törlesztés;bankszövetség;

2020-03-17 15:47:47

Bankszövetség: bizonyos területeken elkerülhetetlen a törlesztési moratórium

Aktívan dolgoznak az önhibájukon kívül bajba került, hitellel rendelkező családok és vállalatok pénzügyi helyzetének stabilizálásán – közölte a Magyar Bankszövetség.

Finanszírozási szempontból vannak olyan területek, ahol elkerülhetetlen bizonyos hiteltörlesztési moratórium kihirdetése – fogalmaz közleményében a Magyar Bankszövetség, amely tájékoztatása szerint folyamatosan vizsgálja a leginkább sújtott ágazatok és vállalkozások helyzetét, és számba veszi a munkahelymentő pénzügyi megoldási lehetőségeket. Mint írták: aktívan dolgoznak az önhibájukon kívül bajba került, hitellel rendelkező családok és vállalatok pénzügyi helyzetének stabilizálásán.

Mint megírtuk: a Magyar Nemzeti Bank hétfőn hiteltörlesztési moratórium bevezetését javasolta a kereskedelmi bankoknak a vállalati ügyfelek esetében. Az MNB az év végéig fel is függesztette az általa finanszírozott Növekedési Hitelprogram törlesztését, vagyis ezt nem kell az év végéig fizetniük a cégeknek. A kereskedelmi banki hitelek esetében ezt egyelőre csak javasolja a jegybank, igaz hozzátették, hogy ha ez nem történik meg, akkor a kormánytól kérik a vállalati hitelek esetében a törlesztési moratórium bevezetését, és akkor már kötelező jelleggel.

A Bankszövetség most azt írta: a nemzetközi folyamatok azt jelzik, hogy a veszélyhelyzet miatt sorban jelennek meg a válságintézkedések. Most különösen nagy szükség van a következetes, higgadt és hatásaiban végig gondolt megoldásokra, egyes bevált nemzetközi jó gyakorlatok adaptációjára.

Jelezték: a gazdaság vérkeringésének fenntartásához a bankszektor minden körülmények között biztosítja a folyamatos rendelkezésre állást, az üzletmenet folytonosságát, a digitális szolgáltatások elérhetőségét, a készpénzforgalmat. Ugyanakkor arra is figyelmeztettek: számításba kell venni, hogy a bankszektor úgy készül a gazdaságmentő lépésekre, hogy közben maga is óriási kihívás előtt áll. Az ügyfélkör gazdasági nehézségei a bankok mérlegében is hatványozottan és veszteséget eredményezően fognak megjelenni – mutattak rá.

A Bankszövetség a Kormányzati Operatív Törzs intézkedéscsomagjait követve szorosan együttműködik a Pénzügyi Akciócsoporttal és a Gazdasági Újraindítási Akciócsoporttal, valamint a Magyar Nemzeti Bankkal is. Gazdaságvédő javaslatcsomagjukat eljuttatták az illetékes kormányzati egységhez, emellett továbbra is szakmai ajánlások kiadásával kívánják segíteni a pénzügyi szektor és az ügyfelek felkészülését, és a veszélyhelyzet hatásainak enyhítését.