Hiteltelenül a hitelességért

Azzal kezdte Orbán Viktor a szerdai, technikailag meglehetősen félresikeredett facebook bejelentkezését, állítása szerint a kormányülés szünetében (ezek szerint a későbbiekben már nem hoztak fontos döntéseket), hogy a „veszélyhelyzet kialakulása óta – azaz hét nap alatt –, megszervezték Magyarország kollektív védelmét, a közös védekezést a világjárvánnyal szemben”. Másnap a kormányhoz tartozó Századvég és Nézőpont azonnali közvélemény kutatással jelentkezett, miszerint az emberek többsége elégedett az állam intézkedéseivel. Vagyis mind a miniszterelnök, mind a csatlósai elsődleges szempontnak tartják, hogy a társadalom higgyen az ország irányítónak, elfogadja, hogy ura a helyzetnek. És ebben a törekvésükben feltétlenül igazuk van: a legfontosabb ilyenkor, hogy legyen közbizalom. Hit abban, hogy amit a kormányfő mond, az hiteles, a tájékoztatás nem manipulált. 
A baj csupán az, hogy ezt a közbizalmat már régen eljátszotta ez a kabinet, az élén magával Orbán Viktorral. Most ne is említsük fel, hogy lám, egy pillanat alatt bebizonyosodott, hogy milyen törékeny a magyar gazdaság, szó sincs a nemzetállami önállóság tökélyéről. A világ minden országa bajba került, komplett szektorok semmisülnek meg, iparágak tűnnek el a süllyesztőbe. Két dolog foglalkoztat mindenkit: először a saját egészségének védelme, hogy képes-e megúszni a járványt, illetve az, hogy miként, miből tudja fenntartani magát, mi lesz a megélhetésével, és mikorra válik legalább viszonylag normálissá a mindennapi élete. 
Ezekre a kérdésekre senki nem tud ma választ adni, ezért eleve hiteltelen Orbánnak a már idézett nyitómondata. Nem szerveződött meg a védekezés a vírus ellen, nem is szerveződhetett meg, amikor az egész világ tehetetlen a terjedésével szemben. A legfőbb tanács – és ez igazán nem nevezhető a védekezés non plusz ultrájának – az, amit mindenütt hangsúlyoznak: ne menj az utcára, maradj otthon. Ma ennél többet és jobbat senki sem tud mondani, maga Orbán Viktor sem. Az ilyen állítás ezért teljesen alkalmatlan arra, hogy bízzunk benne - korábban ezt kérte -, mert csakis, és újra a propaganda eszközeivel igyekszik hatást elérni. 
Ami azért sem megy, mert eközben a járvány kezelésére hivatott operatív törzs láthatóan csak vergődik, ellentmondásokba, megkockáztatom: hazugságokba keveredik. Az ott elhangzott információk hitelességében nem is bíznak az emberek, az érthetetlen elhallgatások, csúsztatások erdejében szükségszerűen eltévedünk, és végül eljutunk odáig: nem őszinték velünk. Még a vírussal fertőzött emberek számát illetően is manipulálnak, vélik sokan. Mert miként fordulhat elő, hogy azon a napon, amikor Orbán Viktor gazdasági mentőcsomagot jelent be, a fertőzöttek száma nem emelkedik? Mintha arról is a központ, vagy ő maga dönthetne, hányan lehetnek vírushordozók az adott napon. 
Pedig az őszinteség, ha nem öli is meg a vírusokat, fegyelmezettebbé teszi az embereket, és megállítja a rémhíreket is. Pusztán azért, mert van bizalom, van az ország vezetőinek hitele.
Szerző
Németh Péter

