Cárnők kora

Publikálás dátuma
2020.03.22. 08:29

Elképzelni is nehéz, hogy a következő orosz államfő, Vlagyimir Putyin utódja nő lesz. Pedig három évszázaddal ezelőtt, gyors egymásutánban öt asszony is uralkodott Oroszországban, összesen hetven éven át. Tehetségük, kegyetlenségük, kicsapongó életformájuk sokszor túltett a férfiakén.
A modern Oroszország megalapítója, Nagy Péter cár (uralkodott 1682–1725) nem hagyott hátra örököst. Kisfia, Petruska gyerekkorában meghalt. Első házasságából született felnőtt fiát, Alekszejt ő maga ölette meg, miután ellene szövetkezett. Alekszej fiát, Pjotrt Péter szűkebb köre nem akarta a trónon látni; féltek, hogy ha az unoka felnő, megbosszulja apja kivégzését. Így esett a választás az özvegy cárnéra, aki a férje oldalán kitanulta az uralkodás fortélyait.

A koronás mosónő

I. Katalin cárnő (1725–27) nem volt orosz, se Romanov – még Katalin se. Eredetileg Marta Szkavronszkajának hívták. Felemelkedése népmesébe illő. A korán árvaságra jutott lett parasztlányt nevelőszülei egy svéd katonához adták férjhez, majd a háborúban hadizsákmányként, 19 évesen került orosz kézre. Tisztek és hadvezérek udvartartásában szolgált, hivatalosan mosónőként, gyakorlatilag ágyasként. Ezt később évődve emlegette: leveleiben kérte a cárt, hogy ha talált is magának „új mosónőt”, azért a régiről se feledkezzék meg. A szintén szegénysorból fel­emelkedett Mensikov herceg, a cár bizalmasa ajándékozta Péternek. Remélte, a lány kicsattanó jókedve segít legyőzni az uralkodó dep­resszióját. Az eredmény felülmúlt minden várakozást. A vonzó, intelligens, kitűnő humorérzékű teremtés életre szóló társ lett. Ortodox hitre térve felvette a Jekatyerina nevet. Olvasni is csak ekkor tanult meg, de leveleit továbbra is inkább diktálta. Péter előbb titokban vette feleségül, később a moszkvai Uszpenszkij-székesegyházban ünnepélyesen cárnévá koronázta az egykori parasztlányt. Katalin nem vágyott a hatalomra, de megértette, hogy vállalnia kell a feladatot, máskülönben gyerekeinek élete veszélyben forgott volna. A kormányzást Mensikovra hagyta; folytatódtak Péter projektjei, megépültek az első szentpétervári hidak. Az udvari élet sem változott sokat: a fehér éjszakákon hajnalig mulatoztak, másnap a cárnő csak késő délután tért magához. Szeretőt is választott, egy ifjú német grófot. Oroszul nem beszélő testvéreit Carszkoje Szelóba költöztette, leszármazottaik az arisztokrácia tagjai maradtak egészen 1917-ig. Kedvelte a durva tréfákat. 1726. április elsején hajnalban, ivászat közben félreverette a harangokat Szentpéterváron, és remekül szórakozott az utcára tóduló emberek rémületén, akik azt hitték, áradás vagy tűzvész fenyeget. A véget nem érő tivornyákat nem sokáig bírta a szervezete, 43 évesen az idült alkoholizmus szövődményeibe halt bele. Ekkor mégis az unoka, a tizenegy esztendős Pjotr Alekszejevics követte, de névleges regnálása múló epizódnak bizonyult: II. Pétert elvitte a himlő. Már volt precedens a nőági trónutódlásra, így a főurak Nagy Péter unokahúgát kérték fel uralkodónak.

