“Senki sem tudja, hogy fog kinézni a koronavírus utáni világ”

Korai mérleget vonni arról, hogy az egyes kormányok hogyan menedzselik a járványt, de az biztos, hogy ha véget ér, semmi sem lesz olyan, mint régen - mondta Arjen Boin válságkezeléssel foglalkozó holland professzor.

- Súlyos válság alakult ki Európában és a világon. Emlékszik ehhez fogható krízisre az elmúlt évekből, évtizedekből?

- Nos, emlékezhetünk a SARS járványra (súlyos akut légzőszervi szindróma — a szerk.), ami a kétezres évek elején a mostanihoz hasonló félelmet keltett, és sok áldozatot követelt. De az nem volt olyan világméretű válság, mint a jelenlegi, amelynek még messze nem látjuk a végét. Emlékezhetünk 2001. szeptember 11-ikére is, az amerikai célpontok elleni terrortámadásokra, amelyek megrázták az egész világot. Akkor teljes bizonytalanság lett úrrá rajtunk, és fogalmunk sem volt, hogy mi következik. A 2008-ban kirobbant gazdasági és pénzügyi válság megint másféle tapasztalatokat hozott. A koronavírus krízis különleges, egyedi jelenség, nem lehet a korábbiakhoz hasonlítani.

- Ilyen és ehhez hasonló válságok közepette vannak-e általános szabályok, amelyeket követni kell? Vagy minden krízis más, amelyre természetesen minden ország másképp reagál?

- Nincsenek bevett szabályok. Most óriási a bizonytalanság, napról napra változik a helyzet, nem nagyon ismerjük a koronavírus viselkedését, nincsenek masszív, megbízható adataink róla, bár mindenütt egyre több tesztet végeznek. A krízisre adott nemzeti válasz függ az adott ország sajátosságaitól, sőt, ezek a sajátosságok az országon belül is eltérők lehetnek. Az emberek közötti kapcsolattartás módja és formája nagyban meghatározza a betegség terjedését. Olyan sok a bizonytalansági tényező, hogy egyszerűen nincs értelme követendő szabályokat felállítani. Mindenkinek meg kell találnia a sötétből kivezető utat, folytatni, ami működőképesnek bizonyult, és abbahagyni azt, ami nem. Közben annyi adatot és információt kell összeszedni, amennyit csak lehet, hogy felmérhessük a cselekedeteink következményeit.

- Mennyire fontos tapasztalatokat gyűjteni a kríziskezelésben? Azok az országok, amelyek annak idején a SARS járvánnyal szembesültek, felkészültebben fogadták a koronavírust?

- Óvatosan kell bánni a tapasztalatokkal, mert nincs két egyforma válság. És a tapasztalat félrevezető is lehet. De az is igaz, hogy ezekben az országokban jobban tudatosult a veszély az emberekben, mint Nyugaton. Tajvanon, Szingapúrban, Hongongban komolyabban veszik a válságot, mint nálunk.

- Normális dolog, hogy minden ország eltérően kezeli a krízishelyzeteket?

- Járvány idején van egy aranyszabály, mégpedig az, hogy az emberek lehetőleg ne érintkezzenek egymással. Ugyanakkor a társadalmi lét alapja a polgárok közötti kapcsolattartás. Országonként változik, hogy ilyen helyzetekben mi elfogadható, és mi nem. Minden társadalomnak megvan a válasza erre. Tehát a kérdésére azt tudom mondani: igen, sokféle reakció lehetséges.

- Ez magyarázza például a különbséget a belga és a holland válaszlépések között? Belgium szinte teljesen bezárkózott, Hollandia nem hozott ilyen drákói intézkedéseket.

-Jelenleg a különbséget főként abban látom, hogy hány üzlet van nyitva, mert a belgák ugyanúgy kimehetnek az utcára, mint a hollandok. Elképzelhető, hogy Hollandia bizonyos részein az emberek fegyelmezettebben reagálnak a válsághelyzetre, ezért nincs szükség drasztikus intézkedésekre. Nálunk is azt mondják nekik, hogy inkább maradjanak otthon, és dolgozzanak otthonról, és ők többnyire eleget tesznek a kérésnek. Nem vagyok virológus, nem tudom megállapítani, hogy mekkora szigorral kell eljárni, hogy Belgiumnak van-e igaza, vagy másnak. Hamarosan kiderül, hogy fenntartható-e a hollandok reakciója.

- Mennyire fontos ebben a helyzetben, hogy az európai uniós tagállamok egyeztessék a lépéseiket?

