Meghamisította érettségi eredményeit egy albertirsai nő

Publikálás dátuma
2020.03.22. 11:18
Illusztráció
Fotó: Népszava
Három tárgyból megbukott, de csak kettőből szeretett volna vizsgázni.
Az egyik kiskunfélegyházi oktatási intézmény vezetője 2020. február közepén feljelentést tett a helyi rendőrségen közokirat-hamisítás gyanúja miatt. Egy 25 éves nő jelentkezett az iskolában azért, hogy angol és matematika tantárgyakból érettségi vizsgát tegyen. Az albertirsai lakos egy 2015-ös keltezésű törzslappal azt próbálta bizonyítani, hogy egy másik iskolában magyar nyelv és irodalomból, történelemből és biológiából már eredményes középfokú vizsgát tett - írja a police.hu.   A benyújtott irat – a kinézete és tartalmai elemei miatt – gyanús lett az iskola titkárának, ezért megkeresték a dokumentumot állítólag kiállító iskolát. 
A válaszlevélből kiderült, hogy az igazolás hamis. A nő bár valóban a szóban forgó intézményben érettségizett, de matematika, biológia és történelem tantárgyakból elégtelen osztályzatot kapott.

A törzslap közokiratnak minősül, így a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a lányt, aki elismerte, hogy a hamisítvány tőle származik. A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.
Szerző

A padláson keresztül lopta el szomszédja tévéjét a parádsasvári tolvaj

Publikálás dátuma
2020.03.22. 09:43

Fotó: police.hu
A hozzá tartozó beltéri egységet sem felejtette ott.
Az Egri Rendőrkapitányság Pétervásárai Rendőrőrse lopás bűncselekmény miatt folytatott eljárást egy 36 éves parádsasvári lakossal szemben, akit azzal gyanúsítottak, hogy 2019. október 10-26. között a padláson keresztül bement szomszédja házába, majd onnan ellopott egy televíziót és a hozzá tartozó beltéri egységet - írja a police.hu. A rendőrök az eljárásban azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható K. Andrást, aki gyanúsítotti kihallgatásakor beismerő vallomást tett. A nyomozó hatóság a vizsgálati szakaszban a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.
Szerző
Témák
tolvaj lopás

Oszlopnak csapódott autójában halt meg egy férfi Zuglóban

Publikálás dátuma
2020.03.22. 08:44

Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Egyelőre nem tudni, mi történt.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2020. március 22-én 1 óra 43 perckor Budapest XIV. kerületében, a Kacsóh Pongrác úti felüljárón egy autó villanyoszlopnak ütközött - írja honlapján a rendőrség. A balesetben az autót vezető 54 éves férfi – a helyszíni ellátás ellenére - életét vesztette. A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére a Hungária körút és a Hősök tere felé vezető útszakaszt lezárták. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Szerző
Frissítve: 2020.03.22. 08:52