A héten Frankfurtban egy ICE-t, a mindenütt ismert ezüst szürke expresszvonatot órákon át nem engedték tovább, mert valaki a vonaton huzamosabban köhögött és tüsszögött. Eddig még Szingapúrban - az egyik különösen fegyelmező államban - sem értették, minek a brutális rend fenntartása. Mindenki látta, de ez első napokban senki sem értette, hogy miért van szükség évek óta az ottani mindent átfogó utcai szigorra. A koronavírus utólag láthatóan megteremtette a helyzetet hozzá. Az apró előírások, például a szárított zöldség és a közös fűszerhasználat tilalma ebédnél, megmaradnak, lehet, hogy örökre. Egy-két év óta már nem is fognak emlékezni arra, honnan a tiltás. Szingapúrban újonnan beállított rendőröket vetettek be az ismeretségek feltérképezésére. Aki nem mondja meg, kivel s mikor találkozott az utolsó hetekben, max. 6 hónapos börtönbüntetéssel is sújtható. Példát statuálandó már két "titkolózó" vuhanit, mint lehetséges forrást, már az új szabályok szerint elő is szedtek.
STIGMA VAGY SZOLIDARITÁS? A világegészségügy egyik főtisztviselője, a WHO főigazgatója a mindenfele terjedő, új ideiglenes szabályzás bevezetésénél jelezte, hogy ”szolidaritásról, és nem stigmáról van szó”. Elvben persze, így is felfogható, de amikor nagy légi társaságok törlik kínai járataikat, aki akarja, elhiszi, mások biztosan nem. Közben ugyanez a főigazgató dicsérte a kínaiakat a drákói közlekedési és más rendszabályok bevezetése kapcsán. Máskor a kínaiak antidemokratikusnak hitt lépéseit gyakran kritizálják, mostanában erről szó sem esik.
Persze létezik egy mélyebb probléma a WHO (és az egészségügyi média) nagyobbrészt inkább nyugatias értékrendjében. E rendszer mégiscsak a kollektív biztonság része, s ebben az értelemben mégiscsak kevésbé egyéni, mint inkább kollektív értékeket, viselkedési utakat követ: a tisztviselők és propagandistáik szemében az autoriter megoldások népszerűbbek, vagy plasztikusabbak, mint a liberálisok. A WHO-főnök egyébként is udvarol a kínaiaknak, de a rendcsinálás első eredményei is mutatják - a fegyelmezésen túl - a kínai rendszer különleges képességeit. A WHO jelzi, hogy a szűkebben vett egészségi technológiák mellett sincs még egy ország, amely így tudna működni. Kínát dicsérte most ugyanebből a szempontból az ENSZ volt főtitkára is.
FEGYELEMKULTUSZ Bizonyos értelemben egy puhább, gyengébb és fegyelmezetlenebb országban, mondjuk Nigériában, sokkal többen és korábban haltak volna meg, amíg valamilyen komoly védekezés még vakcina nélkül beindul. Jó példa erre Irán, ami azért Kínánál technológiailag és szervezetileg nyilvánvalóan gyengébb, még ha igyekszik is egy fokig otthon fegyelmezni. Uráncentrifugái a hírek szerint szépen vannak, de a vírusokra azok nem igazán jók.
Egy liberális rendszer megkísérelte volna a rendelkezésre álló eszközöket fokozatosan bevezetni, s nem olyan átfogóan és drasztikusan, ahogyan azt a kínaiak tették. Ebből a szempontból érdekesek lehetnek az olasz tanulságok: a kínai radikalizmus az európai közpolitikában egyszerűen elképzelhetetlen lett volna, bár itt is próbálkoztak kezdetben teljes települések elszigetelésével. A nemzetközi sajtóban persze a vita elfedi a tényt, hogy a kínai orvosokat, ápolókat keményen bevetették, amikor a személyzet védelméről még majdnem semmit sem tudtak. Így az első hetekben különösen magas volt a fertőzések száma, s ebből a csapatból máris nem kevesen haltak meg. Ezeknek az embereknek a nyilvánvaló hősiességéről roppant keveset írnak.
DE-GLOBALIZÁCIÓ Kérdés, mi történik közben a globalizációval a koronafertőzések első hónapjaiban? Egyszerű kumulálódó válságokról, vagy egy de-globalizációs hullám kezdetéről van szó?
