Gulyás: A szakma 10 és 15-szörösre teszi azoknak a számát, akik megfertőződtek

Publikálás dátuma
2020.03.19. 10:48
GULYÁS Gergely
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
A következő napokban meg fog ugrani a fertőzöttek száma a miniszter szerint.
A szerdai kormányülés is a koronavírus elleni védekezés jegyében telt. Látjuk, hogy az osztrák-magyar határon milyen helyzet alakult ki, ezért a kormány hajlandó humanitárius korridort biztosítani azoknak, akik Romániába, vagy Bulgáriába szeretnének visszatérni. Ezt csak akkor hajlandóak megtenni, ha az országok befogadják állampolgáraikat, ők nem rekednek a magyar határon – jelentette be Gulyás Gergely.   A Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtök délelőtt Kormányinfót tartott Mit, miért tesz a kormány? címmel, a szerdai kormányülésről tájékoztatva.  Az áruszállítást is veszélyeztette a határon történt feltorlódás, ezért új határátkelőhelyeket nyitottak meg. Hegyeshalomnál várhatóan hosszabb ideig lesz probléma, a humanitárius folyosón az átkelést este kilenc és reggel öt óra között biztosítják. Kópházán, Rábafüzesen is megnyitották a határt, ott nem kell sorokra számítani. A vendégmunkásoknak Hegyeshalom továbbra is rendelkezésükre áll, amíg Románia és Bulgária felé el tudják hagyni Magyarországot.
Elmondása szerint Magyarország még a kevésbé fertőzött országok közé tartozik, de nagy a látencia. A szakma 10 és 15-szörösre teszi azok számát, akik megfertőződtek, de még nem mentek orvoshoz.

Hangsúlyozta, hogy a következő napokban meg fog ugrani a fertőzöttek száma. Értékelték a gazdasági hatásokat is. Továbbra is legfontosabb az emberi élet védelme, de azt is látni kell, hogy a járvány rendkívüli mértékben megterheli a gazdaságot. Általános feladatként írták elő, hogy a gazdaság újraindítását elő kell készíteni. Vannak szektorok, amelyek már leálltak.
– A turizmus gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, ahogy Európa többi országában is

– tette hozzá.

A rendkívüli jogrendet 15 napra rendelték el, ez jövő héten lejár. Az Országgyűlés hétfőn dönt arról, hogy ezt meghosszabbítsák-e. Újabb akciócsoportot hoz létre a kormány Önkéntesség Akciócsoport néven, Révész Máriusz vezetésével, amely a védekezéshez szükséges adományok koordinálását fogja végezni. Hangsúlyozta, hogy a védekezéshez szükséges források rendelkezésre állnak, ahhoz nem kell anyagi segítség. Magánkórházak is sokat tesznek a felkészüléshez. A fizetési moratórium a babaváró hitelekre is vonatkozik, december 31-ig ott sem kell törleszteni, ahogy a diákhitelek esetében sem. A fogyasztói hiteleknél is maximalizálták a teljes hiteldíj mutató összegét 5,9 százalékban. Egyik legfontosabb feladatként a munkahelyek megtartását jelölte meg Gulyás Gergely. A miniszter közölte, hogy a jegybankkal együttműködésben segítenék majd a kis- és középvállalkozásokat. Leszögezte, hogy a gazdaság működőképességét, ahol lehet, fenn kell tartani, ezért minden olyat veszélyes javaslatnak tart, ami nem ezt szolgálja. Megjegyezte, hogy a kereskedelmi egységek bezárása heti szinten 140-160 milliárdos kiesést jelent. A védőmaszkok hiányáról elmondta, hogy harcolnak a maszkokért, de a Hamburgban rekedt 120 ezer maszk még nem érkezett meg. Elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók prioritást élveznek e tekintetben, és mindent megtesz az állam azért, hogy újabb maszkokat beszerezzen. Jó esély van arra, hogy Kínából egy nagy adag, a jelenlegi készleteket meghaladó mennyiség érkezzen.
– A szabadkereskedelem jelenleg inkább szabadrablást jelent

– állapította meg. Pontos számot nem mondott, de annyit elárult, hogy egymilliónál nagyobb mennyiségről van szó.

Hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek azért, hogy idén le tudjanak érettségizni a diákok, a digitális oktatás bevezetése mellett is. Egyelőre nem született döntés lakhelyelhagyási tilalomról. A biztonságérzetet szeretnék növelni, de ezt nem segítené, ha a katonák is az utcán tartózkodnának. Kijárási tilalom esetében elkerülhetetlen lenne a katonaság jelenléte. A fizetési moratórium létezik. Mivel nem rendes jogrendben vagyunk, máskor sokszor hetek, hónapok alatt születnek döntések. Ha valaki tovább utalja a hitelének törlesztőrészletét, akkor az egyértelmű utalás arra, hogy továbbra is fizetni akar. Azért biztosan nem kell tenni semmit, hogy a moratórium beálljon, tehát ha valaki nem akar most fizetni, bármikor abba hagyhatja a moratórium ideje alatt a törlesztést.
Százezres munkanélküliséggel számol a kormány.

Közölte, hogy nincs gyógyszerhiány Magyarországon, de van néhány olyan gyógyszerkészítmény, amely patikában nem kapható. Ez a tranzitforgalom akadályoztatásának is köszönhető. Azt remélik, hogy ez meg fog szűnni hamarosan. Indokoltnak látják, hogy bevezessenek korlátozást arra, hogy egyes termékek esetében egy ember mennyi gyógyszert vásárolhat. Nyitott a kormány arra a konzultációra az önkormányzatokkal, hogy egységesen szabályozzák az óvodák és bölcsődék bezárását, illetve nyitva tartását. Azt kérik, hogy a bankok is vállaljanak szerepet abban a komoly válsághelyzetben, ami mindenkit érinteni fog.
Az egyes ágazatok megszűnése (például vendéglátóipar, előadóművészet) több száz milliárdos kiesést jelent a költségvetésnek, de ennek pontos összegét még nem tudja megmondani a miniszter.
Úgy gondolja, hogy a tesztek számát növelni kell, ezt indokoltnak tartja, de ebben az operatív törzs az illetékes.

Arra a kérdésre, hogy miért nem adnak ki területi, illetve életkorra vonatkozó adatokat, azt felelte, hogy a beazonosíthatóságot is kizárja, hogy ezeket nem közlik, illetve a pánikot nem növeli. Hozzátette, hogy senki nem ringathatja magát abban a reményben, hogy van az országnak olyan területe, amelyet nem érint a fertőzés. Leállt az új költségvetés tárgyalása az Európai Unióban. Abban egyetértenek a tagállamok, hogy az áruszállítást biztosítani kell. A háziorvosoknak küldött dobozokban maszkokat megyénként az állam. Gulyás szerint szó sem volt róla, hogy egyénileg kellene ilyeneket beszerezniük az orvosoknak.   Most az első feladat a védekezés, de a kormány értékeli az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit, akik most jelentős túlmunkát is vállalhatnak. Egyelőre az az érdek, hogy álljon rendelkezésre a szükséges kapacitás, később dönthetnek az utólagos kompenzálásról. Ha a kaszinók valóban nyitva tarthatnak, akkor a védőmaszkokat biztosítani kell, de Gulyás Gergely érthetetlennek tartja, hogy miért vannak nyitva. Emlékeztetett arra, hogy Kínában öt hónap alatt jelentősen csökkent a fertőzések száma. Magyarországon januárban kezdődött, a védekezéstől függően húzódhat el a járvány lefolyása. Hozzáfűzte, hogy senki nem mondhatja most azt felelősséggel, hogy a járványnak két hónap múlva vége lesz, de mindent meg kell tenni a fertőzés terjedésének lassításáért. 
Úgy véli, akár 300-400 napba is telhet a vírus teljes lecsengése.