Két Anna kalandjai

Anna (1730–40) elfogadta a hatalmát korlátozó feltételeket, majd trónra lépése után tüntetőleg darabokra tépte az aláírt egyezséget: egy cárnő hatalmát ne korlátozza senki. A terebélyes, mély hangú nagyhercegnőt fia­talon a Baltikumba adták férjhez. Gyereke nem született, hamar megözvegyült, unalmát erotikus kalandokkal enyhítette húsz éven át. Kedvenc szeretőjét, Ernst von Biront magával vitte Pétervárra, megtette udvari kamarásnak, grófi címet adományozott neki, és rá hagyta az államügyek intézését. Rendszerét a bojárok gúnyosan úgy emlegették: „bironovcsina”. Nem is bízott az orosz nagyurakban, német hivatalnokokkal és tisztekkel vette körül magát. Külföldi tábornokai sorra nyerték a csatákat a lengyel örökösödési háborúban, a krími tatárok és a törökök ellen. Mindenhol összeesküvést szimatolt; aki gyanúba keveredett, azt habozás nélkül Szibériába száműzte. Bizarr mulatságokat rendezett, törpékkel, torz­szülöttekkel és udvari bolondokkal, rossz kedvében pofozta udvaroncait. Rajongott a tokaji borokért. Halála után unokahúga és névrokona, Anna Leopoldovna gyakorolta a hatalmat régensként (1740–41) fia, az újszülött VI. Iván cár nevében. Az ifjú, rostocki születésű nagyhercegnő csinos, jószívű és szeszélyes volt, de lusta. Romantikus regények olvasgatásával töltötte napjait. Férje mellett „természetesen” ő is német szeretőt tartott, legföljebb annyiban újított, hogy udvarhölgyével, Julie von Mengdennel osztotta meg ágyát. Kettejükhöz idővel Lynn gróf is csatlakozott. A szenvedélyes ménage à trois közepette a régens nem törődött az intrikákkal. Pedig elkelt volna az óvatosság: egy év után palotaforradalom buktatta meg. Hátralévő éveit fogságban töltötte a messzi északon, imádott Julkája sem kísérhette el.

Vénusz és Messalina

A Preobrazsenszkij-gárda zendülői Erzsébetet (1741–62), Nagy Péter és Katalin lányát emelték a vállukra. Hajnali államcsínye után tüstént kézbe vette az irányítást a Téli Palotában. A gyermektelen nagyhercegnő ünnepelt szépség volt, „az orosz Vénusz”. Apjától nem csupán délceg termetét örökölte, mindenestől a legendás cárra ütött. Ellenségei a hatalom megszállottjának és nimfománnak tartották, Claudius római császár feleségéhez, Messalinához hasonlították. De ha jót akartak, csak titokban, mert a cárnő nem teketóriázott kínvallatást, lefejezést vagy száműzetést elrendelni. Gyanakvása idővel a paranoiáig fokozódott. Nem is mert tiltakozni senki, amikor Erzsébet dölyfös gesztussal fejezte ki, hogy ki az úr(nő) a Romanov-házban. Koronázási szertartásán a saját fejére helyezte az uralkodói fejdíszt, amivel dinasztikus hagyományt teremtett. Ha télen a régi és az új főváros, Moszkva és Szentpétervár között utazott, óriási szánját 23 ló húzta a havon, a járművön ágy és kályha szolgálta fejedelmi kényelmét. Imádta a rokokó divatot, de még jobban önnön szépségét. Elképesztő mennyiségű ruhát hozatott Franciaországból, a legtöbbjét sohasem viselte. Jelmezbáljain szívesen tetszelgett férfi öltözetben, például holland tengerész-egyenruhában. Jól választott szeretőt, a rátermett, modern, művészetpártoló Ivan Suvalovra a hálószobán kívül is számíthatott. Az öregedést viszont rosszul viselte; megesett, hogy dühében minden nőt kopaszra nyíratott az udvarban. Folytatta elődei hivalkodó építkezéseit és a fényűző tivornyáit. Költséges szenvedélyei, no meg a háborúk rettenetes terhet róttak a jobbágyságra, a rendszeres parasztlázadásokat kíméletlenül verték le. Erzsébetet a legsikeresebb orosz uralkodók között tartják számon, csillogását csupán az utóda homályosítja el, aki az utókortól – I. Péterhez hasonlóan – kiérdemelte a „Nagy” jelzőt.