A világban a járványtól függetlenül vagy másfél-két éve folyik valamilyen ideológiai támadás a gépkocsikkal szemben. Ez akár indokolt is lehetne, de az autóipar különleges stratégiai ágazat. Ha frontálisan nekiesünk, bár a klíma szempontjából védhetően, önmagában is belevágunk az ipari fejlődés egyik szerkezeti középpontjába. A kínai ipar igen jó része, különösen a gépkocsigyártás és -kereskedelem az elmúlt hetekben egyszerűen leállt, s ez egyfajta újabb válságot robbantott ki az egész nemzetközi autóágazatban, a németeken keresztül pedig nálunk is. S az ipari válságnak már ma is van egy hétköznapi oldala. Az emberek jó része Kínában és máshol is az üzemektől távolabb lakik. Most kezdtek Sanghajban és Pekingben ingyenes vonatokat és buszokat kínálni, hogy visszaszállítsák az üzemekbe az embereket. Ez azért is tűnik hasznosnak, mert az újévi ünnepek és a járvány kezdete óta már hosszú idő telt el, s a másfél-két hónap alatt sokan kezdtek elszokni a rendszeres gyári munkától.
Az olasz járvány központja Lombardia, a legfejlettebb olasz tartomány. Lombardia ezekben a napokban-hetekben kezd leállni. De a tartósabb leállás a kooperáció miatt már a közeljövőben Németországra is tragikus lehet.
AZ ÜRES CIVIL PÁLYA Az egész járványszabályozásból közben a civil társadalomra alig hagynak valamit. S ez önmagában is figyelemreméltó. Hangsúlyozottan minden programozva van, miközben több országban, s tartományban azért kezd csökkenni, vagy most már éppen visszaesni a fertőzések száma. Egyébként ezeket a számokat a nyilvánosság elől nem is titkolják. Ilyenkor talán már az emberek maguk is dönthetnének - ha nem vagyok túl optimista - egyes pontokon nagy rendezvények látogatásáról, tervezett kirándulások elhalasztásáról, vagy kivitelezéséről. Ha jobban hinnénk esetleg a civil társadalmakban, legalább a projektek egy részét egyéni, vagy családi döntésekre lehetne bízni.
Azonban ilyesmit a nemzetközi egészségügyi hatóságok sem tudnak elképzelni. Kérdés, ez onnan jön-e, hogy a járvány egy anti-civil politikai rendszerben tört ki először, s csak tovább használják a jól bejárt módszereket, vagy ezekkel a fegyelmező eszközökkel a hatóságok mindenütt boldogan élnek, hogy a rendet biztosítsák? Miért állítja le a német állam, pár nappal a rendezvény előtt a Lipcsei Könyvvásárt, amikor még igazi járványhullám sincs? Valószínűleg ki akarja próbálni a preventív biztonsági államot. Európában ilyesmire nemigen voltak példák. Nemcsak igazi járványokat nem ismerünk, de újabban adott nagyságrend fölötti tiltakozó mozgalmakat, tűzvészeket, természeti csapással járó klímaeseményeket sem. A kezelésmódoknak, egységes logikáknak viszont, úgy látszik, rutinszerűekké kell válniuk. S ez kísérletek nélkül nem megy. Ezzel lehetne leginkább a korona-dráma különböző változatait most indokolni. De hát néhány perce olvastam a Süddeutsche Zeitung anyagát ez első német koronavírusos halottakról. Ilyenkor nem a civileké a pálya. Különben, ha a történések világosan kiszámíthatóak lennének, a szabályozással nem a politikának, hanem az orvosoknak kellene törődniük. A mostani történések a politikának azért érdekesek, mert sok bennük a bizonytalanság, s ilyenkor talán elsősorban nem az orvosok, hanem mégiscsak a politikusok próbálkoznak mandátumhoz jutni. Egyébként az egészségügynek már most is rendkívüli széles szabályozási jogosítványai vannak. De ha meglennének a megbízható vakcinák, a jelenlegi politikai-szakmai egyensúlyok megváltoznának. A politikusok terei bizonyos értelemben visszaszorulnának. Persze, ehhez a vakcina fejlesztés sem maradhatna kizárólag a nagy gyógyszergyárak ügye. Mindez a transznacionális társadalmi mozgalmaknak a koordinációban is szerepet kínálhatna.
