Megölte nagymamáját egy férfi Eddén

Publikálás dátuma
2020.03.21. 09:45

Fotó: police.hu
Egy késsel többször megszúrta, és kalapáccsal ütlegelte a 90 éves asszonyt. A férfit elfogták a rendőrök.
A rendőrség közleményében azt írja: az eljárás adatai szerint péntek este, 21 óra körül a Somogy megyei Eddén egy 34 éves férfi pénzt kért nagymamájától, de nem kapta meg. Az unoka ezt követően egy késsel többször megszúrta, és kalapáccsal ütlegelte a 90 éves nőt, aki a bántalmazás következtében a helyszínen életét vesztette. A tettes ezután felhívta a családját, akik a házhoz siettek és értesítették a rendőrséget. A feltételezett elkövetőt a kiérkező egyenruhások a helyszínen elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 34 éves somogyjádi férfit őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.
Szerző

Ellopták az adománygyűjtő ládát egy budapesti bevásárlóközpontból

Publikálás dátuma
2020.03.21. 09:36

Fotó: police.hu
Az eset március 11-én, a XXII. kerületben történt.
Március 11-én este, 21 óra körül egy férfi egy XXII. kerületi bevásárlóközpont egyik kifőzdéjének pultjáról a rácson keresztül ellopta az adománygyűjtő ládát – írja a police.hu. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén. 
Szerző

Kamionok ütköztek az M0-áson, több kilométeres sorban állnak az autók

Publikálás dátuma
2020.03.20. 14:12

Fotó: 0 - M1 -M3 Hírek - Információk 0-24 Facebook csoport
Egy könnyebb sérülés történt. A másik oldalon a nézelődés miatt akadozik a forgalom.
Több kilométeres torlódás alakult ki az M0-son Szigetszentmiklósnál, miután két kamion ütközött pénteken kora délután. A rendőrség a honlapján azt írta, két kamion ütközött az M0 autóút jobb pályatestén Szigetszentmiklós közelében. A balesetben egy ember könnyebben sérült, a rendőrök a külső sávot lezárták. Az Útinform azt írta, több kilométer hosszan araszol a forgalom. Az ellenkező, M1-es autópálya felé vezető oldalon ugyanott a nézelődés miatt torpan meg a kocsisor.
Szerző