Sophie választásai

A cárinák közül II. Katalin (1762–96), a Sophie néven született német hercegnő ellentmondásos alakja a legismertebb. Voltaire és Diderot felvilágosult levelezőpartnere zsarnok volt egy személyben. Puccsal félreállította férjét, a poroszbarátsága miatt gyűlölt III. Pétert. Nem tudjuk, adott-e parancsot a megölésére, de tény, hogy aktuális szeretőjének, Grigorij Orlovnak a fivére tette el láb alól. Leszámolt a néhai Anna Leopoldovna fiával, az időközben felcseperedett VI. Ivánnal is, mert a magányos rabságban tengődő fiatalember puszta létét is veszélyesnek ítélte. Katalint eredetileg régensnek szánták támogatói, de esze ágában sem volt átadni a hatalmat, amikor Pál fia nagykorú lett. Munka- és kontrollmániás volt, szigorú napirend szerint élt. Fegyelmezett realistaként az államérdek vezérelte. Oroszországot európai nagyhatalommá tette, a birodalomhoz csatolta Ukrajnát és a Krím félszigetet, megalapította Odessza városát. Ám az utókor képzeletét mégis inkább szerelmi élete izgatja. Elbocsátott szeretői busás végkielégítést kaptak: pénzt, földbirtokot, rangot. (A lengyel Poniatowski hercegből királyt csinált II. Szaniszló Ágost néven; mint kiderült, az utolsót Lengyelország felosztása előtt.) Öreg korában sem csillapodott, negyven évvel fiatalabb férfival folytatott viszonyt. Nem tudható, ki volt a vér szerinti apja a trónörökösnek, Pál cárevicsnek, így csak annyi biztos, hogy Katalin minden későbbi Romanov uralkodó őse. A cárnő nagy szerelme Grigorij Patyomkin volt, a hódító hadvezér, akit hercegi rangra emelt. (Kettejük szenvedélyes kapcsolata számos művészi feldolgozás témája azóta is, legutóbb tévésorozatot készítettek róla, a cárnő szerepét Helen Mirren orosz származású, Oscar-díjas angol színésznő alakítja.) A XVIII. század nőuralmát visszatekintve aranykornak tekintik Oroszországban. Ám miközben a trónon asszonyok váltották egymást, a nők helyzete csak nagyon lassan javult. A reformok hatására örökölhettek földbirtokot és tanulhattak is, de ez csak a kiváltságos gazdag családok lányainak életében hozott változást. A jobbágyság mindebből semmit sem érzett. Nagy Katalin óta, immár több mint 200 éve nem állt nő az orosz állam élén. Persze ez egy csapásra megváltozhat: Putyin elnök, a régi cárokhoz hasonlóan, minden bizonnyal maga akarja eldönteni, hogy ki legyen az utódja – és nem köti semmi.

Mária Terézia az orosz cárnők kortársa volt (1740–80). A Habsburg-házban békésebben zajlott a trónutódlás, mint a Romanovoknál. A fiú utód nélküli apa törvénybe iktatta a leányági öröklést: ez a híres-nevezetes Pragmatica sanctio. Magyarországon (továbbá Cseh- és Horvátországban, Dalmáciában és Szlavóniában) királynőként uralkodott, Ausztriában „csak” mint főhercegnő, a császári címet férje, Lotaringiai Ferenc viselte. Noha 16 gyermeket szült, személyesen vett részt a birodalom ügyeinek intézésében. Felvilágosult reformjai miatt nagy uralkodóink között tartjuk számon hazánk mindmáig utolsó női államfőjét.