Közben az otthoni (stay-at-home) üzemmódok sem fognak valószínűleg elolvadni, vagy visszafejlődni - a virtuális pénzpiacoktól a távoktatásig. Itt sem történik semmi olyan mozgás, ami nem egyfajta folytatása lenne a korábbi irányoknak. Újraéled (egyelőre a vásárlási pánik körülményei között) a kereslet a hagyományos konzervek iránt. Kínában egyébként a láthatóan még ma is karanténban tartott hatalmas tömegek unatkoznak (a szórakoztatóiparnak előre nem voltak eredeti ötletei), az otthoni olvasás piaca már egy fél nemzedék óta összement, és a jelek szerint egyelőre, a karanténok első heteiben/hónapjaiban nem nőtt vissza sehol sem. Akik leszoknak az olvasásról, nem szoknak simán vissza. De például Kínában gyorsan nőni kezdett az online fitness ipar, a virtuális tagságok, az előfizethető új mozgásvideók kifejezetten jövedelmezőek.
A repülőjegyek árai közben esnek. Az egyik legnépszerűbb útvonalon, a Párizs-New York-in például felére. Közben a járatszámokat is visszafogták. Egyébként, miközben különösen drámaian redukálták a kínai járatokat, ezt önmagában sem a WHO sem a nemzetközi légi forgalmi szervek nem ajánlottak. Tehát a projektnek nem egészségügyi célja volt, csak a nemzetközi közönséget akarták egy kicsit megnyugtatni. Egyébként a WHO-n belül is kevés történt, hiszen előzetesen léteztek irányszámok arra, milyen kölcsönöket ajánlanak fel a központi egészségpolitikán keresztül a fejlődők megsegítésére a mostanihoz hasonló vészhelyzetekben. Ezeket az összegeket eddig legalább is nem mozgósították. De hát a kézmosás költség-hatékonysága most még mindig egyedülálló.
MORÁLIS PÁNIK Természetesen, amit megfigyelhetünk, az a morális pánik egyik válfaja. A morális pánik során a média általában leegyszerűsített módon mutat be egy-egy csoportot, amelyek fenyegetéseket generálnak. A jelenség médiaképe leegyszerűsített és fenyegető.
A morális pánik fogalmát az 1970-es években vezette be Stanley Cohen és ezt azóta is az eredeti felfogás szerint, lényegében változások nélkül használják. A koronavírus-történetben a kezdeti, idealizált (fertőzés nélküli) rendet jelzik, ami a létező szervezeti formákat fenyegeti. Kezelésmódként a mi környezetünkben a közvélemény általában autoriter megoldásokat támogat. A korábban rejtetten létező megoldások helyett hirtelen szigorúbb kezelésmódokat ajánlanak. Sőt, meglódul a közönség fantáziája és a lehetséges megoldásoknál keményebbeket húznak elő a kisebbségek, a fertőzöttek, az elkülönítendők kezelésére, az étkezési tilalmakra, a közös érintkezés korlátozására, esetleg a gyógyszerezésre. Ismerünk szakirodalmi eseteket, amikor egy rockszöveg tömeghisztériához, sőt gyilkosságokhoz is vezethet, egy járvány kezdete ennél sokkal magától értetődőbb, puhább eset. A koronavírus környékén egyelőre nincsenek egymással ellenséges szubkultúrák, mobiltelefon stílusok, futballhuligánok, vagy divatkövetés. De a járvány előrehaladásával még ilyenek is előkerülhetnek.
MORÁLIS PÁNIK ITTHON, ÁTPOLITIZÁLVA A kormány az első két hétben nem látott helyi járványt, ezért a magyar környezetben nem volt hisztérikus. De a kormányfüggetlen közvélemény-szegmensek érzékenyebbek voltak; az ellenzéki politika helyenként közömbösséggel vádolta a kabinetet, sőt, ahol lehetett, az egészségi forrásokkal rosszul gazdálkodónak, pazarlónak mutatta be. Nem ott költenek, ahol kellene. Ugyan a járvány bevezető szakaszában egyelőre nincs szó eszköz- és forráshiányról, az ellenzéki vélemények más területekről folyamatosan ide összpontosítanak. A napi politikai konfrontáció persze kifejezetten szükséges, hogy a köz ezt az egészet itt és most komolyan vegye. De feltételezzük, hogy ezek a szidalmak megosztják az egész közvéleményt. Az itthoni, sajátos morális pánik egyes csoportokban erősödő veszélyeztetettséget kelthet, máshol pedig az inkább a kormány oldalára figyelők között talán rombolja a politikai hallást (hiszen most is a velük szemben egyébként ellenzékiként érvelők a hangosabbak). Mindkét oldalon ezért nagyobb odafigyelés szükséges majd a szűkebb egészségi szempontokra.
