, felesleges a pártszolidaritás és nem segítenek a kampányjelszavak sem. Viszont a politikus azonnal könnyűnek találtatik. Egyértelmű, hogy más országokhoz viszonyítva az USA sokkal kevesebb tesztet végzett el, és meggondolatlan volt bizonyos közintézmények bezárása. Az elnök hiába gúnyolódott a Covid-19-cel kapcsolatos félelmeken, az már a gazdasági sikert, ezzel az újraválasztását fenyegeti.

A populisták lehetnek ugyan tehetséges uszítók, de mindig megbuknak, amikor alapvető hozzáértésre van szükség. Pont ez az oka, hogy a demokraták a megnyugtatóan szürke, régimódi Bident állítják csatasorba. Trump egy hete még tagadta, hogy baj van. Pár napra rá már drasztikus intézkedéseket jelentett be, ideértve a beutazási tilalmat Európából, csakhogy ezt nyakon öntötte azzal, hogy Amerika mindenek előtt, és hogy külföldi vírusról van szó. Pont az ilyesmi miatt tudott győzni 4 éve. És boldogan szajkózza tovább az összeesküvés-elméletet.

Bármilyen hatása is van a példátlan egészségügyi intézkedéseknek, a megosztásra és a polarizálásra épülő politika annyira elterjedt, hogy befolyásolja, milyen választ ad a világ a mostani nehézségekre. A történelem azonban azt mutatja, hogy a haladást ugyan mindig visszalépések tarkítják, ám az emberség megteszi a magáét és egyszerűen átevickél a problémákon.    

FAZ

Elképzelhető, hogy a jövőben Orbán Viktor irányvonalához igazodik a horvát kormánypárt, a HDZ. A hozzávetőleg 200 ezres tagság tegnap szavazhatott arról, hogy kit támogat inkább: Plenkovics kormányfőt, vagy Kovac külügyminisztert. Utóbbi azt mondja, hogy a két súlyos választási vereség után nem lenne jó, ha az idei parlamenti választáson is beleszaladnának egy pofonba. Ezért változtatni kell a politikán, meg kell akadályozni, hogy a horvátoknál is létrejöjjön olyan erős irányzat, mint a németeknél a szélsőjobbos AfD. A Horvát Demokratikus Közösségnek olyan erővé kell válnia, ahol igazán otthon érzik magukat a konzervatívok és a kereszténydemokraták is.

A másik oldal ezzel szemben azt mondja, hogy Kovac igazából horvát AfD-t akar a HDZ-ből csinálni. Vagyis még inkább jobbra tolná a pártot és az európai kereszténydemokraták soraiban is az orbáni vonalra állna rá. Mivel mindössze 4 EP-képviselőről van szó, ez nem rázná meg az EPP-t, de azért minden mandátum számít, amikor zsugorodik többsége Strasbourgban. És az azért jelzésértékű volna az európai konzervatívok számára, ha egy újabb kormánypárt távolodna el tőle, követve a magyar példát. A miniszter a sajtóban igyekszik elhárítani, hogy ő volna Orbán kedvenc jelöltje. Azt mondja, hogy ő a Kohl-féle hagyományok híve, de hát ugyanerre hivatkozik a magyar vezető is.

Jól informált diplomáciai körök azzal számolnak, hogy Kovács részben keresztül tudja vinni a célkitűzéseit, és tartósan a nem jelentéktelen belső ellenzék vezére lesz az elnökségen belül.  

Financia Times

A lengyel Legfelsőbb Bíróság jövő hónapban távozó elnöke élesen kikelt a kormánypárt igazságügyi reformjai ellen. Gersdorf szerint a PiS fokról fokra számolta fel a bírói függetlenséget. Így most már az emberek olyan megjegyzéseket engednek meg maguknak a bíróságokkal szemben, amilyenekre korábban nem vetemedtek volna. De hát a gyűlölet megtette a magáét és ez vonatkozik a tárgyalótermekben tapasztalható hangulatra is. A tekintélyhiányt az eredményezte, hogy a Jog és Igazságosság szép lassan fölénybe juttatta a politikát az igazságszolgáltatással szemben, noha az kiváltotta Brüsszel tiltakozását.

A módosítások a 3. hatalmi ág minden fertályára kiterjedtek, ideértve, hogy vonal hű emberekkel töltötték fel az Alkotmánybíróságot, hogy a parlament dönt a bírák kinevezéséről és új testület alakult a bíróságok tagjainak megfegyelmezésére. Az ügyészség már kezdeményezte is, hogy induljon eljárás egy bíró ellen, aki nyilvánosan bírálni merészelte a kormánypártot.

Gersdorf úgy látja, hogy ha helyt adnak a kérésnek, az nagyon veszedelmes precedenst teremtene. Akkor ugyanis onnantól kezdve a politikai igények alapján születnének az ítéletek. Viszont ha veszélyben van a jogállam, akkor a bíráknak kötelességük megnyilvánulniuk, hiszen az alkotmány megőrzésére esküdtek fel. A bírónő emlékeztetett arra, hogy ha a többi tagállam a fejlemények fényében megkérdőjelezi a lengyel bíróságok döntéseit, az azt jelentené, hogy az ország gyakorlatilag kiválna a közösség jogrendjéből. A bizalom aláásása azonban olyan, mintha tőrt döfnének a nemzet szívébe – tette hozzá.

Los Angelesben még az edzőtermek is