Forgószél

Jó lenne, ha mindaz, ami most történik, túllépne Eszenyi Enikő személyén. Persze nem mondhatjuk, hogy a forgószélszerű eseményeknek ne ő lenne a főszereplője. Elindult a harmadik vígszínházi igazgatói ciklusáért, csakhogy történt egy sokak számára váratlan esemény, amelyből lavina lett. Számos volt vígszínházi művész, illetve jelenlegi társulati tag vádolta meg verbális erőszakkal, hatalommal való visszaéléssel. A fenntartó vizsgálatot indított, amit már több mint kétszáznegyven társulati tag kért is. Ezen a ponton Eszenyi Enikő visszavonta a pályázatát, és arról írt, hogy befejezi a több évtizedes munkáját a Vígszínházban.
Főiskola után került a Szent István körúti teátrumba, majd elkezdett rendezni, és 2009 óta vezette az intézményt. Nem vitatható, hogy a szakmai ingadozások ellenére érvényes, sőt sokszor izgalmas, felkavaró előadások születtek a direktorsága alatt. Ezek közül többet ő jegyzett rendezőként. Többnyire meg tudta tölteni az ezerkétszáz fős nézőteret. Ez nagy tett! Csakhogy milyen áron? Régóta hallani szóbeszédeket arról, hogyan bánik Eszenyi a munkatársaival, miként próbál, hogyan beszél a háttéremberekkel. De sokáig ez belső ügy maradt. Mint ahogy sok cégnél is így van, a mai napig. A forgószél azonban nem kegyelmez. Feldúl mindent, ami eddig érinthetetlennek és tabunak számított. 
És ez így van rendjén. Ebben a történetben, bármennyire szeretnék sokan belemagyarázni, nem a politika döntött, hanem a kiállás. Sok elismert művész és színházi ember úgy gondolta, nem hallgathat tovább. Ebből a lett a forgószél. És ez sodorta el Eszenyi Enikőt, bár a vizsgálat érdemi része még hátravan. Reméljük, ez a felbuzdulás nem áll meg Eszenyinél: és ha másnál is felvetődik a verbális erőszak és a hatalommal való visszaélés vádja, amennyiben bebizonyosodik, a förgeteg őt is a lehető legmesszebbre repíti.
Szerző
Balogh Gyula

Egyenlőségjel

A tömegsport köszöni szépen, remekül van a vírusjárvány idején. Tegnap az újbudai Bikás parkban például több tucat ember rótta – az előzéseket leszámítva egymástól biztos távolságban – a futóköröket. Vagy fél tucatnyian bicikliztek, néhányan jógamozdulatokra hasonlító tevékenységben voltak, páran a labdát rúgták. Nem úgy tűnt, mintha bárkinek szüksége lett volna arra, hogy megmentsék. A csak nyomokban piaci alapon működő „élsportnak” viszont a jelek szerint ismét a hóna alá nyúlnak.
A szerdai kormányfői bejelentés szerint az olyan súlyos gondokkal küszködő szektorokban, mint a turizmus, a vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a személyszállítás (taxizás) a munkáltatók járulékfizetés-kötelezettségét teljes egészében elengedik, és a munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik június végéig. A legtöbb tétel érthető, hiszen a vírus gyilkolja a munkahelyeket, az export negyedét (a beszállítókkal együtt a GDP bő tizedét) adó autóipar leáll, a turizmusnak „kampó”, a vendéglők bezártak, a színházak leengedték a függönyt. Ám aligha lehet egyenlőségjelet tenni az állását elveszítő pincérnő, az elküldött gyári munkás, a csődbe ment vendéglős és mondjuk egy élvonalban milliókért (nem) játszó focista közé. Csak összehasonlításként: egy magyar focista 2018-ban az NBI-ben havi bruttó 3,3 millió forintért rúgta a bőrt, miközben a vendéglátásban akkoriban a fizikai alkalmazottak átlagkeresete bruttó 162 ezer forint volt.
Más megközelítésben sem tűnik indokoltnak az egyenlőségjel. Amikor az iskolabezárásnál az a kormányfő első megnyilvánulása az, hogy a tanárok majd fizetés nélküli szabadságra mennek; amikor zuhan a forint, és katonák veszik át az irányítást a fontos cégeknél, akkor a sok tízmilliárdos tao-pénzekkel (közpénzzel) egyengetett ágazat aligha van a tíz (vagy húsz) legfontosabb terület között, amire most költeni kell. Érdemes a sportra áldozni, de nem ennyit, nem így, és nem most. A tömegek a jelek szerint kibírják. Vajon a kormányfői hóbort is?
Szerző
Markotay Csaba