Témák
orosz cár nők

Heti abszurd: Minden tiszteletük

Publikálás dátuma
2020.03.22. 07:45

A Kormányzati Kommuniká­cióért Felelős Nemzeti és Vadászati Törzs Felkészítő Ülését, röviden KKFNVTFÜ ezennel megnyitom.
Vegyenek elő tollat, papírt, és tegyék el a józan eszüket, arra nem lesz szükség. Külön megkérem a tiszti főorvos asszonyt, hogy törölje le azt a huncut mosolyt a szája szegletéből, és nézzen maga elé úgy, ahogy a múltkor megbeszéltük. Szomorúbban… Még szomorúbban… Köszönöm, most már egészen reménytelen, így lesz jó. Önök hamarosan a legalja söpredékkel, úgynevezett újságírókkal fognak találkozni, akik különböző kérdéseket próbálnak majd feltenni önöknek. Önök minden esetben a legfelsőbb helyről érkezett utasítás szerint fognak eljárni. A KKFNVTFÜ összeszedte a söpredék lehetséges kérdéseire adott egyedül érvényes válaszokat, ezek a következők lehetnek. Bármely, a fertőzöttek vagy a vírus területi kiterjedésére vonatkozó kérdésre: „Szélesítjük a vizsgálatok körét. Mi tudjuk, hol vannak a fertőzöttek.” Amennyiben további, esetleg ismétlődő kérdések érkeznének: A járvány lezajlását követően elemzéseket fogunk bizonyára végezni, és akkor is természetesen név nélkül, rendelkezésre állnak majd az adatok. Bármely egyéb kérdés esetén: Nem riogatni szeretnénk, hanem megelőzni. A fenti kérdéssort a söpredékkel történő találkozások alkalmával gyakorlatilag tetszőleges számban és sorrendben meg lehet ismételni. Amennyiben az úgynevezett tényfeltáró, más néven liberális, Soros-bérenc senkiháziakkal találkoznak, az alábbi válaszok lehetségesek. Nem kell okosabbnak lenni, mint a járványügyi szakemberek. Tapasztalataink szerint az a választípus újabb kérdéseket vet fel, de ezekre sem szabad konkrétumokkal válaszolni. Önök nem vírusügyben tájékozott szakemberek… Higgyék el, hogy a szakemberek tudják, hogy mit kell tenni. Sokkal több kárt okoznak azzal, hogy okosabbak próbálnak lenni, és szenzációt próbálnak keresni minden egyes eset mögött. Amennyiben az aljasöpredék okoskodni próbál, és különböző, a nyugati sajtótermékekből és kutatási anyagokból összetákolt kérdéseket próbál feltenni, a megfelelő reakció: Én nem bocsátkoznék ilyen típusú információkba. Hadd hívjam fel az önök figyelmét, hogy lehet ebben szenzációt keresni meg oknyomozó újságírást folytatni, de a legtöbbet azzal tennének, ha önök is a legtöbb információt adnának mindenki számára, hogy hogyan tudnak… adjanak hírt arról, hogy az emberek hogyan tartsák be a higiénés követelményeket, illetve előírásokat, és hogyan tartózkodjanak azoktól a megszokott életben folytatott találkozásoktól és életviteltől, amelyekről itt az előzőekben beszéltünk… adjuk tovább a mikrofont! Amennyiben újságírói fegyelmezetlenséget tapasztalnak, adják utasításba a mikrofon azonnali továbbadását, a következő módon: Legyen szíves, adja tovább a mikrofont. Legyen szíves, adja tovább a mikrofont. Legyen szíves, adja tovább a mikrofont, jó? És még valami. A sajtó tájékoztatása olyan, mint a vadászat. Kezünkben a puska, előttünk a préda, de úgy kell tennünk, mintha ők is az Úr teremtményei volnának. Ezért bármit mondunk is nekik, azonnal tegyük hozzá: Minden tiszteletem az újságíróké. És most menjenek, barátaim, és lőjék őket halomra!
Szerző