- Nem gondolom, hogy bármelyik tagállamnak engedélyt kellene kérnie a másiktól, mielőtt intézkedéseket tesz. De a tájékoztatás, az információnyújtás kulcsfontosságú. Az üzeneteket egyeztetni kellene, és ezáltal megértetni az emberekkel, hogy miért eltérőek az egyes tagállamok válaszlépései. Elmagyarázni nekik, hogy ennek nem az az oka, hogy az egyik kormány komolyabban teszi a dolgát, mint a másik, hanem az, hogy egyszerűen más utat választott.

- A belső határok lezárása például nem olyasvalami, amiről a tagállamoknak, a szomszédos országoknak egyeztetniük kéne? Hiszen ezek a lépések zavarják a belső piac működését.

- Először is, a schengeni zóna országai bizonyos körülmények között megtehetik, hogy visszaállítják a határellenőrzést a belső határaikon. Az a legfontosabb, hogy az áruk továbbra is szabadon átszelhessék a határokat, és tudomásom szerint ebben nincs változás. Az emberek többsége most úgysem kel útra. Szóval, emiatt nem nagyon aggódnék.

- Mennyire fontos a gyors reagálás a válsághelyzetekben?

- Ha hiszi, ha nem, még az is előfordulhat, hogy valaki túl gyorsan reagál. Ha egy felelős vezető annyira siet, hogy akkor tesz drámai bejelentést, amikor az emberek még nincsenek tisztában a veszély súlyosságával, nem fogják komolyan venni a szavait. Ez pedig aláássa a kormány hitelességét és legitimitását. Többnyire utólag derül ki, hogy egy-egy nyilatkozat jó időben hangzott-e el. A politikusok általában vagy eltúlozzák vagy alábecsülik az események jelentőségét. Aki eltalálja, igazán szerencsésnek mondhatja magát.

- Rengeteg szóbeszéd, félrevezető információ, álhír kering a koronavírusról. Válsághelyzetben hogyan lehet jól kommunikálni a polgárokkal, amikor azok egyre kevésbé hisznek a hivatalos tájékoztatásnak, a politikai vezetőknek?

- Nem tudom, hogy milyen országokra gondol. Hollandiában az emberek bíznak a miniszterelnökben.

- Nem Hollandiára gondoltam…

- Válság idején kiderül, hogy mely vezetők érdemesek a bizalomra. Ez az időszak a hitelesség tesztje. Azok is jól kijöhetnek belőle, akiknek nem állt túl jól a szénája. De a bizalmat könnyen el is lehet veszíteni. Krízishelyzetben megváltoznak a játékszabályok.

- A vezetők mintha kifejezetten szeretnék a válságot, épp azért, mert ilyenkor visszaszerezhetik az elveszített bizalmat.

- Na, azért nem mindegyik szereti. De a tapasztaltabbak tudják, hogy mit várnak tőlük. Mindent összevetve tény, hogy a politikai vezetők nem riadnak vissza a válságtól. Tudják, hogy ha jól kezelik, profitálnak belőle.

- Mit szól azokhoz a véleményekhez, amelyek szerint az önkényuralmi rendszerek, mint amilyen például a kínai, jobban képesek menedzselni a válságot, mint a demokratikusak?

- Korai véleményt alkotni, várjuk ki a végét. Itt van Tajvan példája: demokratikus ország, amely eredményesen fékezte meg a koronavírust. Meglátjuk, hogy Franciaország vagy Spanyolország hogyan küzdi le a járványt. A sok halálos áldozat nem feltétlenül annak a következménye, hogy rosszul menedzselik a válságot. Nem ez a megfelelő összehasonlítási alap.

- Hanem mi a megfelelő összehasonlítási alap?

- Akkor tudjuk a teljesítményt értékelni, ha minden adatot ismerünk. Ha látjuk, hogyan terjedt a fertőzés, melyek a sérülékeny csoportok, milyen társadalmi szokásoknak nem sikerült gátat vetni. Némely országban súlyos helyzet alakult ki, másutt szinte nem is ismerik a koronavírust, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindent jól csináltak, inkább azt, hogy szerencsések. Még a félidőben sem vagyunk, nagyon nehéz megítélni, ki hogyan menedzselte a krízist.

- Mi lesz, ha vége lesz a válságnak? Reménykedhetünk, hogy minden visszatér a normális kerékvágásba?

- Ha normális kerékvágáson azt érti, hogy visszatérünk oda, ahonnan indultunk, akkor a válaszom: nem. Meg fog változni a világ. Egy humanitáris katasztrófa közepén vagyunk, amit súlyos gazdasági válság, majd elkerülhetetlenül politikai válság fog követni. Senki nem tudja, hogy fog kinézni a koronavírus utáni világ. A válságkezeléssel a jövőnket is alakítjuk.