Csirke, kézfertőtlenítő, szájmaszk – ezeknél most „testközelből” látszik, mi is a fő gond a központi tájékoztatással a koronavírus idején. A valóságban nem az történik, vagy épp a szöges ellentéte zajlik annak, mint amit kommunikálnak.
Többször hallhattuk az operatív törzstől, hogy veszélyhelyzetben nem engedik a „nyerészkedést”, és a védekezésnek nincs anyagi korlátja. Ehhez képest maszkot rég nem kapni a gyógyszertárban, se olcsót, se drágát, és hosszú időre a tudatunkba ég a 2800 forintos csirkemellről kirakott árcédula, ami az év elején még 1400 forintot mutatott. Kézfertőtlenítőt – jó drágán – csak limitált mennyiségben kap, aki végigállja a patikák előtti sort. Egy olvasónk jelezte, hogy nem kap a gyerekének éjszakai inzulint, ami kezd hiánycikk lenni. Ez önmagában baj, de az még inkább, hogy ezekről nem beszélnek.
A hárítás és az információk bezárása az egyik legrosszabb, amit járvány idején tehet egy kormány. Ha valamire most nincs szükség, az az őszintétlenség. Egyszerűen azért, mert gyanút ébreszt, rombolja a bizalmat, ami egy ponton olyan gyorsan omlik össze, mint legutóbb a miniszterelnök Facebook-oldala. A kommunikáció ehhez képest még mindig egyirányú, habonyi, propaganda-szerű. A lélegeztetőgépekről például megtudhattuk – a múlt hét elején személyesen Kásler Miklóstól –, hogy „ezek kellő számban rendelkezésre állnak”. Aztán a miniszter a héten már levélben érdeklődött sürgősen a fogorvosoknál, hány lélegeztetőgép van náluk, akár működik a masina, akár nem.
Ez legalábbis gyanút ébreszt, kérdéseket szül. Ahogy az arra adott válasz is, hogy nálunk miért nem végeznek sokkal több vírustesztet, és miért nem közölnek részletes adatokat a megbetegedésekről. Utóbbira az a válasz, hogy ennek „nincs relevanciája” (máshol az unióban van). A mennyi tesztet vásárolunk felvetésre pedig az az operatív törzs válasza, hogy: „sokat”. A példák sora hosszan folytatható.
Ilyenkor nem lehet a kommunikáció sötét oldalán állni. Csak a teljes őszinteség elfogadható, egyszerűen azért, mert ez a közérdek.