Hálózat a hálózat ellen – Az emberiség térdre kényszerített gőgje

Publikálás dátuma
2020.03.21. 20:30

Fotó: Shutterstock
Emberek halnak meg, mert nem kapnak megfelelő ellátást. A gyógyításra esküdött holtfáradt orvosoknak választaniuk kell, kinek biztosítanak túlélést. Ezeket a mondatokat az év elejéig is le lehetett írni, de csak a harmadik világra vonatkozóan, ami persze így utólag is elég nyomorult dolog. Hálózatkutatók előre jelezték a pandémiát, és ha a lelkünk mélyére nézünk, egyikünk sincs veszettül meglepve. Digitális tanrend „adult” a túlélésért: indul.
A sérthetetlennek hitt fejlett társadalmak évszázadok óta nem kerültek olyan helyzetbe, hogy ne tudjanak segíteni egymásnak kataklizma idején, mert az erőforrásaik a saját állampolgáraik védelmére sem elegendőek. Ez elég riasztó érzés, valljuk be. Ülünk a fertőzési statisztikák előtt, súlyosbítva egy inkompetens kommunikációs stábbal, és csekély matematikai képességekkel kiszámolhatjuk, mikor fogy el a kórházi kapacitás. Vagyis: ha az exponencialitás nem törik meg, akkor április mely napján teszik be a mentőbe azt a kétoldali tüdőgyulladással harcoló beteget, akinek a diszpécser nem talál szabad lélegeztetőgéppel rendelkező kórházat. Azt is tudjuk, hogy a kórokozó akár a népesség 50–70 százalékát is megbetegítheti, és a kérdés tényleg csak az, képesek leszünk-e időben elhúzni a folyamatot, és átlépi-e az ellátórendszer lehetőségeit. A láthatatlan halállal fenyegető krízis globális, és mi egyedül vagyunk a harcban. A fejlett világ térdre kényszerült. Nagyhatalmú politikusok várják emberré lényegülve a tesztjeik eredményét. Történelmileg példátlan helyzet alighanem. És mi tényleg nem lehetünk meglepve. Tudtuk, hogy ez lesz, de magasról tettünk rá? Az egyetlen francos DNS-ből álló vírus okosabb nálunk? Semmi célja, mégis keresztülhúzza a számításainkat? Vagy csak a sokasodás, a túlnépesedés haláli metaforája volna? És ha ennek egyszer vége lesz (vagy legalábbis a védekezés nélküli első fázis lecseng), akkor minden marad a régiben? A tőzsdeügynök, a kisbefektető, a lakáskiadó, az utazási irodás, a fapados légitársaság ügyvezetője, az olcsó boltos és a tévéközvetítés közben megőrülő vadászruhás kommunikációs államtitkár megtörli a homlokát, szusszan egyet, és ott folytatja, ahol abbahagyta? Az egyik a pénzügyi, a másik a politikai spekulációnál? Az egyik hülye előveszi a tízeurós repülőjegy-kínálatot, a másik a Soros-szlogeneket? És ha így lesz, a koronasrác vígan gurgulázhat a tüskéin egy oposszumban, a megfelelő pillanatra várva?  A globális világ átláthatatlan, de kiismerhető és kiszámolható szövevényében a hálózatkutatás egyre jobban képes eligazodni. A néhány évtizedes múltra visszatekintő tudományág képviselői az internet infrastrukturális hálójának, a vállalati kapcsolatok szerteágazó rendszerének vagy éppen az emberi test molekuláris sejthálójának a vizsgálatával tudják modellezni a különféle rendszereket, és következtetéseket, előrejelzéseket is tudnak adni. Akár egy vírus terjedéséről a repülőgép-közlekedés és emberi reakció függvényében. „Elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a világot”, írta Barabási-Albert László fizikus hálózatkutató a minap, hozzátéve, laboratóriumában február óta tudják, hogy március közepén le fog állni a világ. Az erdélyi származású, világhírű tudós azért tudhatta, mi fog történni, mert a bostoni Network ­Science­ Institute kutatói, vagyis a kollégái a hálózatelmélet segítségével évek óta képesek megjósolni az aktuális vírusok terjedését. „Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron”, nyugtázta a Facebookon. A világfalu-elmélet, a kis hálózatok „hatlépésnyi távolság”-modellje Karinthy 1929-es Láncszemek című novellájához vezethető vissza, miszerint a 1,5 milliárd földlakó mindegyike öt kézfogásnyira van a másiktól. A csaknem nyolcmilliárdos népesség esetében sem változott a helyzet, vagyis a személyes kapcsolatokon Terry Gilliamtől és Semjén Zsolttól is csupán hatismerősnyire vagyunk. Ez az elmélet 1967-ben Stanley Milgram harvardi professzor kísérlete nyomán híresült el. Barabási-Albert szerint a hálózat architektúrája, szövete, rajzolata az érdekes, és ezt a képet a vírusok terjedésére is létrehozták. A hálózatkutató a SARS, vagyis a súlyos akut légzőszervi szindróma 2003-as megjelenésének a példáját is leírja a posztban hivatkozott tankönyvében (lásd keretes írásunkat).

