Már az első pillanatban érezni: a Stand25 bisztróban minden és mindenki a helyén van. Széll Tamás, aki a látványkonyha közepén úgy áll, mint a sikeres Bocuse d'Or versenye után a plakátokon, szavak, sőt hangok nélkül, a tekintetével intézkedik, ha szükségét érzi. Minden egyes tányért ő állít össze. Ha szerencsénk van, és a közelében ülünk, nem lehet máshova nézni, csak a láthatatlan, de biztosan meglévő rendezőelv mentén olajozottan és összehangoltan működő alkotói folyamatra. Mindenki csöndben teszi a dolgát: a séf keze alá dolgozik. Ha hirtelen(nek tűnően), fejfordítás nélkül hátraad valamit, mindig van, aki elkapja. Nincs viszont a főzős filmekből és a külföldi sztárséfektől ismert ordítozás, Széll Tamás szinte csak súgja a következő asztal rendeléseit.
A novembertől Budán működő étterem, a közösségi oldala szerint a Michelin-csillagos tulajdonosainak – a fent említett Széll Tamásnak és párjának, Szulló Szabinának - legkomolyabban vett örömkonyhája. „Szabad magyar konyha, amely az alapanyag tiszteletére épül.” Az emblematikus fogásokon túl minden más a figyelmesen válogatott, minőségi alapanyagokon és a képzeleten múlik.
Az adagok nem tűnnek nagynak, de nem is lötyögnek tízszer nagyobb tányéron. Mindegyiknek ki van találva az „adjusztálása”: van, amelyik bográcsban, másik kis „dobozban”, vagy éppen hosszúkás tányéron érkezik. A hagyományos magyar ételek „nagykönyvszerűen” vannak elkészítve, bár sokszor okoznak meglepetést, hiszen a legtöbb helyen valahogy nem így csinálják… Érdemes minél többfélét kérni és osztozni, de legalábbis kóstolni, amennyit lehet. Nekünk volt szerencsénk a malackocsonyához, a hagymaleveshez, a kötelező elemhez; az egyik zászlóshajóhoz, a sejtésünk szerint tejszínnel is krémesített, egyszerűen elképesztő rakott krumplihoz, a véres hurkához, a töltött káposztához és a kacsamájjal érkező töltött csirkecombhoz, de - nem csak - a tökéletesen dolgozó felszolgálónk szorgalmazására, az édességeket is muszáj volt megkóstolni.
A somlói, a túrógombóc olyan, amilyennek lennie kell, megfejthetetlen a házi eperlekváros, illetve a mogyorókrémes palacsinta zsenialitásának titka, és az ajándékként érkező zserbókockát bekapva is csak hümmögni lehet. Mivel a menüsor elején is van amuse bouche, azaz étvágygerjesztő, ami olyan házi vajból és tepertőkrémből áll, amihez muszáj - és érdemes - a természetesen friss, ropogós, mondhatjuk: zseniális kenyeret is megenni, sem kevésnek, sem fogyókúrásnak nem lehet nevezni az elfogyasztottakat. Ám itt inkább a nem evés minősül „bűnözésnek”.
