Románia;koronavírus;

2020-03-20 11:00:00

Aggodalom határok nélkül - Romániában meglepően jól működik a válságkezelés és a tájékoztatás

Mit tehet az, akinek valamely szomszédos országban élő öreg szülője feltétlen segítségre szorul – megbetegszik, kórházba kerül, ne adj Isten netalán elhalálozik? Hogy siethet segítségére? A kérdés egyáltalán nem költői és hipotetikus, Magyarország ugyanis abban a helyzetben van, hogy területén igen sok, a szomszédos országokból áttelepedett magyar ember, család él. Sok esetben úgy, hogy idős szüleik, más családtagjaik a szomszédos országban maradtak. Legtöbben, a határon túli magyar közösségek nagysága folytán, természetesen Romániából/Erdélyből származnak.

Kérdéseinkkel megkerestük a budapesti román nagykövetséget, ahol elmondták, a rendkívüli helyzetben nem tudnak tájékoztatást adni, erre csak a bukaresti külügyminisztérium jogosult, amely viszont pillanatnyilag a sok ezernyi, főleg a magyar határon rekedt állampolgárának hazatelepítésén dolgozik.

Bukaresti politikai, diplomáciai körökből annyit tudtunk meg, hogy egyelőre a magyar vészhelyzet és román szükségállapot ellenére sincs teljes határzár a magyar-román határon. Van viszont igen szigorú ellenőrzés, több órás várakozás. Magyarország nem számít veszélyzónának, Romániában nincsenek vesztegzár alá helyezett települések, tehát elméletileg az, akinek ottani szüleje valóban halaszthatatlan segítségre szorul, elérhető. Azt viszont senki sem tudja garantálni, hogy ez így is marad, hiszen a rendelkezések a járványhelyzet függvényében változnak.

Minden forrásunk azt valószínűsíti, hogy teljes határzár nem is lesz, haláleset miatt mindenképpen beléphet a családtag az országba. Azt is hozzáteszik, Románia egyoldalú intézkedéseket eddig sem hozott és nem is fog, minden, a magyar-román határt érintő kérdésben a magyar féllel konzultálva, közös megegyezéssel hozza meg a döntést.

Romániában eddig meglepően jól működik a válságkezelés és a tájékoztatás. Az iskolaszünet miatt munkából kieső szülőknek 75 százalékban fizetett szabadság jár. Ludovic Orban miniszterelnök csütörtöki bejelentése szerint az állami költségvetésből fizetik a járvány miatt kényszerszabadságra küldött munkavállalók juttatását, akik fizetésük 75 százalékára jogosultak. Ezt a munkanélküli segélyalapból fedezik, amennyiben az érintett munkáltatók a kormányzati tiltások miatt szüntették be tevékenységüket (mint például a vendéglátóhelyek és rendezvényszervezők), vagy arról nyilatkoznak, hogy forgalmuk legalább 25 százalékkal esett vissza a koronavírus-járvány miatt. Ötmilliárd lejre (350 milliárd forint) emelik a kis- és középvállalkozások hitelkeretének plafonját, amit szükség esetén 15 milliárdra növelnek. Az állam garanciát vállal a hitelekre, a kamatokat száz százalékban támogatja a kormány. Az egészségügyi minisztérium plusz összegeket kap a karanténközpontok üzemeltetési költségeinek fedezésére. 

A belügyi tárca költségvetését 100 millió lejjel növelik az alárendeltségébe tartozó rendőrség, határőrség, katasztrófavédelem és csendőrség tagjainak védelmét szolgáló felszereléseket biztosítására.

A kommunikáció kiváló, csütörtökig napi két sajtótájékoztatót tartott a válságstáb, ezután napi egyet fog, 13 órakor. A közölt adatok viszont nagyon részletesek. Településre, korra, nemre lebontva adják meg az adatokat. Szerdáig az igazoltan koronavírussal fertőzöttek 50 százaléka volt nő, 45 százalék felnőtt férfi, 5 százalék pedig kiskorú.

A román statisztika meglepő adatokat mutat, mindenekelőtt azt, hogy a fiatal korosztályokban a legnagyobb a fertőzési arány. A diagnosztizáltak átlagéletkora 41 év. Közülük 2 százalék 0-9 év között, 3 százalék 10-19; 13 százalék 20-29, 26 százalék 30-39, 28 százalék 40-49, 19 százalék 50-59, 5 százalék 60-69, 4 százalék 70-79 év közötti. Egyetlen 80 év fölötti koronavírusos beteget sem regisztráltak szerdáig.

Romániában a szükségállapot idején nem tartanak templomi istentiszteleteket, sem más zárt térben zajló vallási összejövetelt. Szabadtéren is 25–30 percre korlátozzák az istentisztelet időtartamát, legfeljebb százan vehetnek részt rajta és a híveknek 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól. A temetések sem zajlanak zárt térben – kápolnában –, csak minimális részvétellel a sírnál.

A csütörtök délben bejelentett adatok szerint 277-re emelkedett a fertőzések száma, ami 17 új esetet jelent. Az új megbetegedettek 19 és 67 év közöttiek.