Közölte, hogy az a szerencsés helyzet, ha az Országgyűlés működik, de ha a szükséges felhatalmazást jövő héten megkapják, akkor a védekezéshez elegendő valamennyi lépést meg tudja majd tenni a kormány. Hozzátette, hogy a parlamenti képviselők nem élvezhetnek hátrányt vagy előnyt, akkor kell őket is tesztelni, mint másokat. Akkor szűrik őket is, ha vannak tüneteik.   Az, hogy az emberek költekezzenek és fogyasszanak, az gazdasági érdek. Ezért is döntöttek a fizetési moratórium bevezetéséről. Minden olyan technikai fejlesztést támogat, amely gyorsítja a tesztelés eredményéhez hozzájutást. Szűrés itt nincsen, tesztelés van, ami csak 50, legfeljebb 70 százalékos valószínűséggel mutatja ki a fertőzöttséget. Könnyen lehet, hogy valakinél mindkét teszt negatív lesz, és végül a lappangási idő alatt derül ki, hogy fertőzött.
A lakhelyelhagyási tilalom bevezetést a fertőzés terjedésének gyorsaságától teszik függővé. Jó lenne elkerülni, de senki nem tudja garantálni, hogy sikerül.

A kormányzati szektorban nem terveznek elbocsátásokat. Egyes szektorokban nincs értelme bevezetni elbocsátási moratóriumot, mert azonnal csődbe is mennek cégek. Azt javasolta, hogy aki nem érzi feltétlenül szükségét, hogy befejezze a munkát, az dolgozzon tovább, mert különben a gazdaság nagy bajban lesz. Elismerte, hogy egyes munkakörökben, például a kozmetikusok, fogorvosok esetében nagyobb a fertőzés veszélye. Néhány esetben bírálta felül eddig a kormány az operatív törzs döntését, ilyen volt a házi karantén bevezetése, amitől az operatív törzs ódzkodott.
A szerdán az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéscsomag már megjelent a Magyar Közlönyben. A rendelet szerint a hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége akként módosul, hogy az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, ennek időtartamát egy újabb kormányrendelet meghosszabbíthatja. A határozat a járványtól leginkább sújtott ágazatokról is rendelkezik.
Szerző
Frissítve: 2020.03.19. 12:30

Pozitív lett a koronavírus-tesztje három Magyarországról hazatért dél-koreai vívónak

Publikálás dátuma
2020.03.19. 09:57

Fotó: Kovács Tamás / MTI
A női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott.
Pozitív lett a koronavírus-tesztje a dél-koreai vívóválogatott három tagjának, akik vasárnap tértek haza Európából, és egy magyarországi versenyen is jártak. A dél-koreai vívószövetség közleményében nem szerepel a sportolók neve, csak az, hogy egyikük egy 25 éves nő. A női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott, majd kedden Ulszanban megvizsgálták, és ezután kapták meg az eredményt, amelyről értesítették az ország olimpiai bizottságát is. Később további két vívóról derült ki, hogy megfertőződött a koronavírussal. A szövetség szerint a válogatott minden tagját hazaküldték, aki a betegekkel együtt Európában járt, és számukra házi karantént írtak elő. A Koreai Köztársaságban eddig 91-en haltak meg a koronavírusos megbetegedés miatt.
Szerző
Frissítve: 2020.03.19. 10:31

Orbán Viktor reggel hatkor már a Belügyminisztériumban tekinti át a helyzetet

Publikálás dátuma
2020.03.19. 09:17

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala
Elmondása szerint ő az első a helyszínen.
A szomszédos országokba tartó tranzitutasok helyzetéről is tájékozódott Orbán Viktor miniszterelnök az operatív törzs csütörtök reggeli ülésén; erről a témáról beszélt a tanácskozás kezdete előtt készült Facebook-videóján.
- Én vagyok az első. Operatív törzs ülést tartunk, az éjszakai helyzetet tekintjük át. Remélem, hogy az éjszaka működött a határzár és a határőrizet, és abban is bízom, hogy a humanitárius folyosókon, akiknek kellett, azok át is jutottak

- fogalmazott kormányfő.

A bejegyzés szerint csütörtök reggel 5 óra 55 perckor készült a felvétel a Belügyminisztériumban.