Migrációfüggetlenül

A fertőzés hálózatát csomópontokkal (hub) és a köztük lévő huzalokkal lehet leírni. A terjedést sok egyéb mellett a vírus utazási sebessége, nagyrészt a légi forgalom határozza meg. A hálózatok, amelyek néhány nagy csomópontból és rengeteg periferiális elemből állnak, állékonyak a véletlen hibákkal, de sérülékenyek a támadásokkal szemben. A csomópontok likvidálása (például forgalmas repülőterek lezárása) után a hálózat egy adott ponton azonnal összeomlik, vagyis a koronavírus sem tud terjeszkedni, újabb és újabb lokális csomópontot létrehozni a rengeteg kapcsolódással. A hálózatkutatók képletekkel írják le a várható krízist, de a döntés vagy annak elmaradása a politika felelőssége, emelte ki a kutató. Rengeteg valódi hálóban megjelennek ezek a csomópontok vagy kapcsolók (celeb, befolyásos egyén), és a sejtekben is jelen van (ilyen a p53-as gén, amely a rákos daganatok kialakulásáért felelős). Mindez tehát a jelen: a tudomány rendelkezik elmélettel, a társadalom pedig gyakorlattal. Megszokásokkal, kényelmi szinttel, hatalmi struktúrával. Magyarországon például azt képes gondolni a hatalom, hogy nemcsak a migráció, de a vírusok is megállíthatók a határon. Miközben a migráció valóban gond (ezért helytelen a gyermekded kezelése), aligha tehetünk úgy, hogy egyik kezünkkel fűtjük a globalizációra alapozott gazdasági növekedést, a másikkal (kereszténynek és demokratának füllentett magatartással) a nemzetállam középkori fegyverzetét élesítjük. „Pont ez a globalizáció lényege: bármiféle migrációs krízishelyzet nélkül is ugyanannyira össze vagyunk kötve egymással. Napi sok ezer repülőjárat mellett egy vírus pont ugyanúgy utazhat egy elegáns üzletemberben, mint egy zöldhatáron átgyalogló menekültben” – mondta Jordán Ferenc hálózatkutató biológus a Válasz Online-nak adott interjújában. „A népek baráti egymás mellett élése szempontjából ilyenkor mindig rezeg a léc. Lehet úgy dönteni, hogy tudatosan leverjük ezt a lécet, hogy csak a mi országunk számít és mindenki más pusztuljon el, de globális ügyeket így nem lehet megoldani” – utalt Donald Trump szérumgyártókat környékező, önző gesztusára. Mint ahogy azt is elmondta: légitársaságok csődbe mennek, drágábbak lesznek a repjegyek, kevesebben fognak utazni, kevésbé leszünk globalizáltak. „Oda fogunk kilyukadni, ahova döntésekkel és lassú, tervszerű átalakulással is eljuthattunk volna, sokkal kevésbé fájó módon.”
Barabási-Albert László
Fotó: Ma cheng - Imaginechina

