olimpia;koronavírus;

2020-03-24 08:40:00

A NOB nem adja fel a tokiói olimpiát

Nyílt levelet írt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a sportolóknak. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján megjelent üzenetben a német sportvezető azt írta, hogy a NOB a tokiói olimpiával kapcsolatban olyan döntést hoz majd, amely megóvja mindenkinek az egészségét.

"A Tokióig vezető út mindannyiótok számára különbözik, hiszen 206 nemzeti olimpiai bizottságról beszélünk. Az országotokban a COVID-19 ellen hozott intézkedések miatt sokatok nem tud úgy, ahogy megszoktátok vagy egyáltalán nem tud készülni és edzeni. Megint mások viszont már buzgón készülnek, hogy valóra váltsák olimpiai álmukat. Vannak, akik már kvótát szereztek a játékokra, azonban rengetegen vannak, akik még nem - olvasható a levélben.

- Ami mindnyájunkban közös, az az, hogy óriási bizonytalansággal kell szembe néznünk. Eme bizonytalanság idegőrlő, kételyeket vet fel, vagy erősít meg a pozitív jövőt illetően, megszűnik a remény. Vannak, akiknek az élete forog kockán. A fő bizonytalanság abból fakad, hogy senki nem tudja pontosan megmondani, meddig is kell küzdeni a vírus ellen. Ez igaz a sportra, a tudományra, a médiára, a politikára és a társadalom egészére. Sajnálatos módon a NOB sem tud minden kérdésre választ adni, így az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is tömörítő munkacsoport útmutatására támaszkodunk. Mint sikeres sportolók, pontosan tudjátok, hogy soha nem szabad feladni, még akkor sem, ha úgy tűnik, vajmi kevés esély van a sikerre. A 2020-as tokiói olimpiai játékok iránti elköteleződésünk is ezen gondolatmeneten nyugszik, hiszen sportolóként mindig készen kell állni, és alkalmazkodni kell az új helyzethez. Ezen okból kifolyólag, mint azt korábban is jeleztük már, különböző forgatókönyveket fontolgatunk és igazítjuk azokat, szinte napról napra."

Bach szerint bizakodásra ad okot, hogy Japánban jelentősen javult a vírushelyzet. Ugyanakkor sok ország még küzd a koronavírussal. A NOB elnöke azt írta, hogy a vírushelyzettől függően több több forgatókönyv is készül a nyári játékokról, ám úgy véli, most még nem kell végleges döntést hozni. 

Kanada és Ausztrália bejelentette, hogy sportolói nem vesznek részt a tokiói nyári olimpián, ha a sporteseményt az eredetileg tervezett időpontban, július 24-augusztus 9. között rendezik meg.