A hangversenyek múlt hétfőn kezdődtek és amíg lehet, tartanak. Esténként, a Budapesti Fesztiválzenekartól megszokott időben, háromnegyed nyolckor kezdődnek, a Facebookon és a bfz.hu-n követhetők. A programok változatosak, de a vírust annyira kikerülni mégsem lehet, ezért a választott darabok csak néhány zenészt foglalkoztatnak, jobb, ha minél kevesebben vannak a próbateremben is. A technika is csökkentett üzemmódban működik, a képi világ így nem is több, mint amit egy állványon lévő mozdulatlan kamera mutatni tud, látjuk a zenészeket, semmi több, mondjuk, nagyjából akkor is ezt látnánk, ha valahol ott ülnénk a teremben.
A hangminőség meglehetősen jó, csak a zongora szólt eddig nem megfelelően, legalább is az általunk halott 5. és 6. esten: úgy tűnik, ez is az egyszerűbb technikai megoldások, a mikrofonozás következménye. Mindamellett a műsorokat természetesen kifizetődő minél jobb berendezésen keresztül hallgatni, a megfelelő csatlakozóval a pc, laptop, okosabb tévé ráköthető a hifire. Bár ez sem lesz olyan, mintha ott lennénk a helyszínen, de sokkal több és információhoz jutunk kellemesebb módon, ha nem a laptop, vagy a számítógép beépített hangszóróit, vagy külön kis hangdobozkáit hallgatjuk. Azok a zenészek, akik valahol ott játszanak Óbudán, végül is nem azt gondolják, hogy most csak valami pótlékot nyújtanak, hanem teljes tudásukat kell ilyenkor is bemutatniuk, jó, ha minél több árnyalatot hallunk játékukból.
A nagyzenekari koncertélmény tehát elmarad, de a zenekar ilyesfajta, próbatermi kamarahangversenyeket eddig is tartott. Mivel a Karanténesteken a zenekar vonósai, fúvósai, ütősei is fellépnek, a műsorok változatosak, kevéssé játszott barokk és huszadik századi szerzők valamint nagy nevek, Mozart, Beethoven, Schubert sorakoznak fel. Az eddigiek során a kis koncertek műsorán szerepelt még többek között Leclair, Bozza, Penderecki, Erroll Garner, és Bazsinka Mihály is, ami azt is jelzi, a műfajok is sokfélék, a vonósnégyestől, a dzsesszes felállásig többféle együttest láthatunk. A sok ismeretlen mű miatt nem árt, ha a művészek felkonferálják, hogy mit hallunk tőlük, némelyikük kis ismertetést is tart, kár hogy ezek nem mindig történnek meg, a sok megbocsájtható esetlegesség mellette ezt lehetne egységesíteni, sután hat a szó nélkül ki-be sétáló zenészek látványa, a kopogó cipőik hangja. A játékszínvonal egységesen magas, kiugró minőségűek voltak azok a produkciók, ahol szólisztikus feladatokat láttak el egyes művészek – az ilyenfajta közvetítés is inkább ennek kedvez - , de a kamaradarabok is mutatták, milyen az a háttérmunka, vagy legalábbis annak egy szelete, amely ahhoz vezet, hogy a Fesztiválzenekar valóban a világ egyik legjobban szóló nagy szimfonikus együttese.