Vészes túlkapcsoltság

Minden természeti példa azt tanítja nekünk, hogy a túl sűrű kapcsolatrendszerrel rendelkező hálózatok instabilak. Ezt Csermely Péter biokémikus hálózatkutató, a Semmelweis Egyetem professzora mondta lapunknak. „A túlkapcsoltság túlterheli a hálózat tagjainak az információfeldolgozó kapacitását, és túlzottan gyors, túl váratlan hálózatos válaszokhoz vezet. Különösen kirívóvá válik a hálózati kapcsolatok sűrűségének a veszélye akkor, amikor egy olyan vírus terjed szét a társadalmi hálózatban, amely viszonylag hosszabb ideig lappang, és a népesség egy részénél kevésbé drasztikus tüneteket okoz. Ilyenkor szét kell kapcsolni a társadalmi hálózatot – gyorsan, általánosan és fegyelmezetten” – hangsúlyozta az izoláció, vagyis az otthon maradás fontosságát a kutató. Hozzátéve, nehéz a mai kor emberének lelassulnia, egyedül, avagy a családjával maradnia hosszabb ideig úgy, hogy közben még a munkahelyi feladatait is ellátja – messze nem optimális körülmények között.
A professzor a blogjában írta: a hosszú távú túlélés szempontjából létfontosságú leckén megy keresztül a mindenhatóság tudatában élő emberiség. Azt kívánja, tudjunk tanulni mindebből, találjuk meg a kényszernyugalom heteiben a benső növekedés útját, és ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Kérdésünkre – hol találkozik ezekben a gondolatokban a hálózatkutató biológus és a lelkészhallgató – azt mondta: „az Isten szeretetét az egész életében megtapasztaló ember időhorizontja nem a pillanat, hanem az örök élet. A szeretet benső lelki békéjében élő ember a nehézségeket nem csapásnak, hanem tanulási esélynek fogja fel”. Csermely Péter szerint egyre többeknek világos, hogy természeti katasztrófák sorozata állhat előttünk. Most gyakorolja be éppen az emberiség azt, hogy hogyan kell viselkedni egy ilyen helyzetben. Rendkívül fontos üzenet az, hogy az egész közösség fegyelmezett tűrése mentheti csak meg a közösség törékeny, például idős tagjait. Ha maradéktalanul be tudjuk tartani az önkéntes karantént, és közösségi segítő hálót szervezünk az idősek köré, akkor kevesebb lesz az áldozat. „Van itt még két bónusz, amit ajándékba kapunk. Az első: a lassulással segítünk a Földnek, az otthonunknak, hogy ne fuldokoljon annyira. A második: a lecsendesedés megmutatja azt a benső gazdagságot, amely sokkalta több, mint bármi, ami kívül van. Lelkünk mélyén ott vár minket Isten, aki a szeretet Teljessége. Fedezzük fel!” – válaszolta a hálózatkutató. „Ez az időszak egy újfajta, sokkal jobb hálózat felépítését teszi lehetővé a számunkra. Most van itt az ideje és lehetősége annak, hogy kitaláljuk a XXII. század (sic!) együttműködő, egymást segítő társadalmi hálózatát” – mondta Csermely.

A Vespignani-csoport előrejelzése

A COVID–19 hálózatbetegség: a kontakthálón keresztül terjed és a sejthálót fertőzi meg, így csak hálózatelméleti eszközökkel lehet hozzá közelíteni. Ezt nyilatkozta Barabási-Albert László a Transindexnek. A világ kormányainak előrejelzései mind hálózatelméleti eszközökre építenek, ami tíz éve vált lehetségessé kollégája, Alessandro Vespignani munkássága nyomán. Az emberi viselkedés pandémiás hatását kutató Vespignanival nemrég készített interjút a New York Times, ahol azt mondta: Vuhan utazási korlátozásai néhány nappal késleltették a szárazföldi terjedést, és két-három héttel a továbbiakat. A Science-ben két hete publikált számításaikban mintegy 3200 alpopulációval és 200 országgal, 30 országból összegyűjtött utazási adatokkal modellezték a várható terjedést. Ez azt mutatja: a vuhani utazási tilalom hatékonyan csökkentette a COVID–19 nemzetközi terjedését, a Kínán kívül megfigyelt esetek száma 2-3 hét múlva folytatta növekedését. A már fertőzött területeken az utazási korlátozások csak szerény hatást érnek el közegészségügyi beavatkozások és viselkedésbeli változások nélkül. A fertőzés lehetőségét csökkentő korlátozások jelentik a legnagyobb lehetőséget a járvány enyhítésében, fogalmazott a kutató.

Guangdongi orvos mint nulladik beteg

2003. február 21-én éjjel a dél-kínai Guangdong tartományból jelentkezett be a hongkongi Metropole Hotelbe egy orvos. Előtte atipikus tüdőgyulladásban szenvedőket kezelt. Másnap a helyi kórházba ment, ezúttal betegként, néhány nappal később meghalt. A hotel tizenhat vendége és egy másik ember kapta el a vírust, és vitte tovább Hanoiba, Szingapúrba és Torontóba. Az epidemiológusok a 8100 dokumentált SARS-eset csaknem felét visszavezették a Metropole szállodába. A 206 szingapúri beteg közül 144-et kötöttek négy „szuperszóróhoz”, közülük az egyik a nulladik beteg, vagyis a dél-kínai orvos volt.

Szerző
Frissítve: 2020.03.21. 20:38